szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy vasúti átjáróban elakadt személygépkocsiba ütközött egy utasokat nem szállító szerelvény csütörtökön este Hatvan belterületén – közölte a rendőrség.

A balesetben senki nem sérült meg - mondta Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Peiper Károly, a Mávinform sajtóügyeletese ugyanakkor azt közölte, hogy jelentős, előre láthatóan 30-60 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon.

Soltész Bálint elmondta, hogy az autós szabad jelzés mellett hajtott be a vasúti átjáróba, ám vélhetően figyelmetlensége miatt útközben elakadt. Időközben lecsukódott a sorompó és a sofőr, amikor észlelte a vonat közeledését, kimenekült a járműből, amelyet elsodort a szerelvény - ismertette a történteket a referens.

A Mávinform ügyeletese arról is beszámolt, hogy 2010-ben a MÁV Zrt. és az illetékes hatóságok több közös akcióban hívták fel a járművezetők figyelmét arra, miszerint a  KRESZ módosítása  több helyen  megszüntette ugyan a vasúti átjárókra vonatkozó korábbi sebességkorlátozást, a jelenlegi előírások is megkövetelik az átjárók fokozott óvatossággal történő megközelítését.

Az elmúlt öt évben a 401 átjáróban történt baleset közül 398-at a gépjárművezetők figyelmetlensége, gondatlansága, agresszív vezetési stílusa okozott - közölte Peiper Károly.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Autóval ütközött a 3-as villamos

Személyautóval ütközött egy 3-as villamos szerda délelőtt Budapesten, a XIV. kerületben; az elsődleges információk szerint senki sem sérült meg, a villamosokat buszokkal pótolják.

MTI Világ

Mulasztás okozta a német vonatkatasztrófát?

Hétfőn is gőzerővel folyt a helyszíni vizsgálat a szász-anhalti Hordorf közelében, ahol vasárnapra virradó éjjel frontálisan összeütközött egy személy- és egy tehervonat az egyvágányú vasúti pályán. A szerencsétlenségnek tíz halálos áldozata és húsznál több sérültje van.