MSZP: gondok lehetnek Orbán Viktor korábbi vagyonnyilatkozataival
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Orbán kész ismét miniszterelnök-jelölt lenni
Orbán Viktor kész arra, hogy a következő választásokon is a Fidesz miniszterelnök-jelöltje legyen - jelentette ki a legerősebb magyar ellenzéki párt vezetője az erdélyi Krónika című napilap pénteki számában megjelent interjúban.
Egy Orbán-javaslat hátulütői
Orbán Viktor a politikai reklám sajátos válfajával küzd a nyári forróságban belpolitikánkra telepedő uborkaszezon ellen. A gerillamarketing után – sajátos hungarikumként – itt a politikai antireklám-kampány, amelynek lényege, hogy politikusunk kampányellenes dzsihádot hirdetve kampányol. Törvényjavaslattá érlelni kívánt ötlete nem azért született, hogy elfogadják, hanem éppen a visszautasítás kiprovokálása céljából.
Orbán: kisszerű és dogmatikus a mai politika
Történelmi szövetséget kell kötni Magyarországon a középosztály és a baloldal által magukra hagyott szegények világa között, a Fidesz küldetése, hogy ezt a szövetséget létrehozza - fejtette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. A kormányszóvivő a "radikális ellenzék vezérének" nevezte Orbánt, aki beszédével a nemzeti radikálisokat szólította meg - állította.
Nyakó: páncélautón utazott Orbán is a zavargások idején
A tavaly októberi zavargások idején két luxuspáncélautó szállította Orbán Viktort, a Fidesz elnökét. Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője beszélt hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.