Bence György © Túry Gergely

Némileg meglepett, hogy Betlen János írását, amelyben az én Bence Györgyről írott és a Beszélő márciusi számában megjelent cikkemmel vitázik, a HVG internetes portálján olvashattam. Felteszem, hogy a Beszélő – ahogy ez a nyilvánosság előtt zajló polémiákban szokás – a soron következő számában közölte volna B. J. szövegét. Ő tudja, miért választott a szokásostól eltérő megoldást.

A megjegyzésekkel érdemben nem vitatkoznék. Aki elolvassa az írásomat, és van hozzá füle, szeme, érzékelhette, hogy egy rendkívül jelentős, egyúttal azonban tragikus sorsú személyiségről írok. Abból, ahogy a kettőnk kapcsolatát felidézem, mindenki láthatja, milyen meghatározó jelentőségű volt számomra a Bence Györggyel való megismerkedés, a vele kialakult barátság, de azt is, milyen csalódások, konfliktusok terhelték ezt a kapcsolatot. A történet elbeszélése során nem titkoltam el azt sem, amiért nekem kell szégyenkeznem. B. J. bírálata tehát – néhány pontatlansággal ízesítve - legfeljebb elismétli az én önbírálatomat.

Kőszeg Bence-emlékezése

Néhány részlet Kőszeg Ferencnek a Beszélő márciusi számában Bence Györgyről írt megemlékezéséből.

Betlennek még novemberben került a kezébe az én írásom első változata, akkor küldte el a Beszélő szerkesztőségének a most közzétett levelet. Akkor azt javasoltam, jelenjék meg a két írás együtt, minden további kommentár nélkül a novemberi számban. A szerkesztőség azonban – utólag úgy vélem, helyesen – úgy döntött, hogy márciusra halasztja az írásom közlését. Időközben én az írást – részint Betlen levele hatására, részint a szerkesztőség és a kézirat más olvasói tanácsai alapján – kis mértékben átdolgoztam. Így például kitértem arra, hogy Bence jogvédőként akkor is aktív maradt, amikor a demokratikus ellenzék tevékenységében már nem vett részt, és kezdeményezésére jött létre a Csehszlovákiában bebörtönzött Duray Miklós kiszabadításáért küzdő Duray Bizottság. A szerkesztőség véleménye alapján az első szóra elhagytam azt a mondatot, amelyben az 1957-ben átélt beszervezési kísérlet visszautasítását idéztem fel. Beláttam, hogy az utalás félrehallásra adhat alkalmat, jóllehet eszem ágában sem volt, hogy Bence javaslatát, vonuljak vissza a Helsinki Bizottságból a Gyorskocsi utcai ávós zsarolással vessem össze. Az analógia csupán arra vonatkozott, milyen feszültségnek kellett felgyülemlenie bennem, hogy végül határozottan nemet bírjak mondani.

A Duray Bizottság tehát benne van cikkem szövegében, a fentebb leírt asszociáció nincsen benne. Egy kiadatlan kézirattal vitázni, valamely írásnak egy olyan változatával, amelyet a szerző nem adott közre, legalábbis illetlenség.

Betlen cáfolná azt az állításomat, hogy Bence „megpróbálta a Fidesz kezére játszani” a 90-es évek elején tetszhalott Magyar Helsinki Bizottságot. Állításom mellett, mondja Betlen, nem érv, hogy Bence Körmendy-Éles Juditot ajánlotta a Nemzetközi Helsinki Szövetség Magyarországra látogató főtitkára figyelmébe, aki sok évvel később az ORTT elnöke lett. Ez valóban nem volna érv. Csakhogy ebben az időben Bence Orbán Viktor tanácsadója, Körmendy-Ékes Judit pedig az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának fideszes szemléletű szakértője volt, hamarosan pedig a Fidesz szóvivője lett.. Az én vezetésem alatt viszont – állíthatja persze Betlen János – a Magyar Helsinki Bizottság SZDSZ-közeli szervezet volt. Valójában azonban a bizottság nem törődött (és ma sem törődik) azzal, ki a kormányfő, és ki a rendészeti ügyekért felelős miniszter: a jogsértést jogsértésnek tekinti, akárki követi is el. De biztosan nem ez a szövegösszefüggés az, amelyben a „Helsinkit” meg kell védenem a pártelkötelezettség vádjával szemben.

Kőszeg Ferenc