szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szombat este megválasztott országos tanács tagjainak névsorát vasárnap reggel hozták nyilvánosságra a párt internetes honlapján.

A húsz tagú testületben helyet kapott: Eörsi Mátyás, Kovács Kálmán, Lakos Imre, Csőzik László, Vámos József, Szász Domokos, Csécsei Béla, Sándor Klára, Bőhm András, Hankó Faragó Miklós, Dióssy László, Ungár Klára, Wekler Ferenc, Molnár István, Bálint György, Bauer Tamás, Merker Dávid, Halda Alíz, T. Asztalos Ildikó és Török Gusztáv Andor - olvasható a párt honlapján.

Az SZDSZ nyilvános, kétnapos tisztújító küldöttgyűlése péntek délután vette kezdetét Budapesten. A küldöttgyűlés résztvevői szombaton titkos szavazással két évre választották meg a párt elnökét, valamint a 12 ügyvivőt és az országos tanács tagjait. A párt elnöke Kóka János gazdasági miniszter lett.

A húsz tagot 108 jelölt közül választották. Két országos küldöttgyűlés között az SZDSZ politikai döntéshozó testületekként tevékenykedő Országos Tanács jelenleg 98 fővel működik. A küldöttgyűlésen közvetlenül választott tagok mellett az ügyvivők, a választmányok elnökei, a megyei választmányok által delegált egy-egy, három megyében két-két személy, illetve a budapesti helyi szervezetek elnökei alkotják.
 
Az alapszabály szerint az új Országos Tanácsot a tisztújító küldöttgyűlés után két hónapon belül, vagyis május végéig kell megválasztani

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

A Fideszen kívül mindegyik párt kommentálta Kóka győzelmét

Gratulált az SZDSZ újonnan választott elnökének Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP parlamenti frakciója; az MDF az SZDSZ "mindként elnökének" gratulált; a KDNP "erőt, egészséget és bölcs belátást" kívánt az elnöknek, a Fidesz nem kommentálta a liberális párt elnökválasztásának eredményét.

Itthon

Kókát választották. Mit kapnak?

Bár Kóka Jánost választották meg a küldöttek az SZDSZ elnökének, ezzel együtt a párt irányvonalának alakítása szempontjából kulcsfontosságú ügyvivői testületben akár kisebbségbe is kerülhet. Az elnökjelöltek izgalmas, de sportszerű versenyfutása ugyan egy-két hónapra életet lehelt a fásult pártszervezetekbe, de az SZDSZ helyzete nem lett kedvezőbb a kétosztatú magyar politikai életben.

hvg.hu/MTI Itthon

Kóka lett az SZDSZ új elnöke

Kóka Jánost választották az SZDSZ elnökévé a megismételt szavazáson a párt tisztújító küldöttgyűlésén szombaton. Olvassa el összeállításunkat és tekintse meg a küldöttgyűlésen készített képgalériánkat!