szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A világhírű francia természetfotós, Yann Arthus-Bertrand, aki elkötelezett híve a környezetvédelemnek, egy ingyen elérhető filmet készített a Föld és az emberiség kapcsolatáról, illetve arról, hogyan sodorjuk veszélybe otthonunkat. A témában ennél átfogóbb és szebb alkotás szerintünk a 2009-es megjelenés óta sem született, ezért a Föld napján érdemes megnézni, az üzenetét pedig komolyan venni.

A fotós-rendező mellett a dokumentumfilm producere is francia, ő nem más, mint Luc Besson. Támogatásával háromévnyi munka után jelent meg a ingyen elérhető, jogvédelem alatt nem álló “Home”, azaz “Otthon” című alkotás, amely a Föld kialakulásáról, a bolygó és az emberiség kapcsolatáról szól.

A filmben végig egy narrátor beszél, közben pedig Yann Arthus-Bertrand gyönyörű, 50 országban készített légifelvételeit csodálhatjuk a Föld szép oldaláról, de megdöbbentő látványban részesülünk akkor is, amikor a környezetszennyezés témája kerül terítékre.

YouTube / homeproject

A film felhívja rá a figyelmet, hogy kevesebb mint 50 év alatt jobban megváltoztattuk bolygónkat, mint az emberiség egész története alatt. A világ erdeinek fele eltűnt, vízkészleteink csökkennek, az intenzív földművelés kimeríti a földeket, energiaforrásaink nem fenntarthatók, éghajlatunk változik.

“Saját magunkat veszélyeztetjük. Javítani próbálunk életünkön, de közben a jóléti szakadékok egyre szélesednek. Sokkal nagyobb iramban haladunk, mint amit a bolygó elbír. Tudjuk, hogy a megoldások elérhetők. Mindannyiunkban megvan az erő ahhoz, hogy jó irányban változtassunk ezen a tendencián. De akkor mire várunk?” – szól a film bemutató videójának üzenete. A válaszokkal teli filmet alább végig is nézheti, HD minőségben.

 

Közel negyven sérülést szenvedett egy iskolás lány, amikor rátámadt egy kutyafalka Pest megyében

Közel negyven sérülést szenvedett egy iskolás lány, amikor rátámadt egy kutyafalka Pest megyében

Halálos koktélt itatott a rábízott gyógyíthatatlan betegekkel egy német orvos

Halálos koktélt itatott a rábízott gyógyíthatatlan betegekkel egy német orvos

Kényszergyógykezelésre küldték a TEK-esekre légpisztollyal lövöldöző, majd a rátörő rendőröket feljelentő férfit

Kényszergyógykezelésre küldték a TEK-esekre légpisztollyal lövöldöző, majd a rátörő rendőröket feljelentő férfit

Rajtaütést tartott a GVH a Sparnál és az Auchannál

Rajtaütést tartott a GVH a Sparnál és az Auchannál