szerző:
HavariaPress
Tetszett a cikk?

Bordélyház működtetésével gyanúsítja a rendőrség egy vendéglátóhely vezetőjét Dunaújvárosban - értesült a HavariaPress.

A férfira egy nő feljelentése hívta fel a Fejér megyei nyomozók figyelmét, a sértett ugyanis pár napja arról számolt be a rendőröknek, hogy egy italozás után egy férfi orális szexre próbálta kényszeríteni. A feljelentést követően a rendõrök házkutatást tartottak a férfi által működtetett bárban, s ekkor fedezték fel, hogy a vendéglátóhely valójában bordélyházként működik, s a táncosnőként ott dolgozó lányok a "mellékjövedelmükből" rendszeresen jattolnak a tulajdonosnak.
  
A dunaújvárosi rendőröknek pénteken napközben tett feljelentést egy nő, aki elmondta, hogy aznap reggel, egy átszórakozott éjszaka után alkalmi partnere orális szexre akarta kényszeríteni, majd ütni-verni kezdte. Ez alapján a rendőrség először szemérem elleni erőszak miatt indított eljárást, ám a férfi Thököly úti lakásában és az azzal egybeépített bárban meglepetése érték őket. Kiderült, hogy a házában lakó, valamint a bárjában táncosnőként dolgozó nők a bárba érkező - vagy éppen hirdetés útján jelentkező - vendégek részére anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást nyújtottak. A kapott pénzből meghatározott százalékot adtak le a bártulajdonosnak, s ez - a rendőrség megállapításai szerint - már kimeríti a "bordélyház működtetésével elkövetett üzletszerű kéjelgés elősegítése" bűntettét.
  
A férfit pénteken még nem lehetett kihallgatni, erősen bódult, ittas állapota miatt, de később gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását is, de a bíróság ezt nem látta indokoltnak, és csak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Az illető ellen egyébként jelenleg is folyik - bírósági szakban lévő - eljárás, hasonló bűncselekmény elkövetése miatt. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Álcázott bordélyház Füreden

Bordélyházként működött Balatonfüreden a Black Jack elnevezésű éjszakai bár. A szórakozóhelyet üzemeltető – büntetett előéletű – D. Gyulának prostituáltak „futtatása” és kiközvetítése volt a fő tevékenysége.