szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Semmelweis Egyetem (SE) rektora elküldte a Schmitt-jelentést a nemzetierőforrás-miniszternek, ám Réthelyi Miklós miniszter lapunkkal közölte, hogy visszaküldte a jelentést az egyetemnek, ezzel lényegében az ő körükbe utalva a doktorival kapcsolatos döntést. Az egyetem szerint a minisztérium jogosult kezdeményezni a doktori cím elvételét.

Az SE tényfeltáró bizottsága által készített és a Nefminek az egyetem által elküldött Schmitt-jelentést Réthelyi Miklós miniszter visszaküldte az intézménynek - mondta a miniszter a hvg.hu érdeklődésére. Arra a kérdésünkre, hogy lesz-e következmény az ügyben, azt felelte, hogy ez egy egyetemi kérdés.

Az államfővel kapcsolatos plágiumgyanú miatt felállított, a Semmelweis Egyetem által felkért testület megállapításainak összefoglalóját az intézmény kedden, a honlapján hozta nyilvánosságra. Az SE rektora, Tulassay Tivadar által írt közlemény szerint a bizottság 1157 oldalból álló jelentését tájékoztatásul és állásfoglalás végett elküldte a nemzetierőforrás-miniszternek.

A nemzeti erőforrás miniszter, illetékesség hiányára hivatkozva felbontás nélkül visszaküldte a Tényfeltáró Bizottság jelentését - írja az esetet követő szerdai közleményében az SE, ehhez azonban hozzáteszik, szerintük a miniszter figyelmét elkerülte, hogy a felsőoktatásról szóló törvény értelmében kizárólag az ő joga ellenőrizni az egyetem működésének és a döntéshozatalának a jogszerűségét és ő jogosult kezdeményezni a bíróságnál a kiállított oklevél érvénytelenné nyilvánítását is. A törvényességi ellenőrzés és a döntéshozatal mellőzésére vonatkozó fenntartói döntést az Egyetem tudomásul vette - írják.

A hvg.hu által január 11-én kirobbantott plágiumbotrányt követően a Testnevelési Egyetem jogutódja, a budapesti orvosi egyetem január 25-én hozta létre azt a vizsgálóbizottságot, amely kedden megállapította, hogy az 1992-es doktori eljárás formailag megfelelt ugyan az akkori szabályoknak, de a disszertáció részleges vagy teljes egyezést mutat Nikolaj Georgiev, illetve Klaus Heinemann sportkutatók egyes munkáival.

A bizottság szerint „a dolgozatra általában jellemző a szakszerűtlen forrásmegjelölés, illetve a hivatkozásokra történő szakszerű utalások hiánya, melyre a témavezetőnek, illetőleg a bírálóknak még a felkészülés idején, ill. az elő-opponensi véleményben fel kellett volna hívnia a figyelmet”.

A bizottság egyik tagja, Fluck Ákos ügyvéd különvéleményt fogalmazott meg, ez a Népszabadság szerint a szerzőijog-sértés egyértelmű kimondását, illetve a doktori dolgozat érvénytelenségét tartalmazza.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!