szerző:
Roma Sajtóközpont
Tetszett a cikk?

Az oktatási esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatása sehol nem jelenik meg a 2013. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatban. Ha a törvény a jelenlegi állapotában kerül elfogadásra, akkor egy lassan tíz éve futó iskolafejlesztési programot állíthat meg, melyben évente húszezer óvodás gyermek és több százezer tanuló, valamint közel tizenötezer pedagógus vesz részt. Ez utóbbiak jelentős bérkiegészítése is a tervezet áldozatául eshet.

A parlament előtt lévő költségvetési törvényjavaslat egyik fejezete sem rendelkezik az oktatási esélyegyenlőségi programokra fordítandó költségekről, jóllehet az elmúlt évtizedben jelentős és egyre növekvő források álltak rendelkezésre e célra. Az Orbán-kabinet megalakulásának évében közel félmilliárd forinttal növelte az oktatási esélyegyenlőségi forrásokat, ami a tavalyi évben valamelyest csökkent, de még így is magasabb volt, mint a Bajnai-kormány által 2009-ben jóváhagyott összeg.

Az Roma Sajtóközpont (RSK) áttekintette a mintegy 245 oldalas jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot, valamint a hozzátartozó 754 oldalas indoklást, de esélyegyenlőségi oktatási programokat nem talált a központi források terhére. Hacsak be nem olvadtak a közoktatás államosítását szolgáló mintegy 400 milliárdos előirányzatba – így viszont aligha lehetnek céljuttatások. Ennek fényében érdekes, hogy az oktatási integrációs programokat a kezdetektől uniós forrásból kiegészítő projekt folytatása továbbra is napirenden van, a költségvetési törvénytervezet is megemlíti.

Elitista oktatáspolitika?

Az RSK által megkérdezett szakértők szerint a kormányzat tervezett oktatási intézkedései nyíltan elitisták, és éppen a szegényebb rétegek iskolai sikeressége ellen hatnak, ráadásul számos ponton ellentétesek az uniós irányelvekkel, amelyek például a diplomások számának növeléséről szólnak. Tény, hogy a gazdaságélénkítési céllal megírt kormányzati stratégia, a Széll Kálmán-terv oktatáspolitikai fejezete szerint „hiányzik az egészséges arány a gimnáziumok, a szakközépiskolák és a szakiskolák között” – amit nehezen lehet nem szelekciós érvelésként érteni. A legszegényebbek gyerekei pedig évtizedek óta a szakképzésbe járnak. A roma gyerekek többségének ez jelenti az oktatás végpontját, feltéve, hogy elvégzik a középiskolát.

Egy 2010-es tanulmány szerint a továbbtanulás domináns iránya az érettségit adó képzés, a tanulók csupán 20%-a választja a szakképzést. A roma tanulóknak viszont az 50%-a szakiskolában folytatja tanulmányait a szerzők mérése alapján. A szülők képzettsége és az iskolai miliő sem mellékes a gyerekek előmenetelében – állapítják meg a tanulmány szerzői: „az iskolázatlan szülők által nevelt tanulók csoportján belül több mint kétszer akkora eséllyel sodródnak ki a roma, mint a nem roma fiatalok a nappali tagozatos iskolarendszerből. […] Hiába végzi el ma már a roma tanulók túlnyomó többsége az általános iskolát, és tanul tovább valamilyen középiskolában (zömében szakiskolában), ha az általános iskola nem látta el őket az alapkészségeknek azzal a minimumával, amely elegendő lenne arra, hogy sikerrel vegyék a középiskola akadályait.”

Esélykiegyenlítési kísérletek

A közel egy évtizede indult oktatási esélyegyenlőségi programok a pedagógiai fejlesztések mellett olyan iskolaszervezési metódust honosítottak meg, amely a szülők jövedelmi viszonyait és képzettségbeli különbségeit függetleníteni kívánta a gyerekek oktatási lehetőségeitől. Ezért az esélyegyenlőségi politika például szakított a származási célzással, azaz a fejlesztések közvetlen célcsoportjaként nem a roma tanulókat, hanem – jogszabályban meghatározott módon – alacsony jövedelemmel és alacsony iskolai végzettséggel rendelkező szülők gyermekeit nevesítette. Ez látszólag egyezik a jelenlegi kormány ízlésével is, hiszen Balog Zoltán miniszter rendszeresen nyilatkozik arról, hogy a társadalmi felzárkózás nem (csak) roma ügy.

Van, amire már nem jut pénz
Stiller Ákos

Az oktatási reform célja a szegregáció visszaszorítása volt. Ezt úgy kívánták elérni, hogy a legszegényebb és legképzetlenebb szülők gyerekei is minőségi oktatásban részesüljenek, és az iskolai osztályokban a többi – tehetősebb hátterű – diákokkal közös csoportokban tanuljanak. A 2003-ban indult program integrált oktatásként került be a köztudatba. Mára az általános iskolák negyedében van jelen, de öt éve az óvodáknak és a középiskoláknak is lehetősége van bekapcsolódni. A program három pillérre támaszkodott: a módszertani fejlesztéseket jogszabályi változások és jelentős pénzügyi források segítették. A folyamatosan növekvő költségvetési összegeket uniós pályázati források egészítették ki. Négy éve egy újabb programelemmel egészült ki a fejlesztés, a programot vállaló iskolában dolgozó pedagógusok jelentős bérkiegészítésre jogosultak, konkrétan havi öt- és hatvanezer forint közötti összeggel kereshetnek többet. Ez átlagosan húszezer forint bérkiegészítést jelent(ett) az érintett pedagógusoknak, közel tizenötezer embernek.

Az uniós pénzek legnagyobb része elsősorban a pedagógiai módszerek kifejlesztését, valamint a közoktatásban való elterjesztésüket szolgálta, a központi forrást az iskolák kapták. Ennek azért van jelentősége, mert a magyar költségvetési rendszerben ritka az olyan célforrás, amit kötelezően az adott célra kell, és kizárólag arra lehet fordítani. Ez azt jelenti, hogy a költségvetésen keresztül a településekhez érkező normatív támogatásokat tulajdonképpen másra is lehet költeni, például az iskolai támogatást térkövezésre, amennyiben persze az eredetileg támogatott cél megvalósul, például működik az iskola.

A közoktatás gyökeres újraszervezése nemzetstratégiai érdek – fogalmazott múlt csütörtökön Giró-Szász András kormányszóvivő a közoktatás jövő januári államosításáról tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: „a jövőben nem fenntartható az az oktatási rendszer, amely a beiskolázáskor jelen lévő, egyes gyermekek között fennálló fejlődésbeli lemaradást az iskola befejezéséig nem tudja felszámolni”.

Csakhogy a jelenlegi költségvetési törvénytervezetben nem szerepelnek az oktatási esélykiegyenlítő célforrások, így ha nem is szűnnek meg a programok, önállóságuk és célhoz kötöttségük nem biztosított. Ezzel összhangban az 1993-as közoktatási törvényt váltó, ősszel hatályba lépő köznevelési törvény szintén nem rendelkezik esélyegyenlőségről, de nem rögzíti az alapelvek között a hátrányos megkülönböztetés tilalmát sem. Az új törvény a közvetlen célcsoportról, az alacsony jövedelmű és képzetlen szülők gyermekeiről csupán annyit mond, hogy a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű (hh és hhh) gyermek, tanuló fogalmának meghatározása a gyermekvédelmi törvény (gyvt.) szerint történik. Abban azonban egyáltalán nem szerepelnek ezek a fogalmak. Igaz, egy minisztériumi tájékoztató szerint csak 2013. szeptember 1-jén lép hatályba a vonatkozó passzus, addig pedig még van idő a jogszabályi korrekcióra.

Szerepel viszont a tervezetben roma ösztöndíjprogram, ami a Magyar Bálint egykori oktatási miniszter által indított – máig egyetlen jelentős közoktatási – ösztöndíjprogram részben etnicizált változata. A költségvetési törvénytervezet megnevezésével ellentétben ugyanis a hatályos szabályozás szerint az ösztöndíj elnyerésének nem feltétele a roma származás.

Oktatási miniszterek és az esélyegyenlőség

Az egykori SZDSZ-es politikus, Magyar Bálint miniszterségének első időszaka (1996-1998) alatt vezette be az ún. cigány felzárkóztató oktatást, ami a roma gyerekek évtizedek óta meglévő elkülönítését gyorsan és országosan végletessé tette – a szándék persze nem ez volt. Fél évtizeddel később, második miniszterségét (2002-2006) két – az előbbivel éles ellentétben álló – markáns paradigma fémjelzi. Az oktatási rendszer működését alapvetően befolyásoló programok, a fejlett oktatási rendszerrel bíró országok pedagógiai módszertanait adaptáló – a köztudatban leginkább kompetenciaalapú oktatásként ismert – iskolareform mellett az esélyegyenlőségi programok; a minőségi oktatást együttneveléssel vegyítő integrált oktatás, és a máig egyetlen jelentős közoktatási ösztöndíjprogram, az Útravaló bevezetése teszik dicsérői és bírálói számára is megkerülhetetlenné személyét és működését.

A Magyart követő Hiller István markáns nyomot nem hagyott a közoktatás szerkezetén, az esélyegyenlőségi programok pedig néhány módosításon kívül az eredeti elképzelések szerint mentek tovább. Egy az RSK-nak nyilatkozó szakértő – a miniszter oktatás iránti érdektelenségére utalva – a miniszter közoktatási tevékenységét úgy jellemezte: „az ember, aki ott sem volt”.

A Fidesz hatalomra kerülését követően a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Hoffmann Rózsa által vezetett Oktatásért Felelős Államtitkársága nem kért az esélyegyenlőségből, minden ezi rányú program szakmai irányítása átkerült a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba (KIM), az akkor még államtitkárként dolgozó Balog Zoltánhoz, aki ugyan új paradigmát nem vezetett be, de sikerrel védte meg a korábbi programokat, és a költségvetési kiadások növelését is elérte.

Balog idén májustól annak a tárcának lett az első embere, ahol Hoffmann is dolgozik. Miniszteri minőségében jelenleg a szociális, egészségügyi, kulturális és sport terület mellett az oktatásért, és a Fidesz-szótárban társadalmi felzárkózásra cserélődött esélyegyenlőségi területért is felel. Az oktatási esélyegyenlőségi programok így újra egy minisztériumban összpontosulnak.

Politikai játszmák

Az oktatási esélykiegyenlítést célzó törekvések kezdetektől a politikai játszmák kereszttüzében voltak bal- és jobboldalon egyaránt. Az MSZP oktatáspolitikusa, Tatai-Tóth András erőszakos integrációként jellemezte saját kormánya programját, a Fidesz részéről pedig még ellenzékben Pánczél Károly rendszeres interpellációiban állította pellengérre e programokat. A Fidesz hatalomra kerülését követően Gloviczki Zoltán, Hoffmann Rózsa helyettese úgy nyilatkozott, hogy a szegregáció szükséges és jogos is lehet, sőt előnyei is vannak.

Az Egyesült Államokban 1954-ben, a híres „Brown kontra Topeka város oktatási hivatala” ügyében mondta ki először a bíróság, hogy a gyerekek iskolai elkülönítése természeténél fogva egyenlőtlen viszonyokat teremt, ami helyrehozhatatlan érzelmi és értelmi károkat okoz a gyermekekben. Magyarországon pont fél évszázaddal később, 2004-ben született először bírósági döntés iskolai szegregációs ügyben. A tiszatarjáni roma gyerekek iskolai elkülönítése ügyében a bírósági ítélet szerint a gyerekek nem kaptak megfelelő szintű oktatást, az elkülönítésük, megbélyegzésük pedig pszichés károkat okozott nekik.

A jelen helyzetben úgy tűnik, az oktatási esélyegyenlőség ügye nem politikai ideológiák harcában, hanem fiskális szempontok alapján vérzik el. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Roma Sajtóközpontnak adott válaszában nyitva hagyta a program további sorsát firtató kérdést. A minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának sajtóirodája annyit közölt: „A 2013-as költségvetés általános vitáját a héten folytatja le az Országgyűlés, ezért csak költségvetési törvénytervezetről beszélhetünk. Amíg nincs elfogadott jövő évi költségvetés, addig az említett területeket érintő forrásokról sem áll módunkban nyilatkozni.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!