szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Első fokon, nem jogerősen élefogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Győri Törvényszék azt a fiatalembert, aki tavaly januárban segíteni ment egy kocsmai ismerőséhez, majd vita közben leszúrta áldozatát; Király Richárd legkorábban harminc év múlva helyezhető feltételesen szabdlábra.

"Akárki akármit mond, ez mészárlás volt" - jelentette ki az ítélethirdetés során Köszler Ferenc bíró, utalva arra is, hogy a konyhakéssel okozott harminc sérülés közül négy a hátán érte az áldozatot, és a haláláig tartott a szurkálás. A vádlott később ugyan beismerte tettét, magbánást tanúsított, de utóbbi jelentős része önsajnálat volt.

Az áldozatot talán akkor sem lehetett volna megmenteni, ha bemosakodott orvoscsapat van a helyszínen - jegyezte meg. Utalt arra is, hogy a tettes, észlelve, hogy áldozata nem lélegzik, előbb ágyterítővel letakarta a tetemet, lefürdött, majd ruhát, révét, mobiltelefont magához véve távozott. A tévét eladta, a bankkártyával pedig megpróbált pénzt felvenni. 

Ezzel a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés mellett kifosztás, készpénz-helyettesítő eszközzel visszaélés miatt is elítélték, mindehhez csekély mennyiségű kábítószer birtoklása is társult.

A bíró kiemelte: a vádlottra korábban többször szabtak már ki büntetést erőszakos és vagyon elleni cselekmények miatt. Felsorolása szerint eddig mintegy 12 évnyi letöltendő büntetéssel sújtották.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!