Horn Gyula utcát szeretnének Budapesten Gyurcsányék

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Demokratikus Koalíció levélben fordul Tarlós István főpolgármesterhez kezdeményezve, hogy a Fővárosi Közgyűlés nevezzen el közterületet Horn Gyuláról. Tarlós István úgy reagált, ebben a ciklusban már nem akar utcát átnevezni.

"Horn Gyula a rendszerváltás megkerülhetetlen alakja. A vasfüggöny szimbolikus átvágásától, a keletnémet menekültek kiengedéséig, a szovjet csapatok kivonásáról szóló eredményes tárgyalástól a magyar NATO-tagság fölvetéséig a demokratikus átmenet számos szimbolikus és kulcsmozzanata fűződik a nevéhez" - írja a Demokratikus Koalíció közleményében.

A párt Tarlós István főpolgármesterhez fordult kezdeményezve, hogy a Fővárosi Közgyűlés nevezzen el közterületet a múlt héten elhunyt szocialista miniszterelnökről

"Magyarország nyugati orientációjáért dolgozott, elkötelezett híve volt a demokratikus jogállamnak, és bár sosem szerette meg, tulajdon árnyékát átlépve megértette, hogy a szociális piacgazdaságnak becézett kapitalizmusnak nincs alternatívája. Meghatározó szerepe volt a magyarországi szociáldemokrácia újjászületésében. 1994 és 98 között a Magyar Köztársaság rendszerváltás utáni legsikeresebb miniszterelnökeként konszolidálta az átmenet utáni magyar gazdaságot, és megszilárdította a fiatal magyar demokráciát" - méltatja a DK az MSZP volt elnökét. 

A Demokratikus Koalíció elvileg nem értett egyet annak rendelkezésnek az eltörlésével, hogy bárkiről csak huszonöt évvel a halála után lehessen utcát elnevezni. "Ha viszont már eltörölték, akkor Horn Gyulánál kevesen méltóbbak arra, hogy nevüket közterület viselje a fővárosban. A németországi Wertheimben a Németország újraegyesítésében szerzett érdemeiért már neveztek el utcát róla – ideje, hogy a magyar fővárosban is legyen Horn Gyula utca" - írják.

Tarlós István közleménybe reagált, mint írta, az utóbbi időben aránytalanná, és a kelleténél élesebbé váltak a közterület elnevezési viták. Ami szintén kedvezőtlen, hogy ezek a kérdések a közvélemény elé is téves, pontatlan, hamis interpretációban kerültek. "Ezért már a múlt hét első felében közleményben jelentettem meg, hogy – tartalmától függetlenül – egyelőre semmilyen közterületi elnevezést, átnevezést nem kívánok a közgyűlés elé terjeszteni, és ehhez tartani szeretném magam" - írta.