Szigetvári Viktor a piaristákhoz járt ugyan és 1998-ban Fideszre szavazott, 2001-ben mégsem kellett már magát megerőszakolnia ahhoz, hogy leüljön beszélgetni Baja Ferenccel. Miközben fenntartásai Orbán Viktor kormánypártjával szemben egyre erősödtek, az akkor ellenzéki MSZP perspektivikusabb terepnek tűnt számára. „Érdemesebb egy épülő csapatba beszállni, mint egy kormányzó pártban beállni a sor végére” – gondolkodott pragmatikusan a törekvő és tehetséges politológushallgató. És eképpen cselekedett. Első munkanapja a Medgyessyt miniszterelnök-jelöltnek állító pártkongresszus volt. Így indult egy XXI. századi magyar Julien Sorel karrierje. Vörös és fekete helyett fekete és vörös.

Szelek szárnyán

Minderről maga a történet hőse számol be a Beszélőnek adott interjújában. A beszélgetés nem bővelkedik ugyan pikáns műhelytitkokban, Szigetvári nem fecseg, mi avatatlanok mégis megsejthetünk valamit a politikacsinálás izzadságos valóságából. Mondjuk, hogy a politika alakítása leginkább a hivatali munkára emlékeztet – tompa agyú vagy egyenesen hülye főnökökkel, törtető beosztottakkal, irigységgel, intrikákkal, pánikokkal, kiborulásokkal és sok-sok reménytelenül fülledt termelési értekezlettel. Csak itt némileg több az érzelem és a bizonytalanság, a siker és a bukás is látványosabb.

Szigetvári karrierje szédültesen gyorsan ívelt fel. Baja, Gál J. Zoltán, Ron Werber és Gyurcsány Ferenc mellett tanulta ki a szakmát, már a 2002-es kampányban a kiválasztott kevesek és éceszgéberek közé tartozott, állandó tagja lehetett annak a kupaktanácsnak, amely az MSZP kampányát vezérelte. A választási győzelem után egy ideig a pártnál maradt, de hamar Gyurcsány bizalmi embere lett, különféle fontos beosztásokban követte őt egész a miniszterelnökségig. Közben 26 évesen négy hónapig még a kormányfői megbízatása végét taposó Megyessy Péter kommunikációs igazgatója is volt. A 2006-os kampányt újra mint pártalkalmazott abszolválta, ismét sikerrel.

Mélységesen

MTI

Őszöd, a bukott önkormányzati választás és a forró ősz után mégis nemet mondott az újrázó kormányfőnek, amikor hívta, hogy ismét irányítsa a kormányzati kommunikációt. De állítja – mi egyebet tehetünk, hiszünk neki –, nem ezek miatt, „hanem azért, mert addigra már láttam Gyurcsányt kormányozni, és már kellően magabiztos voltam ahhoz, hogy meg merjem neki mondani, hogy milyen problémákat látok a miniszterelnöki működésében. Hogy alapvetően az ő stílusa, munkamódszerei okozzák azokat a problémákat, amelyek azután kihatnak a kormányzat egészének a működésére, és hogy azt a szervezeti rendet és irányítási struktúrát, amit ő kigondolt, nem tartottam szerencsésnek. […] Kormányzati kommunikációs igazgatónak lenni valódi politikai hatalmi eszközök nélkül klasszikus szívás. […] Nem azt mondtam tehát, […] hogy na, Feri, téged itt Őszöddel jól megszívattak, úgyhogy én veled ezek után, bocs, de nem vállalok közösséget. 2005 májusában, amikor kampányfőnök lettem, senki nem gondolta, hogy az MSZP 2006 tavaszán választást fog nyerni... A bevállalósság 2006 őszén sem hiányzott belőlem, de a feltételeket nem tartottam megfelelőnek.”

És kellett némi merészség ahhoz is, hogy 2009-ben sikeres privát karriert odahagyva Bajnai Gordon miniszterelnök kabinetfőnöke legyen, majd idén tavasszal az MSZP eleve reménytelen választási kampányát irányítsa. De mint szóhasználata változásából kiderül, ekkorra már sorsközösséget érzett a baloldallal. (Ami nem is csoda, mert ilyen előélettel aligha reménykedhet jobboldali feladatokban.)

Gyurcsány és Bajnai

Az interjú érinti a közszájon forgó Gyurcsány–Bajnai, illetve a populista Orbán–pragmatikus Bajnai összevetéseket is. Szigetvári Viktor szerint az első relációban nem Bajnai és Gyurcsány személyiségének különbségei a döntőek, hanem a megváltozott politikai helyzet, amelyben az elvárások is mások lettek. Gyurcsány képtelen volt a magasra tett lécet átugrani, „az önmaga által stratégiainak tekintett ügyeket sem tudta miniszterelnökként teljesen végigvinni […], mert mindig új ötletek, lépések, programok láttak napvilágot”. És hát 2006 őszén sok minden megváltozott, de mint Szigetvári felidézi, maga se látta akkor úgy, hogy az események egyből béna kacsává tették volna a kormányfőt. Gyurcsány politikai helyzetét szerinte a 2008 márciusi hármas népszavazás tette reménytelenné, a kormány akkor roppant meg végképp. Ráadásul „jött a gazdasági világválság, ami a kitörés utolsó utáni esélyét is elvette”.

Bajnaitól már nem azt várták az MSZP-ben, hogy elősegítse a hatalmi erőforrásoknak a kormányzópárt számára kedvező bővített újratermelését és a sikeres választási szereplést. A párt „szempontjából az volt a dolga, hogy időt nyerjen nekik, hogy stabilizálhassák a helyzetüket. Bajnainak nem kellett az MSZP támogatottságának növelésén dolgoznia, ami sok szempontból leegyszerűsítette a dolgát. Ha nem kell társadalmi támogatást termelned, megtartanod és mobilizálnod, akkor a hagyományos miniszterelnöki feladatok jelentős részétől megszabadulsz. Ez egy nagyon szokatlan, a normálistól eltérő politikai helyzetet jelent. Ebben a helyzetben Bajnai egyfelől megmutatta, hogy politikailag működőképes lehet ebben az országban egy, a centrumban elhelyezkedő, fogyasztható politikai kultúrát sugárzó, a választók személyes életvilágába beleszólni nem kívánó, felelős, polgári kormányzás, ami ráadásul még szakszerűnek is bizonyult a fontosabb ügyekben. Másfelől viszont arról nem derülhetett ki semmi, hogy Bajnai képes volna-e a választóit mozgósítani képes, támogatóit integráló politikusként fellépni. […] Bennem egyébként – és ezt tisztelőjeként mondom – vannak kétségek azzal kapcsolatban, hogy ő erre alkalmas-e.”

Orbán és a baloldal

Dudás Szabolcs

Szigetvári hamisnak tartja a „felelős” és „populista” politizálás szembeállítását. A kipróbált kampánymenedzser felhívja a figyelmet arra, az általános választójog és a tömegdemokrácia kikényszeríti, hogy a politikus populista legyen. „A felelős politikát is el kell adni a választóknak, annak is populárisnak kell lennie, különben működésképtelenné válik. Nem igaz, hogy a társadalmi elvárásokat figyelmen kívül hagyva lehetséges hatékonyan politizálni, mi több, az sem igaz, hogy ezeknek az elvárásoknak a puszta figyelembevétele morálisan problematikus volna. Lehet ezekre az elvárásokra alapozva rossz, öncélú, zsákutcába vezető politikát folytatni, de ez nem azt jelenti, hogy a jó, progresszív, közérdeket szolgáló politika figyelmen kívül hagyhatná őket.”

Úgy véli, a magyar baloldal nem ismeri a választók igényeit, problémáit, míg a jobboldal igen, és azokat a saját javára használja ki. „Az a benyomásom, hogy Orbán Viktor legnagyobb politikusi erénye az, hogy sokkal inkább tisztában van a magyar társadalom érzelemvilágával és problémáival, mint a magyar baloldal. […] Jobban ismeri a nem felső-középosztálybeli magyar választópolgárok hétköznapi problémahorizontját, mint a baloldal, és ez hallatlanul nagy előnyt jelent számára. A magyar baloldalon – és szerintem ez a gyengeségünk legfontosabb eleme – nem látjuk pontosan azt a társadalmat, ahol élünk. Be kell látni, hogy Orbán Viktor valódi, kifelé nem mindig képviselt társadalomképe reálisabb és a ténylegesen létező választói igényekkel szemben sokkal kevésbé ignoráns, mint a miénk” – szól Szigetvári szájából a Tölgyessy Pétertől már sokszor hallott diagnózis. Az interjú hónapokkal ezelőtt készült. Azóta történt egy s más, lehet, hogy már Szigetvárinak sincs ennyire nagy véleménye Orbán valóságismeretéről.

Célok és remények

De mi következik ebből? „A legfontosabb feladat a magyar baloldal számára az, hogy értse már meg, hogy hol a bánatban él, és erre adjon végre kidolgozott szakpolitikai és politikai választ. […] Szembe kell nézni a társadalom jelentős részét foglalkoztató problémákkal, és ezekre kell tisztességes, demokratikus alapon vállalható megoldásokat javasolni. Kellenek köztes szereplők, akik képesek mindezt értelmezni, és a baloldal számára vállalható szakpolitikákat gyártani. És, szemben 2002-vel, legközelebb a szakpolitikák szintjén is felkészülten kell megérkezni a kormányrúdhoz. Végül pedig persze kellenek politikusok is, akik a baloldali megoldásokat képviselni fogják, de meg kell mondanom, hogy ez utóbbival kapcsolatban nem vagyok különösebben pesszimista.”

Miközben Gyurcsányt sem temeti, a megújulást elsősorban a harmincas–negyvenes generációtól várja, amely „tehetségesebb, modernebb gondolkodású és erkölcsileg kevésbé leamortizált”, mint a mostani vezérkar. Neveket is említ. Mik közül feltűnően hiányzik a pártelnöké, pedig ő korban mégiscsak megfelelne. Ott van viszont a szegedi Botka Lászlóé vagy Oszkó Péteré, aki eddig mereven elutasította a politikai szerepvállalást. Szép reményeket fűz Szigetvári Viktor Ficsor Ádámhoz és Molnár Csabához is. Az utóbbi két név felemlegetése is azt bizonyítja, bármennyire dörzsölt legyen is a politikai kommunikátor, valóságismerete, minőségérzéke mégis képes olykor cserbenhagyni őt.

(Beszélő, 2010/9–12)

zádori