szerző:
MTI

Gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó, súlyos testi sértés miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a dabasi rendőrség Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkárának óvodás kisfia égési balesete miatt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán.

A Blikk szerdai számában azt írta, hogy a szocialista politikus Erik nevű kisfia egy kerti grillsütésen történt balesetben szenvedett életveszélyes égési sérüléseket, és május 11-től a Bethesda gyermekkórház égési osztályán kezelik. A BRFK szóvivője szerda délután azt közölte: hivatalból megvizsgálták a balesetet, és megállapították az illetékesség hiányát, így azt a PMRFK hatáskörébe utalta.

Beluzsárné Belicza Andrea, a PMRFK szóvivője a távirati irodának azt mondta: a baleset még pünkösd vasárnap az államtitkár gyáli családi házának udvarán történt. A kisfiú súlyos égési sérüléseket szenvedett, tudomásuk szerint állapota életveszélyes, de a kórháztól még nem kapták meg a hivatalos tájékoztatást.

A szóvivő azt mondta, a dabasi rendőrkapitányság bűnügyi vizsgálati osztályának munkatársai megkezdték az adatgyűjtést, a helyszíni szemlét és a tanúkihallgatást, de várhatóan szakértői véleményre is szükség lesz. Arató Gergely sem a napilapnak, sem a távirati irodának nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itthon

Hol szerepelt Arató Gergely államtitkár neve?

Nem vett részt a Zuschlag-ügyben vizsgált Biztos Pont egyesület tevékenységében Arató Gergely az oktatási minisztérium államtitkára. Ugyanakkor tanúként szerepel a neve egy beadványon, amely Lados Istvánnak teljes körű meghatalmazást adott, hogy az egyesület ügyeiben eljárjon. Lados társaival együtt előzetes letartóztatásban van, a Zuschlag-ügy kapcsán, különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítják.

Az új ukrán elnök nemcsak sokat beszél, de cselekszik is

Az új ukrán elnök nemcsak sokat beszél, de cselekszik is

Ismét Budapesten koncertezik a Nick Cave & The Bad Seeds

Ismét Budapesten koncertezik a Nick Cave & The Bad Seeds

Másodpercek alatt pénzzé tehetők a használt telefonok, ahol van ilyen automata

Másodpercek alatt pénzzé tehetők a használt telefonok, ahol van ilyen automata

Trump saját golfklubjában rendezik meg a következő G7-csúcsot

Trump saját golfklubjában rendezik meg a következő G7-csúcsot

62 ember meghalt, amikor bomba robbant egy mecsetben Afganisztánban

62 ember meghalt, amikor bomba robbant egy mecsetben Afganisztánban

Ez az új villanyterepjáró a Mercedes és Kína szerelemgyereke

Ez az új villanyterepjáró a Mercedes és Kína szerelemgyereke