szerző:
MTI

Hatodszor is azon kaptak egy mezőtúri férfit, hogy ittasan, jogosítvány nélkül vezette forgalmi engedéllyel nem rendelkező kocsiját - közölte Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden.

A rendőrök már régi ismerősként ellenőrizték hétfőn a mezőtúri belvárosban egy Lada típusú gépkocsi vezetőjét, miután az elmúlt két hónapban már öt alkalommal intézkedtek vele szemben valamilyen szabálysértés miatt - számolt be a nem mindennapi esetről Kovács Ágnes rendőr hadnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A sajtóreferens szerint a korábbi alkalmakkor nem csak a gépkocsi és a sofőrje egyezett, hanem az a körülmény is, hogy a 35 éves férfi szeszes ital hatása alatt vezetett. A Mezőtúri Rendőrkapitányság minden alkalommal büntetőeljárást indított ellene, de úgy látszik, mit sem ért. Hétfőn is beült gépkocsijába, újra ittasan rótta az utakat, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem okozott balesetet. A férfi egyébként soha nem kapott jogosítványt, 26 éves autójának forgalmi engedélye sincs, azt már régen kivonták a forgalomból.
 
Mivel a rendőrök úgy ítélték meg, hogy a többszörösen büntetett előéletű S. Imrét az ellene indított nyomozások nem fogják visszatartani  a bűnismétléstől - tekintettel a belőle fakadó potenciális veszélyre -, őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását.  

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Autó

Borsodban sok az ittas autós

Az ittasan, illetve kábítószer hatása alatt közlekedő autósok kiszűrésére országos közlekedésbiztonsági akciót indított hétfőn a rendőrség; Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csaknem száz autós akadt fenn a szűrőn.

MTI Itthon

Ittasan vezetett, meghalt az utasa

Ittas vezető borult fel autójával a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencs és Ond közötti útszakaszon csütörtök este, az autóban ülő utas életét vesztette - közölte a rendőrség.

MTI Autó

Ha a vezető ittas, leáll a Toyota

A Toyota olyan automata rendszer kifejlesztésén dolgozik, amely leállítja a járművet, ha érzékeli, hogy a vezető ittas. Az Aszahi Simbun című lap számol be arról, hogy a kormányba beépített érzékelők a vezető kezének nedvességét elemezve állapítják meg a vezető alkoholszintjét, és amennyiben az túlságosan magas, a kocsit nem lehet elindítani.

Mit szólna a 107 forintos benzinhez?

Mit szólna a 107 forintos benzinhez?

Visszautasította a Kölnt Dárdai Pál

Visszautasította a Kölnt Dárdai Pál

A csomagküldésnek is van Uberje, ráadásul több is

A csomagküldésnek is van Uberje, ráadásul több is

Máshol is hasít a cég, amelyik a Normafánál fákat vághat ki

Máshol is hasít a cég, amelyik a Normafánál fákat vághat ki

Lilába borul a Lánchíd vasárnap este

Lilába borul a Lánchíd vasárnap este

Sokat enyhítene az ápolóhiányon, ha ilyen robotot vetnének be a kórházak

Sokat enyhítene az ápolóhiányon, ha ilyen robotot vetnének be a kórházak