szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Panaszkodni és kommentelni nagyon tudunk. Néha okkal, néha ok nélkül borulunk ki, néha pedig egész valószerűtlen dolgok miatt. Megkértük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, küldje el nekünk azoknak az ügyeknek a listáját, amelyek egy műsor tartalmára vonatkoznak, s amelyekben dönteniük kell.

Az augusztusban alakult, Szalai Annamária vezette Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogelődjének, a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak, az új hatóságon belül létrehozott, szintén Szalai Annamária elnökölte Médiatanács pedig jogelődjének, az Országos Rádió- és Televízió Testületnek a feladat- és hatásköreit látja el. Itt fogadják a különböző televíziós, rádiós műsorokkal kapcsolatos panaszokat, melyekről a Médiatanács hoz határozatot.

Egyelőre csak ismerkedünk a szervezetekkel és munkájukkal, de ha valaki az NMHH honlapját türelmesen böngészi, képbe kerülhet. A testület döntéseivel kapcsolatos legutóbbi hír például egy 100 milliós bírságról szólt.  A TV2 Édesnégyes című műsorával kapcsolatban ugyanis több olyan panasz is érkezett az NMHH-hoz, melyben a műsorban elhangzó trágár kifejezéseket kifogásolták, illetve azt, hogy „a jelenetek folyamatosan és közvetlen módon utalnak a szexualitásra, ugyanakkor a televízió a műsort tizenkét éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlottnak sorolta be. Ráadásul a műsort olyan idősávban - 19 órától - sugározza a TV2, amikor még rengeteg gyerek ül a képernyő előtt”. Szalai Annamária gyors és korrekt vizsgálatot ígért az ügyben. Végül több műsorra és az ajánlókra is rótt ki bírságot a Médiatanács, mert nem megfelelő időben és korhatár-besorolással sugározták a műsort. A csatornának először 19 milliót, majd 56 milliót, a tanács legutóbbi döntése alapján pedig újabb 25 milliót kell perkálnia - a gyermekek védelme érdekében. A három büntetést összeadva már 100 millió forintot kell fizetnie a csatornának a csupán pár hónapot megélt műsor miatt, ami a hatóság szerint rendszeresen megsértette a médiatörvény gyermekek védelmében hozott jogszabályait.

Dudás Szabolcs

Megkerestük az NMHH-t, s azután érdeklődtünk, milyen csatornákat, milyen gyakran és milyen módon ellenőriznek, s milyen panaszok érkeztek hozzájuk az elmúlt hónapokban. A hivatal válaszából az derült ki, hogy az egyes csoportba tartozó országos csatornák esetén, amilyen az MTV1, a Duna Tv, a TV2, az RTL Klub, az MR1-Kossuth Rádió, illetve a Neo FM és a Class FM, naponta egy műsorszámot, míg a második csoportba sorolt MTV2 és MR2-Petőfi Rádió esetén heti két műsorszámot vizsgálnak. Figyelik a reklámidő-túllépéseket, televíziós vásárlásokat, az alkoholtartalmú italok reklámját, a hírműsorok hosszát. A műholdas és körzeti műsorok esetén is nyomon követik ezt, ahogy azt is, hogy milyen sűrűn és mit reklámoznak.

Az ellenőrzés kiterjed a hírműsorok, politikai magazinműsorok úgynevezett kvantitatív elemzésére is. Ilyenkor többek között vizsgálják a feldolgozott témákat, a hírösszefoglalókat és háttérműsorokat, a külföldi és határon túli magyar vonatkozású hírek sajátosságait, fővárosi és vidéki események prezentációját, egy közérdeklődésre számot tartó esemény bemutatásának mikéntjét, a bulvárhírek megjelenését.

A hivatalnál azt tudatták lapunkkal, hogy számos ügy van folyamatban, több döntés is megszületett már, és számos határozat várható a jövőben is - persze kevés vált ki médiavisszhangot.

A lapunkhoz eljutatott panaszlista alapján, úgy tűnik, a nézők, hallgatók többsége a kiegyensúlyozatlan tájékoztatás miatt kevéssé aggódik. Bár előfordult, hogy valaki azt nehezményezte: a Magyar Televízió 1-es csatornáján és a Duna Televízión 2010. szeptember 13-án bemutatott esti híradók nem tettek eleget az átfogó és pontos tájékoztatás előírásának, nem számoltak be kellő részletességgel a miniszterelnök aznapi parlamenti beszédéről, melyben a kormány tevékenységének első száz napját értékelte. A Médiatanács azonban azt állapította meg, hogy a felvetés alaptalan.

A részünkre eljuttatott lista alapján azonban a kifogások többsége a jó ízlés megsértése, a nem megfelelő besorolás, a műsorban megjelenített brutalitás hír vagy félretájékoztatás miatt érkezik.

Jézus, here, jósműsor, semmi politika

Az egyik panaszos például a Neo FM szeptember 13-i  Bumeráng műsora miatt fordulat a Médiahatósághoz. A rádiót azért panaszolták be, mert a hallgató véleménye szerint megsértette a kiskorúakra vonatkozó rendelkezéseket. A műsorban az egyik műsorvezető megkérdezte a hírolvasót: "Csilla, te ettél már herét?". A hölgy erre azt válaszolta: "Nem, még soha. Inkább más módon foglalkozom vele." A beszélgetésbe beszállt egy másik műsorvezető is, aki így folytatta: "Ó, téged nyersen érdekel!" Kollégája pedig replikázott: “Csak nyalogatod!" Végül a Csilla névre hallgató hírolvasó azt mondta: "Inkább csak szopogatom.”

Egy néző az MTV2 egyik rajzfilmje miatt fordult az NMHH-hoz. A 2010. október 10-én 8:30 órai kezdettel sugárzott Gino, a virtuális kiskakas című műsorral kapcsolatban a panaszos az elhangzott dalt kifogásolta, és azt, hogy közben egy koponyának a két szemét kinyomták.

Van, aki egy filmben elhangzó mondat miatt szeretné, ha vizsgálódnának. Beadványa szerint Az igazság napja című filmben a főszereplő szájából elhangzik a „szarok Jézus Krisztusra” mondat, ez pedig a keresztény emberek rendkívüli megsértése. A panasz fogalmazója érthetetlennek nevezte „a szinkronizáló bűnösségét”, mert – véleménye szerint – elhangozhatott volna az is, hogy „nem hisz Jézus Krisztusban, vagy hasonló”.

De nem ez volt az egyetlen film, amit megtaláltak. A Quo vadis műsorszámot 12-es kategóriával a televízió nem sugározhatta volna – áll az egyik bedványban. A panaszos egy jelenetet emelt ki a filmből – amikor Néró oroszlánjai széttépték a velük egy ketrecbe zárt keresztényeket –, ez véleménye szerint vizsgálatra érdemes.

A Megasztárral kapcsolatban is volt kifogás: a panaszosok úgy vélik, hogy a program készítői megtévesztéssel a stúdióba csaltak, felléptettek, és ezzel tulajdonképpen kigúnyoltak, megaláztak, megszégyenítettek egy idős népművészt.

A hírműsorokat is megtalálták, a Tények és az RTL Klub Híradója is "horrorhírek" és a korhatár-besorolás összeférhetetlenségével okozott felháborodást.

Kíváncsian várjuk a régóta okkal kritizált jósműsorok jövőjére is hatást gyakoroló döntést. Érkezett ugyanis panasz aTV2 Astro Center műsorára is. A beadvány írója felháborodását fejezte ki, mert véleménye szerint a műsorszolgáltató megtéveszti a betelefonáló embereket, tekintve, hogy nagyon sok pénzért egyszerű jóslást, jövendőmondást nyújt, aminek valóságtartalma nem ellenőrizhető.

S végül álljon itt egy könnyedebb téma. Az RTL Klub Showder című műsora is kiverte a biztosítékot, mert az egyik adásban "az egyik szereplő azt boncolgatta, hogy az emberek mennyit finganak. Ezt igazolandó előbb egy férfi nézőtől várt választ, majd fokozva az ízléstelenséget egy hölgyhöz fordult, aki zavarában csak annyit tudott mondani, hogy ő nem szokott”.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Így igazít helyre a médiatanács

Helyreigazítási kérelmmel fordult a Szalai Annamária vezette médiatanács a Népszabadsághoz egy közmédiumok átszervezéséről szóló cikk megállapításai miatt. A napilap szerkesztőségi cikkben mutat rá arra, hogy bár meggyőződésük szerint a cikk állításai helytállóak, s ezért a helyreigazítást nem áll módjukban közzétenni, a januártól érvényes médiaszabályozás szerint a méditanács az általa vélelmezett jogsértésért komoly bírságot szabhatna ki.

hvg.hu Világ

A médiatörvény elleni mai tüntetésről ír a Financial Times

A tervezett médiatörvény, illetve a törvénytervezet által túlzott hatalommal felruházott Médiatanács ellen szerveznek tiltakozást magyarországi tüntetők hétfő estére a Szabadság térre – írja a Financial Times, amely vasárnapi cikkében összefoglalja a tervezet elleni kritikákat és idézi a törvény védelmében megszólaló kormányhivatalnokokat is.

hvg.hu/MTI Itthon

Az LMP lemondatná Szalai Annamáriát

Az LMP azt kifogásolja, hogy a hírek szerint a Médiatanács elnöke részt vett a Fidesz hétfői frakcióülésén, ám ezzel a párt szerint megsértette a médiatörvényt.