szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Rendőrökre támadt garázdákat vettek őrizetbe Hajdúhadházon - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán.

Kedden késő délután egy szórakozóhely tulajdonosa tett bejelentést a hajdúhadházi rendőrkapitányság ügyeletére, miszerint italozó vendégek, miután a helyiség elhagyására szólította fel őket, összetörték az üzlet udvarán álló gépkocsiját - mondta Vezendi Jánosné rendőr százados.
 
A rendőrök a cselekménnyel gyanúsítható férfiakat előállították a helyi rendőrkapitányságon. Időközben az egyik garázda nekitámadt a rendőrnek, megfékezésére a járőr gumibotot használt, aminek következtében a férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, ezért mentőt hívtak hozzá a rendőrkapitányság udvarára. 

Az időközben a kapitányság épülete elé vonult ismerősök, rokonok hangoskodtak, szitkozódtak, rugdosták a kapitányság ajtaját, majd az udvarról a mentőautót kiengedő rendőrökre támadtak. Az ügy kapcsán hat személyt csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt a rendőrség őrizetbe vett és kezdeményezte előzetes letartóztatását. 

"Közülük két gyanúsítottal szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az eljárást a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Hajdú-Bihar Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatja - mondta Vezendi Jánosné.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Keresztények támadtak kairói rendőrökre

Több ezer keresztény szállta meg a kairói kopt székesegyház épületegyüttesét, tiltakozásul amiatt, hogy egy keresztény nőt a hivatali főnöke állítólag erővel kényszerített a muzulmán hit felvételére.

MTI Világ

Rendőrökre támadtak a tolvajok

Feltételezett tolvajok egy csoportja rátámadt két rendőrre a dél-szerbiai Koszovó tartomány északi részén, és megsebesítette az egyenruhásokat - közölték pénteken hivatalos forrásból.

MTI Itthon

Kövekkel támadtak rendőrökre Edelényben

Egy rendőr megsérült, hat személyt pedig őrizetbe vettek az edelényi rendőrök, amikor egy vélhetően ittas autóvezető igazoltatását próbálta kivédeni a csaknem száz fős rokonság.

MTI Itthon

Kunszentmiklóson rendőri kihallgatás során halt meg egy férfi

A kunszentmiklósi rendőrkapitányság államigazgatási eljárás keretében vizsgálatot folytat egy 77 éves szabadszállási férfi rendkívüli halála ügyében, aki csütörtökön este a kunszentmiklósi kapitányság egyik irodahelyiségében gyanúsítotti kihallgatása közben rosszul lett, és meghalt - olvasható a rendőrség honlapján.