Az ellenzékiek sem bírják a parlamenti kivonulgatást
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Simicskó már kételkedik parlamenti kivonulásaikban
Bár a KDNP továbbra sem tekinti morálisan és politikai szempontból elfogadható személynek a miniszterelnököt, fél év után érdemes lenne átgondolni azt, hasznos-e, ha a Fidesz-KDNP frakciószövetség Gyurcsány Ferenc felszólalásai alatt kivonul a parlamenti ülésteremből - mondta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese. A Fidesz azt közölte, hogy álláspontja e kérdésben nem változott.
Ellenzéki kivonulás a Mezőgazdasági Bizottságból
Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának hétfői üléséről kivonultak az ellenzéki képviselők, miután a bizottság kormánypárti tagjai új napirendet szavaztak meg.
A Fidesz és a KDNP kivonult az egészségügyi bizottság üléséről
A kivonulás előzményeként Mikola István (Fidesz), a bizottság alelnöke nehezményezte: a hódmezővásárhelyi betegtragédiát tárgyaló napirendi ponthoz a grémium nem szavazta meg, hogy a keceli kisgyermekek esetével is foglalkozzon a bizottság.
A Fidesz továbbra is kivonul, ha Gyurcsány beszélni kezd
A Fidesz és a KDNP képviselői továbbra is minden előre bejelentett miniszterelnöki felszólalásnál kivonulnak a parlament ülésterméből - számolt be a két párt frakcióülésének döntéséről Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője.
A Fidesz ismét kivonult egy parlamenti ülésről
A Fidesz képviselői kivonultak az Országgyűlés egészségügyi bizottsága üléséről, miután Molnár Lajos miniszter jelezte, egy órát tud csak maradni s a meghallgatáson államtitkárai válaszolnak majd.
Vége lesz a kivonuló show-nak?
A Fidesz és a KDNP közös frakcióülést tart hétfőn, a parlament tavaszi ülésszakának első plenáris ülése előtt. A képviselők majd arról is szavazhatnak, hogy a következő félévben továbbra is minden előre bejelentett miniszterelnöki felszólalásnál kivonuljanak-e.