Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Az egyik BKV-buszvezetői szakszervezet szerint a BKK hazudik, amikor azt állítja, hogy a sofőrök tízórás képzésben részesülnek. Semmi sem készíti fel a járművezetőket a jegyekkel kapcsolatos tennivalókra, viszont rájuk küldik az ellenőröket – panaszolja a Fürst szakszervezet elnöke.
A BKV autóbuszos szakszervezetei nem az elsőajtós felszállási rendszer és kiterjesztése ellen tiltakoznak, hanem a feltételek megteremtését és az aljas módszerű ellenőrzések megszüntetését követelik – írta szerdai közleményében Gólián Zsolt, a BKV Fürst Közlekedési Szakszervezetének elnöke.
Nem lehet London, Párizs és Európa több városához hasonlítani Budapestet, hiszen ott már elektronikus jegyrendszer működik, a járművezetőknek csak az ellenőrzőkészülék zöld és piros fény-, illetve hangjelzését kell figyelniük – írta. A budapesti járművezetőknek viszont 82 különböző jegy- vagy bérlettípust kell megkülönböztetniük.
Nem igaz a BKK azon állítása, hogy járművezetőink 10 órás képzésben részesülnek, mert az éves oktatás időtartama évente 4 óra, amelyben a szokásos más oktatási tematikának is szerepelnie kell – olvasható a közleményben. A jegy- és bérletellenőrök 3 hetes tanfolyamon vesznek részt.
Járművezetőink az eladott jegyek után kapnak bruttó 60 forintot, de a viszonylatok túlnyomó részén, éves szinten átlagban mintegy 40 darab jegyet adnak el, ami nem fedezi a mindennapi több ezer ellenőrzés ellenértékét. Járművezetőinknek a megállókban a leszállás folyamatát is figyelemmel kell kísérniük, aminek elmulasztása az utasítás megszegésén túl balesetveszélyes helyzetet is teremt – írta a Fürst szakszervezet elnöke.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.