szerző:
MTI

Lemondott tisztségéről és kilépett az MSZP-ből Tatár Csaba, a szocialista párt Munkás és Érdekképviseletei Tagozatának országos alelnöke - erről maga Tatár Csaba tájékoztatta szerdán.

A politikus - közlése szerint - a kisembereket sújtó gazdasági intézkedések, illetve, a párt történelmi örökségének megtagadása miatt hagyta el az MSZP-t. Döntéséről nyílt levélben tájékoztatta Gyurcsány Ferencet, a párt elnökét - tette hozzá.

Ebben, az MTI-hez is eljuttatott levélben, a többi között úgy fogalmaz: "csalódottság, szégyen és düh is munkálkodott bennem, akkor mikor a tagsági viszonyom megszüntetését és az MSZP tisztségeimről lemondó bejelentő levelemet megírtam. (...) Frusztráltak az elmúlt hónapok történései engem, aki reményeim, és hitem szerint mindig a kisemberek oldalán állónak éreztem magam. Baloldali értékrendemmel összeegyeztethetetlen gazdasági lépések sorozatát tettük, tesszük meg." 

A további okok között említi, hogy elvileg és ideológiailag sem ért egyet azzal, hogy a párt eltávolodott saját történelmi örökségétől, kitagadta Kádár Jánost és eladja saját székházát. Mindezért "lemondok az MSZP tagságomról, és az MSZP Munkás és Érdekképviseleti Tagozatának Országos alelnöki posztjáról, az MSZP Baloldali Tömörülés Platform Heves megyei és egri titkári posztjáról és az MSZP egri elnökségi tisztségemről is! Ugyanis ezeket a pozíciókat társadalmi munkában láttam el önzetlenül" - fogalmaz nyílt levelében Tatár Csaba.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Belefojtotta a szót az ellenzék a hongkongi kormányzóba

Belefojtotta a szót az ellenzék a hongkongi kormányzóba

Karácsony esélytelen – hirdeti még mindig a Századvég honlapja

Karácsony esélytelen – hirdeti még mindig a Századvég honlapja

A világhírű építészt sátánizmussal is vádolták, mégis mindenki vele akart terveztetni

A világhírű építészt sátánizmussal is vádolták, mégis mindenki vele akart terveztetni

Vödörben tartja érmeit Hosszú Katinka

Vödörben tartja érmeit Hosszú Katinka

Bombera Krisztina: Egészségesebb országokban következménye van az oknyomozó munkának

Bombera Krisztina: Egészségesebb országokban következménye van az oknyomozó munkának

Évtizedek óta nem volt annyi halálos baleset az utakon, mint most

Évtizedek óta nem volt annyi halálos baleset az utakon, mint most