szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Harward Medical School és a Barcelonai Egyetem kutatóinak példátlan módon, egy kontinens átívelésével sikerült összekötni két tesztalany gondolatait.

Különleges üzenetet küldött, illetve kapott egy indiai és egy franciaországi tesztalany, akiknek a világtörténelemben először sikerült ellenőrzött körülmények között telepatikus úton kapcsolatba lépniük egymással – írja a Die Welt. A Harward Medical School és a Barcelonai Egyetem kutatói, Alvaro Pascual-Leone  és Charles Grau által jegyzett kísérlet eredményeiről a Plos one című szaklap számolt be.

AFP / Kobal

A projekt során egy indiai és egy francia tesztalanyt szereltek fel az agyat és a számítógépet összekötő adapterekkel, azaz BCI-kkel (brain-computer interface). Az alanyoknak az egyszerű, koncentrált üzenetnek számító "hola" és "ciao" köszöntésre kellett gondolniuk, az agyalapjuk által generált elektromos jeleket a BCI-k egyszerű üzenetté konvertálva, interneten keresztül juttaták el Indiából Franciaországba és viszont.

A beérkező jeleket mindkét tesztalany sikeresen fogadta, közvetlen ingerként élve meg a köszöntést. Bár az agy elektromos jellé alakított parancsait eddig is használták már például intelligens művégtagok vezérléséhez, a kutatók szerint a kísérlet sikere áttörést jelent, hiszen elérhető közelségbe hozza a telepátiát, mint alternatív kommunikációs módszert.

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál

Erste: Sokkal több lakáshitelt és személyi kölcsönt vesznek fel a magyarok, rengeteg pénzt költenek külföldi webshopoknál

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget