szerző:
Papós Tamás
Tetszett a cikk?

Pszichológiai és statisztikai okokból a futballtornákon variálni kellene a rúgások sorrendjét a tizenegyespárbajokban – állítják matematikusok, akik le is írták, hogyan lenne igazságosabb.

A Telegraphnak nyilatkozott egy amerikai és egy holland matematikus, akik szerint a statisztikák mellett a sportpszichológia, illetve más sportágak példája is mutatja: igazságosabb is lehetne a tizenegyespárbaj a labdarúgásban. Szerintük probléma, hogy ilyenkor minden körben ugyanaz a csapat lő először. Steven Brams és Mehmet Ismail két dologból indul ki: egyrészt a sportpszichológiából, amelyben létező elmélet a tizenegyeseket először elvégzők pszichológiai előnye, másrészt pedig a statisztikából.

A számok nem hazudnak, közel 10 százalékkal tényleg több tizenegyest értékesítenek az először rúgók, mint az utánuk következők.

A szakemberek szerint variálni kellene a rúgások sorrendjét. Pszichológiai és statisztikai okokból igazságosabb lenne a következő módon:

  • ha az aktuális körben mindkét játékos kihagyta vagy értékesítette a tizenegyest, akkor a következő körben megcserélik a sorrendet
  • ha az aktuális körben az egyik játékos kihagyta és a másik értékesítette a tizenegyest, akkor a következő körben az a csapat rúghat először, amelynek játékosa kihagyta

Szerintük nem véletlen, hogy más sportágakban sem ilyen sorrendben játszanak a mindent eldöntő pontokért. Példaként hozzák fel a teniszt is, ahol a rövidítésekben (tie-break) eleve nem a szerencse, vagyis pénzfeldobás dönt a kezdésről, hanem az adogatásban soron következő játékos kezd, aki egy labdamenetben adogat. Utána nem egyesével, hanem kettesével cserélik az adogatást, a győzelemhez pedig nem egy, hanem két pont különbséggel kell nyerni. Ez esetben pszichológiai alapon is kiegyenlítettebbek az esélyek.

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Van iskola, ahol a diákoknak fizetnie kell a mobil elzárásáért

Van iskola, ahol a diákoknak fizetnie kell a mobil elzárásáért

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket

FT: Egy volt Stasi-tiszt amerikai befektetőkkel indítaná újra az Északi Áramlat 2 gázvezetéket