szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Életét vesztette annak a személyautónak az egyik utasa, amely vonattal ütközött szerdán kora reggel Gyömrőnél – tájékoztatta a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-t.

Csámpai Attila közölte: a Mendei úti vasúti átjáróban a Szolnokról Budapestre tartó személyvonat elé hajtó autóban hárman utaztak. Egyikük a helyszínen meghalt, egy másik utas súlyosan megsérült, őt a monori tűzoltók feszítővágó segítségével emelték ki a roncsból, majd a mentőhelikopter kórházba vitte – tette hozzá a szóvivő.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) korábban azt írta honlapján: az ütközés ereje akkora volt, hogy az autó egy kertbe csapódott. A vonaton ülők közül senki sem sérült meg.

A Mávinform közleménye szerint az autó a jól működő fény- és félsorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a sínekre. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére mindkét vágányt lezárták, de 8 óra után az egyik vágányon megindulhatott a forgalom.

A Budapest–Újszász–Szolnok-vasútvonalon utazóknak 20-30 perc késésre kell számítaniuk délelőtt, a menetrend szerinti közlekedés dél körül állhat helyre – közölte a Mávinform.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Elérkezett a rendszerváltás-kompatibilis utcanevek kora

Elérkezett a rendszerváltás-kompatibilis utcanevek kora

A kormány március 16-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet

A kormány március 16-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet

Vetkőzésen, kémkedésen, egy mozdulaton át is kiderülhet, milyen esendőek vagyunk

Vetkőzésen, kémkedésen, egy mozdulaton át is kiderülhet, milyen esendőek vagyunk