szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Már a középiskolások is megmozdultak a felsőoktatási keretszámok ellen, csütörtökön az ország több középiskolájában is ülősztrájkba kezdtek a diákok. Délutánra több megmozdulást is hirdettek.

Most érkezett

Csütörtök reggel az ország több középiskolájában is sztrájkba kezdtek a gimnazisták: Pécsen a Leőwey Klára Gimnáziumban mintegy négyszáz diák kezdett ülősztrájkolni, Budapesten pedig többek között a Kölcsey Ferenc Gimnázium, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium, a Közgazdasági Politechnikum tanulói is hasonló módon tiltakoztak a felsőoktatási keretszámok csökkentése, a felsőoktatási reform és a tandíj ellen. Győrben, Szombathelyen, Komlón, Hatvanban és Nagykanizsán is vannak akciók. A tanárok a legtöbb helyen kiálltak a diákok mellett és támogatják a megmozdulásokat.

Csütörtökön délutánra Pécsen és Budapesten, a Széll Kálmán téren is tiltakozó akciók voltak, Békéscsabán pedig Hoffmann Rózsával "hócsatáztak", aki egyébként Kecskemétre utazott ma, ahol szintén flashmobbal készültek.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szerda este azt mondta, a kormány még nem döntött a keretszámokról, de csütörtökön sajtótájékoztatón több bejelentés is várható.

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7 8

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a szilágyisok

A Szilágyi Erzsébet Gimnázium diákjai aláírásgyűjtő ívet is készítettek a felsőoktatási változások ellen.

Tiltakozó diákok a Szilágyi Erzsébet Gimnázium előtt

A HÖOK-nál nem döntöttek, találkoznak-e Baloggal

A HÖOK-nál a hvg.hu kérdésére azt mondták, ők is most értesültek Balog Zoltán miniszter újabb egyeztetési meghívásáról, és egyelőre nem döntötték el, elmennek-e az egyeztetésre.

Balog újra tárgyalásra hívta a HÖOK-ot

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere újból egyeztetésre hívta a HÖOK elnökségét ma délután 3 órára. A felsőoktatási hallgatók szervezetének elnöke, Nagy Dávid a miniszter korábbi meghívását visszautasította.

A politechnikumosok is ott lesznek a Széll Kálmán téren

Diósi Alojzia, a budapesti Közgazdasági Politechnikum pedagógiai vezetője a hvg.hu-nak elmondta: az iskola diákjainak kérésére egy egyeztetési fórumot tartottak, melyhez a hangosítást, mikrofonokat a tanárok biztosították.

A fórumon az iskola vezetője pár szóban ismertette a diáktüntetésekhez vezető folyamatokat, az ügy hátterét és a mai nap történetét, majd a diákokból alakult sztrájkbizottság a tanárok engedélyét kérve elhatározta: ha a Szilágyi gimnáziumból elindult aláírásgyűjtő diákok odaérnek hozzájuk, csatlakozni fognak azok, akik elmúltak 18 évesek. Akik kiskorúak, negyed négyig, a tanítás végéig az iskolában tiltakozhatnak.

A délutánra tervezett tiltakozásra csoportosan mennek el a Széll Kálmán térre. A diákok megbeszélték, hogy az utcán megőrzik méltóságukat, és azt is, hogy nem lépnek fel provokatívan és nem engedik, hogy politikai felhangok jelenjenek meg a tiltakozáson. A sztrájkbizottság felolvasta a HÖOK nyilatkozatát és a Hallgatói Hálózat pontjait is.

Az iskola tanárai és vezetése mindenben támogatják a diákokat és a tanítás végéig felügyeletet biztosítanak.

"A diákok azért tiltakoznak, mert becsapták őket"

Hiller István, volt MSZP-s oktatási miniszter azt mondta, a hallgatók és a rektorok nem egyes részletkérdések - például a Diákhitel 2. kamatának mértéke - miatt tiltakoznak, hanem a kormány felsőoktatási politikájának egésze ellen, azért, mert becsapták őket.

Négy évvel a tandíjellenes népszavazás után világos, hogy a jelenlegi kormánynak fogalma sincs, hogyan kell finanszírozni a felsőoktatást - jelentette ki.

Még nem tudják, mi történik a Moszkván

A budai Szilágyi Erzsébet Gimnázium reggel ülősztrájkba fogó diákjai - néhány tanár kíséretében - délelőtt végigjárták sztrájkfelhívásukkal a környező iskolákat, de sehová sem engedték be őket. Ezért délután 16 órára a Széll Kálmán térre tüntetést hirdettek meg. Mivel ezt csak a Kosztolányi Dezső Gimnázium iskolarádiójában mondják majd be, személyes csatornákon kezdték el a demonstráció szervezését. Az egyik szervező elmondta, kimondott tervük egyelőre nincs arra, hogy milyen programpontjai lesznek a délutáni rendezvénynek. A Szilágyi gimnáziumban 11-kor újraindultak az órák.

Hatvanban székeken ülve sztrájkoltak

A hatvani Bajza József Gimnáziumban is zajlottak tiltakozások, a diákok nem ülősztrájkot tartottak, hanem székeket vittek a folyosókra és azon ülve fejezték ki elégedetlenségüket - tudta meg a hvg.hu Deák Andreától, az iskola igazgatóhelyettesétől, aki hozzátette: az akciók nagyrészt az órák közötti szünetben zajlanak, bár ő a saját óráján is szánt 10-15 percet arra, hogy megbeszélje diákjaival a történéseket.

Az igazgatóhelyettes nem tud arról a Facebookon kiírt esetről, hogy az iskola egyik tanulója állítólag az igazgatói irodában kötött ki, mert óra helyett sztrájkolt.

Van, akit nem engednek sztrájkolni

"Teljes vállszélességgel én odatettem magam! Hirdettem is a suliban, és sok támogatást kaptam! Viszont, a tanárok arra hivatkoztak, hogy tankötelezett vagyok és minden tanuló az, míg be nem töltötte a 18. évét! Még azt is hozzátették, hogy ezt az akciót kellett volna jelenteni az iskolának! Mert így van leírva a törvényben, ez a sztrájk menete! Ennek ellenére, mégsem mentem arra az egy órára, ...de így most az igazgatóiban kell végeznem!! Hát van igazság??!!" - írta ki az országos diáksztrájk Facebook-oldalára a hatvani Bajza József Gimnázium egyik tanulója.

1 2 3 4 5 6 7 8
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!