szerző:
MTI

Nem tartják meg az egyetemisták, főiskolások a szeptember 21-ére meghirdetett budapesti demonstrációjukat.

Hircsu Ákos, a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának alelnöke, a HÖOK észak-magyarországi régiójának elnöke azt mondta: tudomása szerint nem indulnak különvonatok egyetlen vidéki egyetemi, főiskolai központból sem Budapestre.

A demonstráció elmarad, azt várhatóan egy későbbi időpontban tartják majd meg - tette hozzá. A HÖOK délután tart rendkívüli sajtótájékoztatót.  

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
HVG Hetilap

Portré a HÖOK elnökével

"Bár családunk nagy eszperentekedvelő, mégsem ezért lettem Ekler Gergely. Szüleim eleve védőszentes neveket választottak, így lett a bátyám Péter, az öcsém pedig Márton" - beszél a 28 esztendős, az egyetemi tandíj bevezetésével kapcsolatos hallgatói immunreakciók koordinálásán fáradozó felsőoktatási diákvezér arról, hogy milyen útravalót kapott zalai újságíró papájától és levéltáros mamájától.

MTI Itthon

A Fidesz egyetért a HÖOK-kal és háborog

A Fidesz egyetért a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) abban, hogy felháborító és elfogadhatatlan a felsőoktatásban bevezetni kívánt utólagos képzési hozzájárulásról szóló kormányzati elképzelés.

Itthon

HÖOK egyelőre nem támogatja a fer bevezetését

Az oktatási és kulturális miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke zárt tárgyalás után elmondták, jól sikerült a megbeszélés, de még további tárgyalásokra van szükség. Hiller István miniszter hozzátette: július 10-ig átadják a HÖOK-nak a színvonalas felsőoktatás megteremtésének következő ötéves programját. Július 10-e után dönt a hallgatói szervezet közgyűlése, de ők is kidolgoznak egy javaslatcsomagot. A minisztérium a Magyar Rektori Konferenciával is tárgyalást kezdeményez.

MTI Itthon

A HÖOK ragaszkodik az „államilag finanszírozott” felsőoktatáshoz

Az utólagos képzési hozzájárulásra vonatkozó szándék visszavonására szólítja fel a kormányt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). Szerinte a kormányzat tervezett lépéseivel a felsőoktatás teljes mértékben "tandíjas" lesz – közölte a HÖOK elnöke.

Baleset volt az M5-ösön - egy sávon halad a forgalom

Baleset volt az M5-ösön - egy sávon halad a forgalom

Orbán helytartót nevezett ki a Puskás-stadion és a foci-Eb élére

Orbán helytartót nevezett ki a Puskás-stadion és a foci-Eb élére

Félmillióba is kerülhet, ha nem takarítja fel a kutyapiszkot Berlinben

Félmillióba is kerülhet, ha nem takarítja fel a kutyapiszkot Berlinben

Nem rázza meg a Fideszt a Simonka György elleni, példátlan súlyú vád

Nem rázza meg a Fideszt a Simonka György elleni, példátlan súlyú vád

Több külföldi híresség is kifejezte aggodalmát az erdőtüzek miatt

Több külföldi híresség is kifejezte aggodalmát az erdőtüzek miatt

Az Alapvető Jogok Biztosához fordul A Város Mindenkié a kilakoltatott budafoki idős férfi miatt

Az Alapvető Jogok Biztosához fordul A Város Mindenkié a kilakoltatott budafoki idős férfi miatt