Kilenc utca vagy tér átnevezéséről döntött január végén a Tolna megyei Bonyhád képviselő-testülete: egyebek mellett Etelka utca lett az Engels Frigyes utcából, Miklós utca a Marx Károlyból, Dezső utca a Károlyi Mihályból. A jegyzőkönyv tanúsága szerint nagyobb vitát csak a Mónus Illés utca tervezett átnevezése váltott ki, róla Barcza Zsolt fideszes képviselő azt mondta, hogy Mónus „1919-ben, a vérgőzös tanácsköztársaság idején jelentős pozíciót töltött be”, ezért a név nem maradhat.

Az országos méretű közterület-átnevezési hullám már a kormányváltást követően megindult, ennek keretében Pécsen például gondosan kigyomlálták a Sarló vagy a Kalapács neveket, de nem úszta meg Frankel Leó sem, miközben "természetesen" utcanévhez jutott Wass Albert. Budapesten is sok közterületet átneveztek, de itt a tiltakozás hatására Frankel Leó maradhatott: Tarlós István visszavonta az előterjesztést.

A bonyhádiak annak nyomán kezdtek átnevezésbe, hogy a Fidesz–KDNP-többségű parlament tavaly novemberben fogadta el azt a törvénymódosítást, amely szerint cégek, intézmények, lapok vagy utcák és terek nem viselhetik olyan személy nevét, aki „a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be”, vagy ezekkel a rendszerekkel „közvetlenül összefüggésbe hozható”. Az ilyen neveket az érintettek 2014. január 1-jéig kötelesek megváltoztatni.

A névváltoztató felbuzduláson túl azonban - a jelek szerint - számos önkormányzatot bizonytalanság gyötör az átkeresztelésekkel kapcsolatban: ők a törvény szerint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Történettudományi Intézetéhez fordulhatnak, a testületnek pedig kötelessége a felmerült kérdéseket megvizsgálni. Ennek nyomán született az intézet terjedelmes állásfoglalása, táblázatba szedve írta le álláspontját az egyes nevekről. A listán több – minimális történelmi, irodalmi ismerettel kapásból eldönthető – tétel szerepel, például: Alkotmány, Béke, Köztársaság vagy épp József Attila.

Potápinak ciki megkérdezni

Ha valakinek tehát kétségei támadnának, hogy eltűrhető-e a falu főutcájának neve, akkor a törvény szerint az MTA véleményét kell kikérni, de persze vannak magabiztos emberek. Potápi Árpád, Bonyhád fideszes polgármestere például a már idézett ülésen – a jegyzőkönyv szerint – azt mondta: „Ő azzal nem fogja égetni magát, hogy a Magyar Tudományos Akadémiától megkérdezi azt, hogy Marx Károly és Engels Frigyes kötődik-e valamilyen módon a kommunista rendszerhez. Ilyen levelet nem fog aláírni.”

A bonyhádi képviselők végül csak egy névre kérdeztek rá, az említett Mónus Illésére, akinek a nevétől az utca lakói maguk sem akartak megválni. Az MTA meg is adta az állásfoglalást, amely szerint az 1944-ben, a nyilas hatalomátvétel után meggyilkolt szociáldemokrata újságíróról lehet utcát elnevezni, mivel „önkényuralmi politikai rendszer megalapozásában, kiépítésében és fenntartásában nem vett részt”. Ha a bonyhádi képviselők megkérdezték volna, kevésbé egyértelmű állásfoglalást kaptak volna Marx nevéről, amely az MTA szerint „használható, de aggályos”.

A hvg.hu egy féltucatnyi – reprezentatívnak nem nevezhető – település példái alapján úgy találta, a helyi önkormányzatok – Bonyhád képviselőivel ellentétben – inkább kikérték az MTA véleményét. A legtöbbször a jegyzőkönyvekben a „Felszabadulás” merül fel, de többször találkozni Fürst Sándor, Ságvári Endre és Zalka Máté nevével is. Az MTA állásfoglalásai szerint egyik sem lehet utcanév, annak ellenére sem, hogy a három illegális kommunista egyike sem élte meg a szovjet típusú rendszer magyarországi kiépülését.

Van, ami ma már nem kérdés - az önkományzatok az MTA-hoz fordulhatnak

Fazekas István

Érdekes módon több településen felmerült a kérdés, hogy maradhat-e a Bajcsy-Zsilinszky utca (maradhat, az 1944-ben kivégzett egykori fajvédő, majd kisgazda politikus az MTA szerint „a nemzeti ellenállás emblematikus személyisége”), sőt, az MTA adatai szerint volt olyan település, ahol kétségek merültek fel József Attilával, Szabó Ervinnel, Stromfeld Auréllal, vagy éppen az „Alkotmány”, a „Köztársaság”és a „Szabadság” elnevezésekkel kapcsolatban is.

„Két gond van az elnevezés-történetekkel: egyrészt mindig egy kimondott vagy kimondatlan politikai szándék, másrészt egy vélt vagy valós megfelelési kényszer érződik mögöttük. Ha – mint jelen esetben – az akadémiához a kérés önkormányzati szintről jön, akkor a helyi politikusok biztosan úgy gondolják, hogy van ilyen politikai-ideológiai elvárás a hatalom részéről, s meg akarnak felelni ennek. Erre tipikus példa a Moszkva tér Budapesten, amivel a rendszerváltás után 20 évig semmi gond nem volt, miközben Széll Kálmánról a legtöbben – azt sem tudják, ki volt, s a szándékokkal ellentétben semmilyen identitásképző jelleggel nem bír” – mondta a hvg.hu-nak Valuch Tibor.

A 20. század magyar történelmét kutató szakember szerint „mindig jellemző egy korszakra és politikai elitjére mire és hogyan használja fel a köztereket. Ez megmutatja, mit gondol a saját múltjáról, miért gondolja, hogy egy-egy ilyen átnevezési gesztussal a történelmi emlékezetben el lehet érni azt a fajta elmozdulást, ami a valós politikai szándék”. Persze „mindig van, ami nem feltétlenül szerencsés: például a második világháborús szovjet marsallok neveit nyilván nem feltétlenül kell utcaneveken megörökíteni, és vannak fogalmak, események amikkel nagyon nehezen tudunk mit kezdeni. Tipikusan ilyen 1945 vagy a felszabadulás, amely kinek megszállást jelentett, kinek a saját és sok ezer honfitárs életének megmentését” – mondta Valuch Tibor.

Ki, merre kollaborált?

A történészprofesszor kérésünkre példákon keresztül is megmutatja, hogy mennyire tudománytalan az MTA listája. Erdei Ferencre azt mondani, hogy kizárólag az önkényuralmi rendszer megalapozásával írta be a nevét a magyar történelembe, az erős túlzás – mondja. A két háború közötti időszak magyar szociográfiájának, a magyar szociológiának meghatározó alakja, máig használt, érvényes művei vannak, fontos szerepe volt abban, hogy a hatvanas években a kollektivizálás után nem lett kolhozrendszer Magyarországon – teszi hozzá. Azon az alapon, hogy együttműködött a kommunistákkal Tildy Zoltántól kezdve Varga Bélán, a rendszerváltás után a KDNP színeiben politizáló Varga Lászlón át, akár Kovács Béla is indexre tehető lenne, hiszen valamennyien tagjai voltak az 1945 után, a kommunista párt részvételével létrejött koalíciós politikai vezetésnek – mondja a történész.

Darvas Józseffel kapcsolatban Valuch Tibor azt mondta: „őróla már inkább elmondhatjuk, hogy kollaboráns volt. De akkor csak ’balra’ mondjuk, hogy kollaboráns, vagy jobbra is? Ilyen alapon számos ma jobboldali ikonként kezelt kulturális személyiséget sem lehetne emlegetni, nem lehetne szobrot emelni nekik!”

A történész szerint számos következetlenség tapasztalható az MTA testületének munkájában. Például Nikosz Belloinannisz nevét használhatónak minősítették, pedig ő görög kommunista (a bizottság szerint „a neve ma már inkább a görög–magyar barátságot jelképezi”), miközben a már említett Erdei Ferenc nem is volt kommunista. A kevésbé ismert személyiségek közül Császy László minősítését sem érti Valuch Tibor: „egy 1919-ben kivégzett kisvárdai kommüntagról van szó valóban, de ott olyan rövid ideig működött a kommün, hogy szinte semmit nem tettek. Végül román katonák gyilkolták meg, később gimnáziumot is elneveztek róla”.

Konjunktúráját éljük az átnevezéseknek – megfelelési kényszer diktál?

Fülöp Máté

A magyar történelem egyébként is tele van ellentmondásos életutakkal. „Vegyük például Lukács Györgyöt: 1918-ban A bolsevizmus, mint erkölcsi probléma címmel ír esszét 1918-ban, majd rövidesen belép a kommunista pártba. 1956-ban rövid ideig száműzetésbe megy, majd hazatér, sokáig nem volt kommunista párttag. Máig az egyetlen nemzetközileg ismert filozófusunk.” Ságvári Endre minősítését sem érti Valuch Tibor, hiszen ő fegyveres antifasiszta ellenálló volt, a nagyon kevesek egyike, aki szembe mert szállni a rezsimmel, a német megszállással. "Utólag csináltak mártírt belőle, erről már nem tehetett" – tette hozzá.

Hasonlóan abszurd a történész szerint a Rosenberg házaspár esete is: „nem is értem az indoklást ('a szovjetek Amerika-ellenes propagandájukban használták fel. Ezért nevük kapcsolható XX. századi önkényuralmi politikai rendszer fenntartásához')  – ha valakinek a nevét halála után propagandacélokra használják fel, akkor arról mit tehet?” Ugyanígy Marx Károlyt „sem kellene összekeverni azzal, hogy kiforgatták a filozófiáját, és ebből egy brosúraszintű hatalmi ideológiát csináltak”. A szovjet hatalom idején öngyilkosságba menekülő orosz költő Majakovszkij esete „szintén nagyon bornírt”.

Szövegértési nehézségek?

A fogalmakkal szintén sok a probléma. „A ’mártír’ kifejezést mechanikusan a kommunista mártírokhoz kapcsolni minimum aggályos, és nagyon mechanikus értelmezést tükröz. Még jó, hogy az alkotmányt nem lőtték ki” – mondta Valuch Tibor. A történész szerint szintén komoly kérdéseket vet fel az önkényuralom értelmezése, a bizottsági anyag alapján úgy tűnik, mintha a modernkori magyar történelemben csak a kommunista önkényuralom volt önkényuralom, miközben tudjuk, hogy volt fehérterror 1919/20-ban, nyilasuralom 1944/45-ben. Szerencsétlen dolog így szakaszolni a történelmet.”

A „Köztársaság” elnevezéssel kapcsolatban a történész csak annyit mondott: „nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, amiért kérdés és vizsgálat tárgyát képezheti ma, hogy a köztársaság kifejezés alkalmas közterek elnevezésére. Aki nincs tisztában azzal, hogy a ’res publica’ mit jelent, és felmerül benne, hogy ez bármiféle önkényuralmi törekvéssel összekapcsolható, az önmagát minősíti” – mondja Valuch Tibor, aki szerint ugyanilyen szégyen, hogy József Attila neve egyáltalán vizsgálat tárgya lehetett ebben kontextusban.

„Ez az egész csak arra jó, hogy egy vélt politikai megrendelésnek eleget tegyenek az érintettek. Aztán majd jön egy másfajta ideológiai elkötelezettségű társaság, amelyik ismét megváltoztatja a neveket, és újakat ad – amiket sosem fogunk megtanulni” – mondta Valuch Tibor, hozzátéve, hogy esetenként nagyon felületesek a minősítéseket megalapozó indoklások. Nem szerencsés az Akadémia bevonása ilyen politikai indíttatású identitás-konstrukciókba.

Megszolgálta pénzét az MTA?

„A mostani helyzet is alapvetően két dolgot tükröz. Az egyik az az, hogy a politika nem tud megszabadulni az „antikorszakos” gondolkodástól, a társadalom történeti tudatát fertőző szándékától. Ezen azt kell érteni, hogy saját bajainak, gyengeségeinek leplezésére a történeti múlt leegyszerűsítésével, manipulálásával, annak a valóságosnál messze feketébbre festésével operál” – mondta Pritz Pál a listával kapcsolatban.

Az ELTE professzora szerint „az 1918-as polgári demokratikus forradalom a nem túlságosan gazdag demokratikus hagyományaink kiemelkedően fontos eseménye. Mégis méltó helyreállítása helyett a politika a forradalom központi szereplőjének, gróf Károlyi Mihálynak a szobrát eltávolította méltó helyéről, a Parlament mellől”, ezáltal „a mai politika magáról rosszabb bizonyítványt állított ki, mint amit – e tekintetben – Kádár János Magyarországa megérdemel”. A Kádár-rendszer ugyanis Pritz Pál szerint – ideológiai alapállásából következően – a „Magyarországi Tanácsköztársaságot helyezte a polgári demokratikus forradalom fölé, de egyre inkább megadta a megbecsülést e forradalomnak, és vezető szereplőjének, Károlyi Mihálynak. Ápolta kultuszát, s a tehetséges Varga Imrével egy művészileg is rangos szobrot készíttetett, majd azt a méltó helyére állította”.

A történész szerint az MTA-nak „bizony van miért restelkednie”, de „ennek mérlegeléséhez is legalább két dolgot fontos megemlíteni”. Az egyik az, hogy az MTA „hagyományosan az éves állami költségvetés lélegeztető gépén végzi a tudomány világában kiemelkedően fontos, értékes tevékenységét. Ennek meglehetősen szoros kapcsolata van az inkriminált (részemről is természetesen mély averzióval kísért) listával”. „Miközben a felsőoktatás tudatos, célorientált ledúlása zajlik, addig az MTA költségvetése meglehetősen stabil. Ennek ára van. És az árut az MTA vezetése leszállította. Közben pedig nagyon sok értékes embernek megmenti az állását, kutatási lehetőségeit” – mondta Pritz Pál.

A történész szerint másik szempont, hogy az MTA „nagyon bonyolult képződmény: van egy nemzetközileg is magasan teljesítő kutatóhálózata, valamint működik egy hallatlan szellemi tudást jelentő testületi rendszere”. Ezt az állásfoglalást a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete, „annak is egy háromtagú bizottsága készítette. Az egyes nevek melletti iktatószám ezt pontosan tükrözi. Ám nem kérdeztetett meg a szakmailag illetékes testület, a II. Osztály. A Filozófiai és Történettudományi Osztály”.

Az ügyben természetesen megkerestük az MTA-t is, de az állásfoglalást kiadó történészbizottságból sem Pók Attilát, sem Szakály Sándort nem értük utol. Egy a folyamatra rálátó forrásunk ugyanakkor úgy kommentálta az önkormányzatok megkereséseit, hogy "azok közül jó néhány esetben – ilyen például Puskin is – egy sikeres érettségivel rendelkező ember is dönteni tudna".