szerző:
hvg.hu

A szokásoktól eltérően nem a miniszterelnök felszólalásával kezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Helyette kiderült, már a külpolitika is megkapta a nemzeti jelzőt, a kormány szerint Simicska nem fenyegette Orbánt, és nem zajlik semmiféle bandaháború. Az MSZP felállította a Jobbik-frakciót Schweitzer emlékére. Megszavazták a kéthetes parlamenti ülési rendet.

1 2 3 4
Sorrend megfordítása

Az interpellációknak vége

És ezzel a közvetítésünket is lezárjuk.

Rétvári: a gyűlöletkeltés a Jobbik célja

A jobbikos Mirkóczki Ádám is Orbánt akarta interpellálni, de végül Rétvári Bence válaszol arra a kérdésre: "Mit tesznek az integrációnak nevezett köztörvényes lopássorozat ellen!?".

©

A jobbikos politikus arról beszélt, hogy a Farkas Flórián által vezetett alapítvány az uniós forrást elköltötte, és semmi hasznosra nem költötte. Mivel 3 számítógépet 21 millióért vettek, 29 millióért béreltek autókat, 26 millióért újítottak fel irodát. Ez reális ár-érték arány? – kérdezte Mirkóczki.

Rétvári Bence szerint nem véletlen, hogy a Jobbik a cigány önkormányzatot pécézte ki magának. Amúgy az államtitkár szerint a program igenis hasznos, a támadások pedig arról árulkodnak, hogy nem is ismeri a pályázatokat. "A gyűlöletkeltés és a feszültségkeltés a célja" – mondta, mert amit tényként mondott, az nem igazak. Például 150 ezer forintért vettek számítógépeket, nem 3 millióért.

Mirkóczki úgy reagált, a Jobbik a felzárkózást fontosnak tartja, de a lopást nem.

Lázár: Simicskáról Puch László tudja a legtöbbet

Egy öninterpelláció után végre újra egy kis simicskázás. Bangóné Borbély Ildikó a miniszterelnököt kérdezte arról, hogy  "Mikor lesz a szobatársból cellatárs?" Avagy meddig lopják tovább az országot ahelyett, hogy megoldanák a gyermekek étkeztetését?, de végül Lázár János válaszolt rá. Az MSZP-s képviselő először Simcsikáról beszélt, majd arról, hogy a gyermekek étkeztetése nem megoldott, és a végén még az egészségügy is befigyelt.

Lázár János nem értette az összefüggéseket, hogy akkor mi is a kérdés. "Ön Simcsika Lajos szavaival próbálja meg revolverezni a miniszterelnököt, ami nem tudom, hogy Simcsikára vagy Önre nézve nagyobb szégyen" – mondta. Lázár szerint ha a szocialista képviselő meg akar tudni többet Simcsikáról, akkor forduljon inkább Puch Lászlóhoz.

Ki Simcsika utódja?

Szél Bernadett a keddi-Putyin látogatásról beszélt, illetve a Paks 2-beruházásról. Az LMP-s képviselő arra kíváncsi, hogy valóban bevonják-e a Siemenst a bővítésbe, ahogy azt a vs.hu írta a Merkel-látogatás után. Arra is kíváncsi, hogy Simicska helyett kié lesz az atomerőmű?

Minden próbálkozása ellenére az atomerőmű minden magyar állampolgáré lesz – válaszolta Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az oroszok mellett azért döntöttünk, mert csak ők ajánlottak finanszírozási konstrukciót, támogatást, hitelt a beruházás mellé.

Az LMP-s képviselő nem fogadta el a választ, mert nem derült ki abból, hogy ki lesz Simcsika utódja.

Azt tudták, hogy a benzinkúton forintban fizetünk?

A jobbikos Volner János szerint bár a kormány arra hivatkozik, hogy nő a GDP, és ettől jobban teljesít az ország, szerinte mégis rosszabb a gazdaság. Mint mondta, fel kell tenni a kérdést az embereknek, hogy mikor éltek jobban: a rendszerváltáskor, vagy most?

Tállai András államtitkár szerint mindenki rosszul látja az ország teljesítményét, mivel az igenis jó. Sőt, szerinte az ellenzéki párt akarja úgy láttatni, hogy a magyar gazdaság rosszul teljesít. Sőt, átszámolja euróra, pedig a benzinkúton és a boltban mi forintban fizetünk.

MSZP: Miért vegzálják az Ökotársat?

Az MSZP-s Harangozó Tamás kezdte az interpellációk sorát: ő az Ökotárs elleni rendőri fellépésről kérdezte a belügyminisztert. Mint ismert, a rendőrség házkutatást tartott az Ökotárs irodájában, amirőla  bíróság is kimondta később, hogy a hatóság jogellenesen járt el.

Kontrát Károly államtitkár szerint nem az jogellenes ami most történt, hanem ami 2006 októberében.

Nem függesztették fel Gőgös mentelmi jogát

Az MSZP képviselője ellen egy tiszacsegei vállalkozó indított pert rágalmazás miatt, Gőgös ugyanis tavaly télen a hortobágyi földbérleti pályázatok ügyében azt állította, hogy a döntések a vállalkozó bábáskodása mellett zajlottak.

A parlament nem függesztette fel a mentelmi jogát.

Elfogadták a kéthetes ülésezési rendet

117 igen, 50 nem ellenében megszavazták a tavaszi ülésszak napirendjét, azaz hogy a parlament mostantól nem egy, hanem két hétre fogadja el napirendjét. Az egyik héten hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön lesznek az ülések, míg a másik héten csak a hét első napján. Viszont mivel akkor nem lesznek sem szavazások, sem kérdések, interpellációk, így teljesen üres lesz az ülésterem.

Vita a kéthetes ülésrendről

Kövér László házelnök a házbizottság csütörtöki tanácskozásán tett javaslatot egy új munkarend kialakítására. Ez alapján az Országgyűlés két hétre fogadná el napirendjét. Az egyik héten hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön lennének plenáris ülések, míg a másik héten csak a hét első napján. Az Országgyűlés oldalán elérhető munkarendjavaslat szerint márciustól indulna az új ülésezési rend, és – kisebb, például ünnepek miatti eltérésekkel – e szisztéma szerint zajlana a tavaszi rendes ülésszak.

Az ellenzék szerint a javaslat el nem fogadható. A jobbikos Farkas Gergely szerint kérdés az, hogy valaha kiszámítható lesz-e a törvényhozás, és lesz-e idő a törvényjavaslatok szimpla elolvasására.

Az MSZP szerint már így is kapkodva születnek a törvényjavaslatok, emiatt kell többször is visszatérni egy-egy törvény módosítására. Ilyen volt az útdíj vagy a közúti fuvarozásban az EKÁER-rendszer.

A fideszes Gulyás Gergely szerint ettől tervezettebb lehet a törvényalkotás. És különben is, más országokban sincs heti ülésezési rend.

L. Simon: ez nem a kormány ármánykodása

Nem a kormány ármánykodása, hogy idén 25 ezren lépték át illegálisan a határokat – mondta L. Simon László azokra az ellenzéki vádakra, miszerint a a kormány fújta fel a menekültügyet kommunikációs okokból.
©
1 2 3 4

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fehérbe öltözött civilek ütötték-vágták a tüntető hongkongiakat

Fehérbe öltözött civilek ütötték-vágták a tüntető hongkongiakat

A Nép Szolgája nagyot nyert Ukrajnában

A Nép Szolgája nagyot nyert Ukrajnában

Szenzációs idővel nyitott Hosszú Katinka a vizes vb-n

Szenzációs idővel nyitott Hosszú Katinka a vizes vb-n

Podcast: Mivel készül egy magyar asztrofotós a holdra szállás évfordulójára?

Podcast: Mivel készül egy magyar asztrofotós a holdra szállás évfordulójára?

Légrádi Gergely: A ma emberének emlékek helyett mobiltelefonja van

Légrádi Gergely: A ma emberének emlékek helyett mobiltelefonja van

Rockénekes és Timosenko is indul a mai ukrajnai választáson

Rockénekes és Timosenko is indul a mai ukrajnai választáson