Elvileg nem lehetetlen, hogy a baloldal legyőzze a Fidesz–KDNP-szövetséget 2014-ben, de nagyon nem lesz egyszerű – erre a következtetésre juthat, aki elolvassa a Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány két munkatársa, Szigetvári Viktor és Vető Balázs Átbillenteni, visszaszerezni, meghódítani című elemzését, amely a baloldal lehetőségeit vizsgálja az új választási rendszerben.

A csütörtökön nyilvánosságra kerülő tanulmány szerzői többször hangsúlyozták, nem azzal foglalkoznak, konkrétan milyen ellenzéki szervezet lesz majd az, amely 2014-ben esélyesként indulhat a jelenlegi kormánypártokkal szemben. A tanulmány következetesen egy feltételezett, „döntően népszerű, demokratikus ellenzéki” erőről beszél, de azért felsorolja a létező ellenzéki pártok összefogással kapcsolatos dilemmáit és lehetőségeit is.

A dokumentum inkább elsősorban azzal foglalkozik, hogy az új, egyfordulós választási rendszerben milyen támogatással kell rendelkeznie egy pártnak, vagy szervezetek egy csoportjának ahhoz, hogy képes legyen megszerezni a többséget az új, immár 199 fős Országgyűlésben. Az új rendszer a korábbihoz képest jelentősen eltolódott a többségi elv felé, nagyobb a jelentősége a 106 egyéni körzetnek, ezért a szerzők elsősorban ezek elemzésével foglalkoznak.

Országos lefedettség kell

A választást nem lehet csak a listás szavazatokkal megnyerni: országos listán csak 93 mandátumot osztanak ki, abból is elvihet egyet vagy kettőt a nemzetiségi kedvezménnyel bekerülő képviselő. A mandátumok többségét, 106-ot egyéni választókerületben lehet megszerezni, ráadásul innen is érkeznek majd – a vesztes és a győztes jelölt után is – töredékszavazatok az országos listára.

Bajnai Gordon egy lakossági fórumon Edelényben

Stiller Ákos

Az új választási rendszerben bizonyos szempontból könnyebb elindulnia egy pártnak, mint a korábbiban, hiszen megszűnnek a területi listák, az országos lista állításához pedig elég lesz 27 egyéni jelöltet állítani nyolc megyében és Budapesten. A rendszer azonban bünteti azt, ha valaki nem állít elég egyéni jelöltet, hiszen a töredékszavazatok hozzáadódnak az országos listás szavazatokhoz. Ha egy pártnak például csak 27 egyéni jelöltje van, hiába szerez listán 5 százalékot, csak 3 képviselője lesz a parlamentben.

A Haza és Haladás tanulmányának egyik legfontosabb megállapítása, hogy a győzelemhez földrajzilag egyenletesebb támogatottság kell: csak olyan párt lehet sikeres, amelynek támogatottsága országszerte nagyjából egyforma. A Jobbik például hiába ér el jó eredményt Északkelet-Magyarországon, ha Budapesten vagy a Dunántúlon nem tudnak erősíteni, akkor csak kevés listás, illetve töredékszavazatot szereznek majd, így a parlamenti mandátumarányuk kisebb lehet, mint ma. Az MSZP-nek hasonló problémája lehet a dunántúli körzetekkel.

Az egyéni körzetekben dől el minden

2012 nyarán – a szerzők saját bevallása szerint is – nehéz még pontos kalkulációkat végezni, hiszen átalakulóban van a pártrendszer, illetve bizonytalan, hogy miként fog működni a gyakorlatban a győztest és a vesztest is kompenzáló listás rendszer. A Haza és Haladás tanulmánya ennek ellenére megkísérelt néhány számítást, amelyek alapján „ökölszabályként” mondják ki, hogy az új rendszerben a stabil kormánytöbbséghez a 106-ból 65-70 egyéni mandátum megszerzése szükséges, a kétharmadhoz pedig 80-85.

A tanulmány két különböző forgatókönyvvel számol: Egy inkább hárompólusú pártrendszerben – ahol a Fidesz, a Jobbik és egy baloldali erő hasonló támogatottsággal bír – ha az egyik szereplő 38 százalékot kap az országos listán, akkor így 34-36 mandátumot szerezhet a 93-ból. A minimális országgyűlési többség megszerzéséhez tehát 64-66 egyéni mandátumot kell megnyerni, a stabilabb, 110 fős többséghez viszont már inkább 74-76-ot.

Ha a hárompólusú rendszer 2014-ig eltolódik egy inkább kétpólusú felé – tehát létrejön valamilyen erős baloldali szervezet, és a Jobbik csak gyengébb, harmadik erőnek számít – akkor a két nagy versenyző (külön-külön) 40-45 százalékot is szerezhet az országos listán. Ebből az következik, hogy kevesebb egyéni mandátum szükséges a többség megszerzéséhez, de így is meg kell nyerni hozzá legalább 60 körzetet.

Ha egy párt olyan döntő népszerűséggel rendelkezne, hogy képes megszerezni a listás szavazatok 50 százalékát, az 46-47 listás mandátumot eredményezne, de a stabil többséghez így is hoznia kellene az egyéni mandátumok közül legalább 63-at, ami persze ilyen népszerűség mellett nem okozhatna nagy nehézséget. A Haza és Haladás azzal számol, hogy létrejön egy nagy baloldali erő, így a politikai rendszer kétpólusú lesz, de bizonyos régiókban a Jobbik is komolyan beleszólhat a küzdelembe.

Hétféle Magyarország

A tanulmány szerzői a korábbi, 2006-os és 2010-es választási eredmények elemzésével, a különböző eredmények összevetésével hét kategóriába sorolták a 106 egyéni körzetet, attól függően, hogy milyen esélyei lehetnek ott a megerősödő MSZP-nek, egy feltételezett baloldali összefogásnak, vagy egy új pártnak (a hét kategóriáról részletesen keretes írásunkban olvashat).

Az ország választókörzetei a Haza és Haladás kategóriái szerint - kattintson a képre a nagyobb méretért!

Haza és Haladás

Ha összeadjuk a különböző kategóriákba sorolt választókerületek számát, akkor abból az derül ki, hogy egy baloldali szerveződésnek a minimális parlamenti többség megszerzéséhez sem elég csak a baloldali karakterű, vagy valaha annak számító körzeteket megnyerni, hanem győznie kell jó néhányban abból a 29 választókerületből is, amelyet a tanulmány a „meghódítandó” (tradicionálisan inkább jobboldali) kategóriákba sorol (ezeket a térkép zölddel vagy világoskékkel jelöli).

Ez nem lesz egyszerű feladat, hiszen a 29 körzetből 17-ben a Jobbik több szavazatot szerzett, mint az MSZP, 10-ben pedig többet, mint az MSZP és az LMP együttvéve. Ugyanakkor a tanulmány idézi a Medián 2012 első féléves, hatezer fős mintával készített felmérését, amely szerint a bizonytalanok aránya épp a régóta jobboldali hátországnak számító Dunántúlon a legmagasabb, 50 százalék fölötti, míg például Észak-Magyarországon csak 34 százalék.

A budapesti választókerületek, besorolva a tanulmány kategóriái szerint

Haza és Haladás

A Haza és Haladás tanulmánya szerint a dunántúli, pártválasztásukban bizonytalan emberek jelentős része kiábrándult Fidesz-szavazó, akik még 2006-ban sem szavaztak a baloldalra. A tanulmány szerint a győzelemhez a baloldalnak tudnia kellene megszólítani ezeket a választókat is. Ez azonban már nem csak „mennyiségi” szavazatszerzés lenne, vagyis a korábbi MSZP-szavazók visszacsábítása, hanem „minőségi”, vagyis a szavazótábort is meg kellene újítani, amihez „polgáribb karakterű politikai tartalomra” van szükség.

Dilemmák és lehetőségek

„Az MSZP jelenleg abban érdekelt, hogy a kormányváltásban betöltött megkerülhetetlen szerepét fenntartsa, illetve erősítse” – írják Szigetváriék a pártok céljairól és lehetőségeikről szóló fejezetben. A párt elméletileg egyedül is harcba indulhat a kormányzásért 2014-ben, ha kellően népszerű lesz, de a Haza és Haladás szerint a szocialisták számára a legnagyobb kockázatot épp „a mennyiségi felzárkózás túlbecslése” jelenti.

Utóbbi kifejezéssel a szerzők arra utalnak, hogy a közvélemény-kutatási adatok javulásával az MSZP-ben hajlamosak lehetnek lebecsülni a dunántúli hiányosságokat, és anélkül belevágni a kampányba, hogy „a jelenlegi identitásnál nyitottabbá” válnának. A választási rendszer ugyan preferálja a második helyezettet, vagyis így az MSZP akár a hagyományos bázisán is növelhetné a parlamenti mandátumarányát, de a szerzők szerint „vékony az a jég”, ami ezt a stratégiát elválasztja a 2010-es összeomlástól.

A másik, a baloldalon szóba jöhető párt az LMP, amely viszont elsősorban abban érdekelt, hogy stabilizálja a saját helyzetét, és túlélje az új választási rendszer veszélyeit. A tanulmány szerzői szerint „a lényegi kérdés nem a szövetségkötés avagy egyedül indulás ügye”, hanem hogy össze tudják-e hangolni az LMP saját jövőképét a politikai realitásokkal és a párt közösségformáló képességével, vagyis képesek-e tartósan egyben tartani a szavazótáborukat. „A legnagyobb kockázat az, ha a párt választóinak közössége a pártelitje helyett, a lábával szavazva hozza meg a döntést”, vagyis faképnél hagyják a pártot.

Az LMP-nek a tanulmány szerint akkor érheti meg egyedül indulni a 2014-es választásokon, ha képes 106 egyéni jelöltet állítani, „és politikai értelemben nem ezen múlik az MSZP vagy egy balközép együttműködés egyéni mandátumszerzési képessége”, vagyis nem válik bűnbakká egy baloldali vereség után. Ha viszont nincs esély a győzelmére, akkor reális stratégia lehet az önálló indulás. A teljes baloldali összefogás ugyanis azzal a veszéllyel jár, hogy tönkreteheti az LMP „egyedi értékét”, hogy képes integrálni olyan szavazókat, akik máshová nem tudnak és nem is akarnak szavazni.

MTI / Mohai Balázs

Három út a baloldal előtt

Egy esetleges – ma még csak nem is körvonalazódó – ellenzéki együttműködésre a Haza és Haladás tanulmánya szerint három technikai lehetőség kínálkozik (a negyedik lehetőség, hogy mindenki külön indul): a közös indulás, az úgynevezett koordinált jelöltállítás vagy a választási párt. Az első lenne a legegyszerűbb, 106 közös egyéni jelölttel és közös listával, de ennek legnagyobb nehézsége a jelöltállítás, hiszen előre meg kell alkudni a helyekről. A közös indulás politikai kockázatot is hordoz a résztvevők számára, hiszen megnehezíti, hogy megőrizzék saját identitásukat.

A koordinált jelöltállítás azt jelenti, hogy a pártok nem kötnek formális politikai szövetséget, külön országos listákat állítanak, de nem indítanak egymással szemben egyéni jelölteket. A résztvevőknek elvileg elegendő 27-27 megfelelő körzetben jelöltet állítani. Ez segíti az önálló identitás megőrzését, de kockázat, hogy minden szereplőnek önállóan kell átlépnie az ötszázalékos küszöböt, és töredékszavazatok híján nagyon kevés mandátumot szerezhetnek, ha esetleg nem nyernék meg az egyéni körzeteiket.

A választási párt sok országban bevett forma, de Magyarországon nincsenek igazi hagyományai. Azt jelenti, hogy különböző mozgalmak, pártok megállapodást kötnek, egy új, önálló szervezetet hoznak létre, és ez indít jelölteket a választásokon. Ez a megoldás önfeladást kíván, de ez egyben lehetőség is, hiszen egy új névvel és logóval, egy új identitással kampányolhatnak. A dolog kockázata abban rejlik, hogy előre meg kell egyezni a pozíciók elosztásáról, a választások után pedig fenn is kell tudni tartani, legalább a közös pénzügyek miatt.