szerző:
MTI

Az LMP szerint nem a Coca-Cola, hanem az egészséges élelmiszerek gyártóit kellene kiemelten kezelni, mert a népegészségügyi érdekek sokszor előbbre valóak a gazdaságiaknál.

A Coca-Colának is meg kell adni a lehetőséget, hogy kiszámítható gazdasági környezetben tevékenykedjen, de a népegészségügyi szempontok sokszor előbbre valóak, mint a gazdaságiak - mondta Heltai László, az ellenzéki párt szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján. A gyümölcslevek, házi teák, házi szörpök sokkal egészségesebbek, mint a multinacionális cég cukros üdítői - tette hozzá.

A párt szerint a cég kiemelt partnerként való kezelése azért ilyen fontos a kormánynak, mert a gyakorlat szerint ezekkel a társaságokkal akarják "felhúzni" a gazdaságot. Az LMP azonban ezzel nem ért egyet, ehelyett termékcsoportokat, szektorokat kellene kiemelten kezelni, azokon belül pedig a versenynek kell döntenie.

A kormány nevében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken írt alá stratégiai partnerségi megállapodást a Coca-Cola HBC Magyarországgal a cég dunaharaszti székhelyén, ahol a miniszterelnök felavatta a vállalat új gyártósorát.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) július elején közölte, hogy megállapodást kötnek a Coca-Cola Magyarországgal a nagyvállalat magyarországi termelésének bővítése és a beszállítói együttműködés szélesítése érdekében. A megállapodás keretében a Coca-Cola Magyarország erősíti a magyar beszállítók részvételét ellátási rendszerében.

 

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Amszterdam megvédi a szexmunkásait a turistáktól

Amszterdam megvédi a szexmunkásait a turistáktól

Rendőrkutyát klónoztak Kínában a kiképzési idő csökkentése érdekében

Rendőrkutyát klónoztak Kínában a kiképzési idő csökkentése érdekében

Budapestre jönnek a világ leghíresebb balett-táncosai

Budapestre jönnek a világ leghíresebb balett-táncosai

Videó: végül Orbán Viktor is befutott az EU-csúcsra

Videó: végül Orbán Viktor is befutott az EU-csúcsra

Dal 40 ujjra - így még biztos nem hallotta a Bohém Rapszódiát

Dal 40 ujjra - így még biztos nem hallotta a Bohém Rapszódiát

Korábban is megölte egy csecsemőjét a Fejér megyei nő

Korábban is megölte egy csecsemőjét a Fejér megyei nő