szerző:
MTI

A kétoldalú katonai együttműködés élénkítéséről tárgyalt Moszkvában Iváncsik Imre honvédelmi államtitkár, akinek személyében először fogadott magyar politikust az 1991-ben létrejött Oroszországi Föderáció vezérkari főnöke. Balujevszkij egyébként csütörtökön a vetélkedés elemeit domborította ki a NATO-orosz kapcsolatokban.

Mint Iváncsik pénteken elmondta, Jurij Balujevszkijen kívül találkozott a szintén hadseregtábornok Nyikolaj Pankov védelmi államtitkárral, valamint a parlament két házának védelmi bizottsági alelnökeivel, Vaszilij Kljucsenokkal és Nyikolaj Bezborodovval is.

A magyar államtitkár együttműködést ajánlott tűzszerészek, éjjellátó berendezésekkel felszerelt helikoptereket vezető pilóták, békefenntartók, katonai megfigyelők képzésében. Szorgalmazta tapasztalatok cseréjét a térképészeti és egészségügyi szolgálatok, valamint a védelmi, biztonságpolitikai, lélektani hadviselési és más szakértők között is.

Szó esett Magyarországon rendszerből kivont eszközök átadásáról megsemmisítés céljából, a vonatkozó (közbeszerzési) jogszabályok betartásával. Folytatódik az együttműködés a MiG-29-es vadászgépek üzemeltetésében a gyártó RSZK-MiG céggel, amely a hajtóműveket felújította.

Az orosz fél ajánlatot tett Mi-24-es helikopterek felújítására a Dunai Repülőgépgyárban. A Magyarországon szovjet licencek alapján folyó fegyvergyártást (-javítást) szabályozó megállapodást februárban írták alá Moszkvában.

Balujevszkij a múlt hónap közepén Brüsszelben találkozott magyar kollégájával, Havril Andrással. Iváncsik reményét fejezte ki, hogy az orosz vezérkari főnök a jövő év első felében Magyarországra látogat, jelezve: meghívta többi tárgyalópartnerét is.

Balujevszkij egyébként csütörtökön a vetélkedés elemeit domborította ki a NATO-orosz kapcsolatokban, orosz újságíróknak nyilatkozva. Így szemére vetette a NATO-nak, hogy tagokat próbál toborozni a posztszovjet Független Államok Közösségéből (Ukrajnára célozva). Úgy vélte, hogy a baltiak tavalyi NATO-felvétele miatt Oroszország sohasem demilitarizálhatja a Kalinyingrádi körzetet.

Figyelmeztette az európaiakat, hogy a tervezett amerikai rakétavédelmi rendszer elemeinek befogadása környezeti ártalmakkal járhat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Amerikai NATO-katonákat vertek meg Vilniusban

Vilniusban megvertek két feketebőrű amerikai katonát, aki a balti államok légterének védelmét ellátó NATO-erőkben szolgál - közölte a litvániai védelmi minisztérium hétfőn.

Van itt egy robotkéz, amely magától megtanulta, hogyan kell kirakni a Rubik-kockát

Van itt egy robotkéz, amely magától megtanulta, hogyan kell kirakni a Rubik-kockát

Videó: Hogyan ismerjük fel a kamuprofilokat?

Videó: Hogyan ismerjük fel a kamuprofilokat?

Nem hagyja magát az indián nyár

Nem hagyja magát az indián nyár

Rendkívül olcsón mehetnek a gyerekek a budapesti állatkertbe

Rendkívül olcsón mehetnek a gyerekek a budapesti állatkertbe

Tőkét emel leányvállalatában a Mátrai Erőmű Zrt.

Tőkét emel leányvállalatában a Mátrai Erőmű Zrt.

Térey János posztumusz kötete: mintha érezte volna a közelgő véget

Térey János posztumusz kötete: mintha érezte volna a közelgő véget