Schulek és Izsó emlékműterve. Régi plánum a mai hídon © Stiller Ákos

Mivel a Margit híd felújítása lassan bekerül a meg nem valósuló fővárosi építészeti projektek vastag fekete könyvébe, a hvg.hu úgy döntött, belelapoz a meg nem épült és félbehagyott Budapest krónikájába, és becses olvasói elé tárja annak tartalmát. Hogy meg ne ártson, csak porciózva adagoljuk. A lipótvárosi zsinagóga igaz története után ímhol a második rész.

1952. július 15-én, azaz Szent Árpád napján Magyarország „dicsőséges uralkodó királya, nemkülönben a Magyarországgal szövetséges országoknak császárja, nagyfejedelme, őrgrófja és a többi” II. Habsburgi Árpád leszen. Legalábbis így képzelte Jókai Mór A jövő század regénye c. sci-fijében (1872).

Aztán persze nem így lett. Az 1867-es kiegyezést követően eleink jelentős erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy az ezeréves magyar történelem folyamatosságát bizonyítsák, mondván, a kiegyezés a Habsburg-házzal voltaképpen a magyarság üdvtörténetének szerves része, amelynek kezdőpontja a honfoglalás, elején ott vannak a szépemlékezetű Árpád-házi királyok, majd a zivataros évszázadok után 1867-ben a magyar história visszazökken az eredeti kerékvágásába. Ennek fényében nem csoda, hogy újjáélesztik a Habsburgok Árpád-házi leszármazásának elképzelését, s hogy éppen a korszak „főkuruca”, Thaly Kálmán publikálja az ezt „bizonyító” családfát. 1892-ben Ferenc József királyunk Árpád-házi őseit is feltüntető táblát helyeznek el a Mátyás-templomban, amelyet a Halászbástya építésze, Schulek Frigyes (1841–1919) tervezett meg.

© Hild-Ybl Alapítvány

Schuleknek azonban nem ez volt az egyetlen a honfoglalást és a kiegyezést összekapcsoló terve – derül ki Bor Ferenc kiváló tanulmányából. A Romantikus kastély. Tanulmányok Komárik Dénes tiszteletére c. kötet írása beszámol a várostörténetnek arról a kevéssé ismert részletéről, hogy Schulek tanártársával, Izsó Miklós szobrásszal együtt (ők indították el 1871-ben a Mintarajztanoda és Rajztanárképezdét, az Iparművészeti Főiskola elődjét) impozáns kiegyezési-honfoglalási emlékművet tervezett a Margit híd közepére, a szigeti bejárónál lévő töréspontra.

© Hild-Ybl Alapítvány

A budapesti hidak viszontagságai a mai főváros látképéhez tartozó Margit hidat sem kerülték el. 1870-ben két híd megépítését rendelte az Országgyűlés, s eredetileg a Ferenc József (ma Szabadság) híd készült volna el korábban, de a nagykörúti építkezés miatt mégis a Margit kapott elsőséget. 1871 decemberében Ernest Gouin tervét elsöprő többséggel (11:1) fogadja el a bírálóbizottság. Ráadásul a francia építész cége kapja meg a kivitelezési megbízást is. A kiírás mindazonáltal elég slendriánra sikeredett, mert nem rendelkezett az építmény díszítéséről. Így a legtöbb vita éppen ekörül zajlottak. A szerződés szerint Gouin cégének az aláírást követően fél éven belül be kellett volna mutatni a díszítési rajzokat. A kőmegrendelések miatt 1873 szeptemberében erre mégis csak sor kerül, de egy huszárvágással nem az Építési Felügyelőséghez, hanem a Belügyminisztériumhoz küldik el az egyébként a bécsi világkiállításon díjat kapó terveket. Hiába, mert a megrendelőnek nem tetszenek. A hazai építészet nagyágyúihoz fordulnak hát, hogy bátorkodjanak a „díszítményeket olykép előállítani, hogy azok bár egyszerűek és nem költségesek, de a nemesb ízlés követelményeinek, és a műépítészet szabályainak minden megfelelők a híd szerkezeti rendszerével összhangzók legyenek”. A plánumokat egy nem túl népes, összesen két tagból álló „bizottság” bírálta volna el. A pályázók között volt a Schulek–Izsó-páros mellett Ybl Miklós, Szkalnitzky Antal és Linzbauer István is. „A zsűri véleményét nem ismerjük, lehet, hogy nem is került sor bírálatra” – írja Bor Ferenc. Mindenesetre 1874-ben januárjában mégiscsak Gouinék terveit fogadják el, leginkább azért, mert a kivitelező tervétől való eltérés a helyette alkalmazott dekoráció árával növelte volna a költségeket. Schulekék 566 686 forintra becsülték a költségeket. Összehasonlításképpen: a Parlament egész építkezésére kilencmilliót szántak (aminek végül persze a duplájába került).

Bor Ferenc úgy sejti, a külön, „művészi” dekoráció Hieronymi Károly közmunka- és közlekedésügyi minisztériumi miniszteri tanácsos egyéni akciója volt, s megvalósulásának nem volt realitása. Ezzel együtt nem bizonyult teljesen hatástalannak, mert Ybl elképzeléseit a kivitelező bedolgozta a maga változatába. A legrészletesebben kidolgozott díszítési terv Schuleké és – a pályázathoz leginkább csak a nevét adó – Izsóé volt. A zengzetes, a Magithid müépitészeti megfejtésére címet viselő történeti emlékmű pályázata, ha megvalósul, alapvetően átrajzolta volna a főváros ma ismert látképét. A hétszögalapra épülő, háromszintes neogótikus alkotás a Margit híd töréspontjára épült volna, az oszlopokon álló kocsiáthajtó része a milánói dóm hatásáról tanúskodott. A toronyban, avagy gótikus toronysisakban a kor divatjához igazodva kilátóhely is lett volna, az építmény a hídfelülettől mérve 66 méter magas lett volna, és Schulek nem kevesebbet várt tőle, minthogy éppolyan erőteljes városi védjegy lesz, mint a bécsi Stephanskirche. A részletes tervek szerint, amelyek még a takarítóhelyiséget is tartalmazták, az első szint mintegy 17 méter magasságban lett volna, és egy nagy díszcsarnoknak adott volna helyet, míg az épület nyolcméteres csúcsára Magyarország allegóriájaként egy pajzsos nőalakot terveztek. A hétszögalapot kihasználva lent a hét vezér, fentebb pedig a négy nagy magyar király szobra díszelgett volna, így Szent István, Nagy Lajos és Corvin Mátyás mellett I. Ferenc József egészalakos statuáján is tiszteletüket tehették volna a szemtelen függetlenségpárti galambok.

Bor Ferenc szerint Schulek és Izsó pályaműve tulajdonképpen az első részletesen kidolgozott millenniumi emlékmű volt, s bár a történeti folytonosság hangsúlyozása rokonítja a Hősök terén végül megvalósuló Millenniumi emlékműhöz, ám nagyhírű társától eltérően nem kívánja az osztrák-magyar „történelmi részt” szándékoltan arányosítani. Schulek aztán Margit hídi dekorációs elképzeléseit a Várhegyen lévő épületegyüttesnél valósíthatta meg: a Mátyás-templom átépítésénél az épületre felkerült a gótikus toronysisak, míg a hétvezér és Szent István szobra a Halászbástya-tervezetben kapott kiemelt szerepet.

Hídavatások

A Margit híd építését az 1870-ben rendelték el, és a tervekhez képest szűk egy évet csúszva 1876-ban adták át, a szigetre futó szárnyhidat pedig 1890-ben. A hídnak eredetileg fakocka-burkolatú útteste volt, amit 1921-ben cseréltek kőburkolatra, ám emiatt súlykorlátozást kellett bevezetni, és ma sem lehet 16 tonnánál nehezebb járművel áthajtani rajta. A forgalom növekedése miatt 1935-37-ben kiszélesítik a hidat, és a villamossíneket középre helyezik. 1944. november 4-én a déli csúcsforgalomban robbantják fel az első pesti hídnyílást, amire a híd a Dunába szakad. A halottak száma 600 körül lehet. A Szálasi-kormány nem vizsgálja ki, hogy kik voltak a tettesek. Januárban a maradék három budai nyílást is felrobbantják a németek. Az ostrom után 1946 májusára készült el a pontonhíd, amely a Lukács fürdő kertjéből a szigeten át a Sziget (ma Radnóti Miklós) utcánál érte el a pesti partot. Ezt a hidat a város akkor Mancinak nevezte el. Az új Margit hidat a Ganz gyár tervei alapján építették meg, és 1948. augusztus elsejétől már teljes szélességben járható volt. Legutolsó rekonstrukciója 1978-ban volt. A fővárosi vezetés 2005-ban dönt az újabb felújítás mellett, de a munka pénz híján évről évre halasztódik, most éppen a 2009-es átadásnál tartunk. Az úszószigettől a "hídparazitáig" több futurisztikus terv is született a Margit hasznosítására.

Zádori Zsolt