szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kórokozó a korábbi ebolatörzsekhez képest több mint 300 alkalommal esett át mutáción. A genetikai kódon mintegy ötven olyan helyet találtak, ahol a vírus megváltozott a járvány kitörése óta. Egyelőre nem tudják, mit jelentenek ezek a mutációk, de remélik, ezt is sikerül megfejteni.

Elkészült a nyugat-afrikai járványt okozó ebolavírus genetikai térképe, amelynek segítségével nyomon követhetők a mutációk. A gyógyszereket és védőoltásokat fejlesztő kutatók munkáját is támogathatja a friss kutatás. A több mint ötven tudós munkája 78 pácienstől származó minták elemzésén alapul. Tanulmányuk a Science tudományos folyóirat friss számában jelent meg. A tudósok közül öten a járvány elleni harc közben a vírus áldozatai lettek.

A kórokozó a korábbi ebolatörzsekhez képest több mint 300 alkalommal esett át mutáción – mondta Stephen Gire, a Harvard Egyetem munkatársa, a tanulmány egyik vezető szerzője. A genetikai kódon mintegy ötven olyan helyet találtak, ahol a vírus megváltozott a járvány kitörése óta. Egyelőre nem tudják, mit jelentenek ezek a mutációk, de remélik, ezt is sikerül megfejteni.

Gire szerint ez gyorsnak számít az ilyen típusú vírusok mutációs sebességét tekintve. Ez azért aggasztó, mert ahogy telik az idő és terjed a fertőzés, a mutációk révén erősebbé vagy könnyebben elkaphatóvá válhat a kórokozó, de olyan mutációk is lehetnek, amelyek gyengébbé teszik – tette hozzá Pardis Sabeti, a tanulmány másik vezető szerzője.

Erica Ollmann Saphire, az amerikai Scripps Kutatóintézet víruskutatója – aki nem vett részt a munkában – úgy véli, a betegség gyógyszerét kutató szakembereknek alaposan tanulmányozniuk kell a vírus változását, hogy a kezelés valóban hatékony lehessen.

Nincs bizonyíték arra, hogy az ebolavírusnak a jelenlegi járványt előidéző törzse genetikailag veszélyesebb lenne, mint a többi. Valószínűbb, hogy gyors terjedése az életkörülményekre, a társadalmi viszonyokra és más emberi tényezők számlájára írható – vélte Gire.

Alkotmányos-e bűncselekménynek nyilvánítani, ha valaki visszaél az oltási igazolvánnyal? Nem az Ab-tól fogjuk megtudni

Alkotmányos-e bűncselekménynek nyilvánítani, ha valaki visszaél az oltási igazolvánnyal? Nem az Ab-tól fogjuk megtudni

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Soha nem volt olyan drága fél percnyi reklám a Super Bowlon, mint most

Marabu Féknyúz: Hasznos és haszontalan szankciók

Marabu Féknyúz: Hasznos és haszontalan szankciók

Kézilabda-vb: „Most leszedik Chema Rodríguezről a keresztvizet, de ő nem tud gólt lőni a játékosai helyett”

Kézilabda-vb: „Most leszedik Chema Rodríguezről a keresztvizet, de ő nem tud gólt lőni a játékosai helyett”