Van, ahol minden második nőt megcsászároznak

Folyamatosan emelkedik a császármetszések száma Magyarországon, miközben az egészségügyi világszervezet a magyar arányoknál sokkal alacsonyabbat tart indokoltnak - áll a csütörtöki Népszabadságban.

  • MTI MTI
Van, ahol minden második nőt megcsászároznak

Az Országos Egészségpénztár adatai szerint a császármetszések aránya országosan 34 százalék, ami 5 százalékos emelkedés 2006-hoz képest - írta a Születésház Egyesület portáljára, a csaszarmetszesek.hu oldalra hivatkozva a Népszabadság csütörtökön.

A lap közlése szerint egyes kórházakban ez az arány az 50 százalékot is meghaladja. Így a budapesti Honvéd Kórházban, az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban már kevesebben vannak azok a nők, akik természetes módon szülnek. Szintén 50 százalék körüli az arány a Semmelweis Egyetem klinikáin (47,6 százalék), a csornai Margit Kórházban (48,6 százalék), a celldömölki Kemenesalja kórházban (49 százalék). A Népszabadság rámutatott: a Világ Egészségügyi Szervezet (WHO) ajánlása szerint legfeljebb 15 százalékos arány lenne elfogadható. A budapesti Tétényi úti Szent Imre kórházban például 19,7 százalékos, régóta az országos átlag alatti a császáros szülések aránya.

A lapnak nyilatkozó szociológus, Varró Gabriella elmondta, hogy a számok arról árulkodnak, hogy miként finanszírozza a szüléseket a magyar kórházakban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár: a császárért több pénzt kap az intézmény, és a hálapénz is ennél a szülésnél a magasabb, ráadásul az orvosoknak is kényelmesebb, hogy nem kell egy elhúzódó szülést végigvárniuk, vagy váratlanul, ünnepnapon szülést kísérniük. Ráadásul bevett gyakorlat, hogy ha valaki az első gyerekét császáral hozta világra, akkor a másodiknál is ezt alkalmazza az orvos.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.