szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A miniszterelnök a szécsényi megállapodás megszegésének értékeli a módosított szlovák államnyelvtörvény irányelveinek pozsonyi elfogadását - közölte a kormányszóvivő szerdán, hozzátéve: a magyar kormány anyagi és jogi segítséget nyújt a nyelvtörvény áldozatainak. A Fidesz szerint Szlovákia ismét bebizonyította, hogy kormányzati rangra emelte a magyarellenességet.

A Pozsonyban most elfogadott irányelvek nemcsak a szécsényi megállapodással mennek szembe, hanem az EBESZ ajánlásaival is, amelyeket Robert Fico szlovák kormányfő Szécsényben teljes mértékben elfogadott - mondta Szollár Domokos kormányszóvivő, hangsúlyozva azt is: a szlovák kormány mostani döntése ellentétes az Európai Unió alapértékeivel, és a Lisszaboni Szerződéssel is. "Bajnai Gordon szerint elfogadhatatlan, hogy a XXI. század Európájában valakit anyanyelve használatáért büntessenek. Ez ellentmond a nemrég életbe lépett Lisszaboni Szerződés szellemének és betűjének, és az uniós jog antidiszkriminációs rendelkezéseit is sérti" - közölte.

A szlovák kormány szerdán jóváhagyta a módosított államnyelvtörvény végrehajtási utasításainak elveit tartalmazó javaslatot, amelynek célja, hogy egységesítse a jogszabály értelmezését, s ez az utasításcsomag lesz a mérvadó a jogszabály megsértésért kiszabható pénzbüntetés meghatározásánál is. Erre hivatalosan azért volt szükség, mert a szeptember elsején életbe lépett törvény egyes cikkelyeit többféleképpen értelmezték és magyarázták. A végrehajtási utasításokat tartalmazó dokumentum, amely kétszer olyan hosszú, mint a törvény, rögzíti, hogyan kell értelmezni a törvény egyes sokat vitatott fogalmait, mint például a hivatalos és a nyilvános érintkezés, a hivatalos nyelv, a földrajzi megnevezés vagy az egészségügyi és szociális intézmények nyelvhasználata.

A dokumentum szerint az államnyelv, a kisebbségi nyelv, illetve az idegen nyelv használata a rendszeresen megjelenő sajtótermékekben és az időszaki kisebbségi, valamint idegen nyelvű kiadványokban nem lesz államilag ellenőrizve. Az államnyelven megjelenő időszaki publikációkat viszont a kulturális tárca felügyeli. Az egészségügyi intézményekben a nyelvhasználatot nem fogják ellenőrizni.

A magyar kormány határozottan azt kéri, hogy Szlovákia függessze fel a büntetések alkalmazását a folytatódó tárgyalások időtartamára, mert azok erkölcsi és társadalmi kárt okoznak, tovább növelik a kisebbségi közösségek félelmét, és fokozzák a feszültséget a kisebbség illetve a többségi társadalom, valamint a két ország között. "Ha a büntetéseket mégsem függeszti fel Szlovákia, a magyar kormány anyagi és jogi segítséget nyújt a szlovákiai magyarság számára, hogy jogi harcukat megvívhassák. Készek vagyunk akár a strasbourgi Emberi Jogi Bíróságig is elmenni" - szögezte le a kormányszóvivő.

A szóvivő emlékeztetett arra: a magyar fél további konzultációkat tartott volna szükségesnek az irányelvek elfogadása előtt. A döntés ráadásul úgy született meg, hogy arról a szlovák kormány érdemben nem tárgyalt a szlovákiai magyarok képviselőivel - jegyezte meg, majd felidézte, az államnyelvtörvény módosítása ellen korábban nemcsak a magyar, hanem több más Szlovákiában élő kisebbség is felszólalt.

A magyar fél továbbra is szükségesnek látja a tárgyalások folytatását - mondta Szollár. A tárgyalások céljának változatlanul a szécsényi ígéretek betartását, az EBESZ főbiztosi vélemény és ajánlások megvalósítását, a törvényben és a végrehajtási elveiben megjelenő jogi problémák feloldását tekinti - közölte. Véleménye szerint célszerű lett volna a végrehajtási rendelet elfogadásával megvárni a Velencei Bizottság véleményét, amelyet maga a szlovák kormány kért fel a törvény véleményezésére. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a folytatódó tárgyalásokkal és a Velencei Bizottsági eljárásával párhuzamosan a magyar diplomácia az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, az Európai Parlament és más nemzetközi fórumok igénybevételével tovább fokozza a nyomást a magyar, illetve más kisebbségi közösségek védelme érdekében.

A Fidesz szerint Szlovákia ismét bebizonyította, hogy kormányzati rangra emelte a magyarellenességet. Balla Mihály, az ellenzéki párt parlamenti képviselője ezt azután közölte, hogy Pozsony szerdán jóváhagyta az államnyelvtörvény végrehajtási elveit. Balla Mihály az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, a Fidesz számára semmilyen más megoldás nem fogadható el, csakis a felvidéki magyarság emberi és nyelvi jogait sértő, súlyosan diszkriminatív nyelvtörvény visszavonása.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!