szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy friss angliai kutatásból kiderült, hogy sikeres fogyókúra után ritkán leszünk elégedettebbek az életünkkel, sőt többségünk még kevésbé lesz boldog.

Lefogyok néhány kilót és megváltozik az életem - rengetegen mondhatták már ezt magukban, aztán ha sikerült is megszabadulniuk súlyfeleslegüktől, többségük mégsem érezte magát boldogabbnak. Egy firss angliai kutatás ennek a hátterére volt kíváncsi.

Közel kétezer sikeresen fogyókúrázó embert vontak be a kutatásba, melynek végén kiderült, hogy 78 százalékuk depresszívebb hangulatba került, mint amikor elkezdte a súlycsökkentést. Ennek okaira is kíváncsi voltak a kutatók és az eredményekből kitűnik, hogy két fő oka van a fokozódó boldogtalanságnak. Egyrészt az embereknek jóval nehezebb megtartaniuk az elért testsúlyt, mint gondolták, másrészt pedig - ahogy a cikkünket felvezető gondolatból is látszik - túl nagy változást várnak a fogyástól, így az új élet reménye tovaszáll, ráadásul csalódottsággal is vegyül.

Nem találták nyomát a medvének, ami elől állítólag vadászok menekültek Ózdnál

Nem találták nyomát a medvének, ami elől állítólag vadászok menekültek Ózdnál

Már egyetlen dízelautó lecserélése is jelentős lépés lehet

Már egyetlen dízelautó lecserélése is jelentős lépés lehet

Kovács Bálint: Az év, amikor kivégezték a magyar filmet

Kovács Bálint: Az év, amikor kivégezték a magyar filmet

Ilyen lenne, ha Kanye West állna meztelenül a vörös szőnyegen a feketébe öltözött felesége mellett

Ilyen lenne, ha Kanye West állna meztelenül a vörös szőnyegen a feketébe öltözött felesége mellett