szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Péntekre tervezték az indítást, de januárra halasztották, mert a néhány nappal korábban elvégzett hordozórakéta-tesztnél problémák merültek fel.

Januárra halasztotta az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Dragon teherszállító űrhajó péntekre tervezett indítását a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A néhány nappal korábban elvégzett hordozórakéta-tesztnél problémák merültek fel, amelyeket meg kell vizsgálni – közölte helyi idő szerint csütörtökön a NASA. Becsléseik szerint az űrhajó legkorábban január 9-én indulhat útnak.

A SpaceX amerikai magánvállalat által kifejlesztett, személyzettel nem rendelkező Dragon korábban már négy alkalommal vitt szállítmányt az ISS-re. A NASA és a SpaceX több mint egymilliárd euró értékű megállapodása alapján 2016-ig tizenkét hasonló út megtételét tervezi a Dragon.

Október végén egy másik, legénység nélküli teherűrhajót, az Orbital Sciences magánvállalat által kifejlesztett Cygnust szállító Antares hordozórakéta másodpercekkel az indítás után felrobbant. A rakétát az egyesült államokbeli Virginia állam Wallops szigetéről bocsátották fel.

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Kék villogó, páncél, V12: kipróbáltuk a 4,2 tonnás kancellári über Mercedes S-osztályt

Kék villogó, páncél, V12: kipróbáltuk a 4,2 tonnás kancellári über Mercedes S-osztályt

Furcsa eredmény jött ki, amikor megnézték, melyik nemről milyen képeket dob ki a Google

Furcsa eredmény jött ki, amikor megnézték, melyik nemről milyen képeket dob ki a Google

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt

Nem kell laborba mennie: megjelent a hormonszintjeit megmutató otthoni teszt