Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Kisiklott a 69-es villamos, buszok jártak helyette

Kisiklott a 69-es villamos a XV. kerületi Zsókavár utcában, emiatt, illetve egy korábbi baleset miatt az egész vonalon pótlóbuszok közlekedtek egy ideig – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

HavariaPress Közlekedés

Karambolozott, majd elgázoltak az M6-oson egy autóst

Teljes útlezárást léptettek életbe az M6-os autópálya Fejér megyei szakaszán, ahol összeütközött két személyautó, majd a kiszálló sofőrök egyikét egy harmadik jármű elgázolta – jelenti a HavariaPress.

MTI Itthon

Kigyulladt egy kisbusz az M1-es autópályán

Győrnél, a főváros felé tartó oldalon, a 129-es kilométerszelvénynél gyulladt ki a jármű, amelyben kilencen ültek. Az első jelentések szerint senki sem sérült meg.

MTI Itthon

Kigyulladt egy gerendaház Sopronban

Száz négyzetméteres gerendaház ég teljes terjedelmében Sopronban - közölte a katasztrófavédelem helyettes megyei szóvivője pénteken az MTI-vel.

MTI Közlekedés

Elütöttek egy biciklist a 44-esen

Baleset miatt lezárták a 44-es főút békéscsabai elkerülő szakaszát a szarvasi körforgalomtól a Mezőberény felé vezető felüljáróig - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.

MTI Baleset

Gázolt az 50-es villamos

Elgázolt egy férfit az 50-es villamos, ezért Kispest és Pestlőrinc között pótlóbuszokat vetett be a BKK.

1
107 108 109 110 111
335
A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

A látásunk akár egy évtizeddel előre jelezheti a demencia kialakulását

Az amerikai fotográfia csúcsát jelentő nevek ikonikus munkái Budapesten – autómámor Pálfi Györggyel

Az amerikai fotográfia csúcsát jelentő nevek ikonikus munkái Budapesten – autómámor Pálfi Györggyel

Politico-összeállítás: Orbán és a Patrióták dörzsölhetik a tenyerüket a Néppárt civilek elleni háborúja nyomán

Politico-összeállítás: Orbán és a Patrióták dörzsölhetik a tenyerüket a Néppárt civilek elleni háborúja nyomán

Hadházy: A rendőrség tudomásul vette a keddi tüntetést

Hadházy: A rendőrség tudomásul vette a keddi tüntetést

Megfigyelték 164 gorilla viselkedését, az eredmény az emberi viselkedésre is rámutat

Megfigyelték 164 gorilla viselkedését, az eredmény az emberi viselkedésre is rámutat

Ma jön el az orosz gáz alkonya az EU-ban? Csak ha a magyar EU-biztos is úgy akarja

Ma jön el az orosz gáz alkonya az EU-ban? Csak ha a magyar EU-biztos is úgy akarja

Csak a magyarok harmada bízik benne, hogy idén véget érhet az orosz–ukrán háború

Csak a magyarok harmada bízik benne, hogy idén véget érhet az orosz–ukrán háború

A lettek és a litvánok is megtiltották a szerb elnök gépének, hogy a légterükön keresztül repüljön Moszkvába

A lettek és a litvánok is megtiltották a szerb elnök gépének, hogy a légterükön keresztül repüljön Moszkvába

24.hu: Polt Pétert az Alkotmánybíróság elnökévé emelné a fideszes kétharmad

24.hu: Polt Pétert az Alkotmánybíróság elnökévé emelné a fideszes kétharmad

A címlapról ajánljuk