szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Hétfőn délelőtt tovább tárgyal az MDF és az SZDSZ a budapesti és az országos listáról, a két párt ugyanis még mindig nem tudott végleg megegyezni. Vasárnap az SZDSZ Választási Operatív Testülete éjszakába nyúlóan tárgyalt, a megbeszélés egy részén részt vett Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese is.

Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, vasárnap este fél 12 körül az SZDSZ fővárosi székházánál várakozó újságíróknak azt mondta, hogy pártja és az MDF vasárnapi tárgyalásain is történtek előrelépések annak érdekében, hogy teljesüljön korábbi politikai megállapodásuk, de az egyes személyeknél fontosabb, hogy a demokratikus középnek, Bokros Lajos vezetésével legyen parlamenti képviselete.
Közölte, hogy a nyitva maradt „részletkérdésekről” hétfőn tovább tárgyalnak, de véleménye szerint az egyeztetéseket délelőtt le tudják zárni. Kijelentette: Herényi Károly is arról biztosította őket, hogy az MDF a korábbi megegyezés száz százalékos teljesítésére törekszik, az ezzel kapcsolatos személyi döntések bejelentése hétfőn történik meg. Kérdésre válaszolva leszögezte, szó sincs arról, hogy zsarolták volna az MDF-et.
Azokra a hírekre reagálva, hogy az MDF-es Csapody Miklós állítólag fontolgatja a visszalépését, azt mondta, ezzel nekik nem kell foglalkozniuk, mert a képviselő a Magyar Demokrata Fórum politikusa. Hangot adott annak a véleményének, hogy az MDF budapesti listája "már hosszabb idő óta nincsen veszélyben és nem is lesz".
Az SZDSZ Választási Operatív Testülete vasárnap délután ült össze, hogy megtárgyalja az MDF országos választmánya által szombaton elfogadott országos és területi listákat. A tárgyalásokhoz kora este csatlakozott az MDF részéről Herényi Károly. A Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese este 11 óra körül, autóval hagyta el az SZDSZ székházat, így a várakozó újságírók nem tudtak kérdéseket feltenni neki.
Az MTI szabad demokrata forrásokból korábban úgy értesült: az SZDSZ a két párt közötti megállapodás egyik feltételeként szabná, hogy a fővárosi listán Bokros Lajos mögött Ikvai-Szabó Imre kapja meg a második helyet. Így viszont az MDF-es Debreczeni József egy hellyel hátrébb szorulna.
Az SZDSZ országos tanácsának és fővárosi választmányának közös, szombati ülése után Retkes Attila jelentette be, hogy a két szervezet a Választási Operatív Testületnek azt a javaslatát fogadta el, amely szerint vélhetően öt olyan hely van az MDF által a választási együttműködés keretében felajánlott országos és budapesti listás pozíciók között, amelyek jó esélyt kínálnak a parlamentbe való bejutásra. Éppen ezért egy öt névből álló, zárt listát készítettek, amelyen csak a jelöltjeik sorrendjét határozták meg.
A lista a következő: Retkes Attila pártelnök, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, Skaliczki Andrea, az országos tanács elnöke, Szentkuti Károly Győr-Sopron-Moson megyei elnök és Iván János, a párt XXII. kerületi képviselőjelöltje.
Az MDF szombati országos választmányi ülését követően Makay Zsolt, a testület elnöke azt közölte az MTI-vel, hogy Dávid Ibolya pártelnök vezeti az MDF országos listáját, Bokros Lajos, a párt miniszterelnök-jelöltje pedig a budapesti lista élén áll.
Az országos lista első tíz helyén Dávid Ibolya mellett Herényi Károly elnökhelyettes, Kajdi József, az MDF kabinetvezetője, Makay Zsolt választmányi elnök, Pusztai Erzsébet pártigazgató, Karsai Péter elnökségi tag, Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, Nagy Tamás, Somogyi Zoltán kampányfőnök és Juhász Zoltán szerepelnek.
A választmányi elnök közleménye szerint az MDF budapesti területi listáját Bokros Lajos vezeti, akit Debreczeni József követ.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Itthon

Dávid Ibolya vezeti az MDF országos listáját

Dávid Ibolya pártelnök vezeti az MDF országos listáját, Bokros Lajos, a párt miniszterelnök-jelöltje pedig a budapesti lista élén áll - közölte Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke szombaton az MTI-vel.

MTI Itthon

Csapody cáfolta, hogy függetlenként indulna

Csapody Miklós, az MDF fővárosi képviselőjelöltje vasárnap este az MTI-nek cáfolta azt a sajtóinformációt, hogy függetlenként indulna az országgyűlési választásokon. Arra a kérdésre viszont nem kívánt válaszolni, hogy visszalép-e hétfő délutánig.

MTI Itthon

MDF és SZDSZ: lesz megegyezés

Az MTI MDF-es forrásokból vasárnap kora este úgy értesült, hogy lesz megegyezés az SZDSZ-szel az országos és a budapesti listáról.

MTI / hvg.hu Itthon

Már csak néhány óráig lehet szelvényeket gyűjteni

Már csak néhány órájuk van a pártoknak és a független jelölteknek arra, hogy szelvényeket gyűjtsenek és jelölteket állítsanak az áprilisi országgyűlési képviselő-választásra. A határidő délután négy óra.

MTI Itthon

Az SZDSZ-MDF színeiben legfeljebb 11 jelölt indulhat

Összesen 12, az MDF-SZDSZ színeiben nevező jelölt adta le péntek délután négy óráig az ajánlószelvényeit, de közülük legfeljebb 11-en indulhatnak, mert John Emese nem tudott összegyűjteni elegendő érvényes cédulát.

Szegő Péter Itthon

MDF-es és LMP-s szavatokra hajt az MSZP

A Jobbik megölni, a Fidesz kiherélni szeretné a demokráciát, Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc között viszont semmilyen politikai konfliktus sincsen – derül ki Lendvai Ildikó szombati budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottakból, illetve az azt követően, a hvg.hu-nak adott interjúból.

MTI / hvg.hu Itthon

Összejöhet az MDF-nek a budapesti lista

Két napjuk maradt a pártoknak, hogy jelölteket állítsanak az áprilisi országgyűlési választásra. Az MDF-nek a fővárosban meglehet a nyolc egyéni jelöltje, így budapesti listát állíthat.