Húsz éves a Fidesz – tortaszeletelés a Bibóban

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

Orbán Viktor pártelnök is felszólal ma a Fidesz országos választmányának ülésén, este pedig ünnepi fogadást tartanak a Fidesz megalakulásának 20. évfordulója alkalmából.

A választmányon elfogadják a Fidesz még tavaly bemutatott programját, és felszólal Navracsics Tibor frakcióvezető is, akinek irányításával készült az Erős Magyarország címet viselő alapprogram. A Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány este fogadást tart a Fidesz megalakulásának 20. évfordulója alkalmából. Itt Kövér László választmányi elnök mond köszöntőt, és levetítenek egy rövid részletet abból a több mint három órás dokumentumfilmből is, amely a Fidesz 20 évét mutatja be. Vasárnap hagyományosan a Bibó Kollégiumban ünnepel a Fidesz, ott vágják majd fel a születésnapi tortát. A Fideszt 1988. március 30-án Budapesten, a Bibó Szakkollégiumban alapította 37 egyetemi és főiskolai hallgató, fiatal értelmiségi.