szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az elsőfokú, felmentő ítéletet hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el szerdán a minősített vesztegetéssel vádolt magas rangú katonatisztek büntetőperében a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon.

A tizenhét vádlott között van Fapál László volt államtitkár, volt tábornokok és ezredesek is. Az ügyészség szerint honvédségi intézmények vezetői és alkalmazottai 2002 és 2010 között több mint kétszázmillió forintot kértek, illetve kaptak a tárcának beszállító vagy erre pályázó cégektől.

A vád szerint három dandártábornok – L. István Attila első-, H. András negyed- és O. J. tizenhatodrendű vádlott – megegyezett abban, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) általuk vezetett részlegének különböző szolgáltatást nyújtó társaságoktól a nekik adott megrendelések fejében a tárca által kifizetett összegek egy részét visszakérik. A harmadrendű vádlott, N. Dénes közreműködésével bevonták Fapál László másodrendű vádlottat is, aki 2004 decembere és 2006 júniusa között a HM közigazgatási államtitkára volt, és az ügyészség szerint több millió forint kenőpénzt kapott.

Az ügyben vádlottként bíróság elé állított további katonai szolgálatot teljesítő, illetve polgári alkalmazottak, részben a "hallgatásáért", részben közreműködésért kaptak pénzt. A Kaposvári Törvényszék egy éve meghozott elsőfokú ítéletében 15 vádlottat javarészt bizonyítottság hiányában felmentett a költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények vádja alól. Két vádlott ügyét elkülönítették.

A felmentő rendelkezés szóbeli indoklás szerint a vádirat hiányos, a bizonyítékok ellentmondásosak, feltételezéseken alapulnak. Az első fokon eljáró bíró éles kritikával illette az ügyészség munkáját, különösen azért, mert a vád zöme O. J. dandártábornok – az elsőfokú bíróság szerint – törvényellenesen megszerzett vallomásán alapult, így nem is használható fel bizonyítékként. Az ügyészség korábban fellebbezett a felmentés ellen, annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú eljárás megismétlését kérte a táblától, a védők viszont tudomásul vették a felmentést, és jogerőre emelését kérték.

Az ügyészség már az elsőfokú, felmentő ítélet után néhány nappal, tavaly márciusban arra hívta fel a figyelmet: az egyik vádlott, O. J. esetében a mentességre vonatkozóan valóban történt egy pontatlan kioktatás, az eljárási hibát azonban korrigálták. A gyanúsított pedig vallomásait ezt követően is fenntartotta. A vádiratban szereplő pénzátadásokat 13 tanú vallomása támasztotta alá, azoké a vállalkozóké, akik a pénzt adták. Továbbá a nyomozás során kilenc vádlott tett beismerő vallomást, és többször megerősítették. A nyomozás eredményeként egy másik perben már 2012 tavaszán egy tábornokot és egy ezredest jogerősen, végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Az ügy nyomozása 2010. január 18-án egy vállalkozó feljelentésére indult, január 29-én tettenérés történt, és még aznap megtörténtek az első gyanúsítások. A nyomozás egy évig tartott, 2011 márciusában emeltek vádat. O. J. ügyészségen tett vallomásában többek között azt mondta: Juhász Ferenc honvédelmi miniszter is részesült a visszaosztott pénzekből, az államtitkár whiskysdobozban vitte el neki. O. J. akkori vallomása szerint amikor 2006 elején 12 millió forintot vitt borítékban az államtitkárnak, az előtte "kivett négymillió forintot, azt egy piros színű fém italosdobozba, lehet, hogy egy whiskysdobozba rakta be. Azt mondta nekem ekkor (...) várjak öt percet, át kell ugrani a főnökhöz, mert már nagyon várja. A főnök Juhász Ferenc minisztert jelentette."

A perben korábban tanúként meghallgatott Juhász Ferenc azt hangoztatta: pénzt nem kért és nem fogadott el. A vádlottak egy része tagadta bűnösségét.

A Fővárosi Ítélőtábla szerdán szóbeli indoklásában megállapította, hogy súlyos eljárási szabálysértések történtek az elsőfokú eljárásban, az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, tényállása hiányos, indoklási kötelezettségének sem tett eleget a bíróság, és helytelen volt az a döntése is, hogy két vádlott ügyét elkülönítette. A tábla szerint az ő ügyüket újra egyesíteni kell a többi vádlottéval.

A tábla szerint az ügyészség új eljárásra irányuló fellebbezése alapos volt. Az elsőfokú bíróság tévesen rekesztette ki O. J. magát és társait terhelő vallomását a bizonyítékok közül azzal a hivatkozással, hogy a vallomás megtévesztés, törvénytelen ígéretek hatására született. A nyomozás során a gyanúsított mentességével, illetve cselekményének lényegesen enyhébb elbírálásával kapcsolatos téves kioktatást korrigálták, így O. J. terhelő vallomásainak nagy része figyelembe vehető, ha nem volt kényszer, fenyegetés, illetve a gyanúsított nem állt tudatmódosító szer hatása alatt.

A tábla szóbeli indoklása szerint nem merült fel a nyomozó hatóság olyan jellegű rosszhiszeműsége, illetve megtévesztő magatartása, ami a vádlott vallomásának teljes kizárását eredményezné. Mindez azonban nem jelenti a vitatott vallomások automatikus bizonyító erejét, csupán azt, hogy a többi bizonyítékkal együtt ezt is mérlegelni kell.

A tábla arra is felhívta a figyelmet, hogy az elsőfokú bíróság tévedett, mikor azt állította, hogy O. J. vallomásán kívül nincs más terhelő bizonyíték, hiszen több vádlott magára és társaira is terhelő vallomásokat tett, és ezzel alátámasztotta a vádat, az elsőfokú bíróság pedig nem indokolta, hogy ezeket miért hagyta figyelmen kívül. A megismételt elsőfokú eljárást a Debreceni Törvényszéknek kell majd lefolytatnia.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!