szerző:
HVG

Az eddigieknél nagyobb hatalmat kap a Magyar Tudományos Akadémia irányításában az elnök – ez derül ki a parlamenti beterjesztés előtt álló kormánytervezetből.

A HVG összeállításából kiderül, a Fidesz-képviselőből lett MTA-elnök, Pálinkás József hogyan érte el mindezt, s a kutatóintézetek jövőjéről is olvashat a hetilap csütörtöki számában.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Prizma

Akadémikusnők erényei

Mind a 19 ma élő akadémikusnőről dokumentumfilm-sorozatot tervez készíteni Herzka Ferenc rendező.

MTI Itthon

MTA-közgyűlés: nem kapunk elég pénzt

Hiller István oktatási és kulturális miniszter azt javasolta a Magyar Tudományos Akadémia 177. közgyűlésén kedden, hogy kezdődjenek tárgyalások a tudós testület és a kormányzat képviselői között a több évre szóló költségvetési támogatás meghatározásáról.

MTI Itthon

Új tagokat választ az MTA

Új akadémikusokat választ hétfőn, zárt ülésen a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közgyűlése; az elnökség 41 rendes, 28 levelező, 23 külső és 31 tiszteleti tag megválasztását javasolja .

MTI Karrier

Volt fideszes miniszter az MTA élén

Pálinkás József akadémikust, a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Kara dékánját választották meg a Magyar Tudományos Akadémia új elnökévé az MTA 178. közgyűlésén. Az új főtitkár Németh Tamás akadémikus, az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézetének igazgatója lett - jelentette be kedden Szász Domokos akadémikus, a szavazatszámláló bizottság elnöke.

Lekapcsolták a 30 méteres buheraszerelvényt - videó

Lekapcsolták a 30 méteres buheraszerelvényt - videó

Nem érdekli a fontot May lemondása

Nem érdekli a fontot May lemondása

Mindent a hírnévért: 13 millió forintért vett két darab dinnyét a magát ünneplő cég

Mindent a hírnévért: 13 millió forintért vett két darab dinnyét a magát ünneplő cég

Öt évre 27 százalékos hozamot ígér a kormány az új lakossági állampapírra

Öt évre 27 százalékos hozamot ígér a kormány az új lakossági állampapírra

Tarr Béla új produkciója is látható lesz a Bécsi Ünnepi Heteken

Tarr Béla új produkciója is látható lesz a Bécsi Ünnepi Heteken

30 méteres tréler-pótkocsi-tréler-pótkocsi vontatást videóztak Szolnokon

30 méteres tréler-pótkocsi-tréler-pótkocsi vontatást videóztak Szolnokon