szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Juhász Péter tüntetést szervez március 8-ra a fővárosi Erzsébet térre, mert a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nem indít nyomozást a belvárosi ingatlaneladások miatt tett feljelentése ügyében.

Az Együtt társelnöke ezt szombati, az NNI épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján jelentette be.

Emlékeztetett arra, hogy december 29-én tett feljelentést különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás gyanúja miatt, ugyanis a Belvárosban "feltűnően olcsóan adják el tömegével az ingatlanokat".

A Legfőbb Ügyészség a papírokat továbbította a Fővárosi Főügyészséghez, ahol feljelentéskiegészítést rendeltek el, amire a Budapesti Rendőr-főkapitányságot jelölték ki; onnan az NNI-hez küldték át az iratokat, ahol visszautasították a feljelentést - ismertette Juhász Péter.

Facebook

A Nemzeti Nyomozó Iroda kézhez kapott határozatára hivatkozva az ellenzéki politikus kijelentette: az NNI semmi mást nem tett, csak megnézte a cégek honlapjait és a nyilvánosan hozzáférhető céges adatbázisokat, illetve bekérte az önkormányzat rendeleteit.

Juhász Péter logikátlannak nevezte a határozat indoklását és azt mondta, hogy a visszautasításban "konkrétan tetten érhető hazugságok" is szerepelnek. Példaként említette, hogy miközben az önkormányzat egyik bizottságának határozata szerint is pályáztatás nélkül adtak bérbe egy ingatlant, az NNI arra hivatkozik, hogy nem történt pályáztatás nélküli bérbeadás. Hozzátette, hogy a kérdéses ingatlant pár hónap múlva dupla áron értékesítették.

Juhász Péter közölte, a március 8-i tüntetésre mindenkit várnak, akit felháborít, hogy "Magyarország szervei (...) nem a polgárok érdekeit szolgálják". Hozzátette, bárhol történik "egy ilyen cselekmény", akár a rendőrségen, akár az adóhatóságnál, az "maga a hazaárulás".

Megjegyezte: az ügyészségtől azt kéri majd, vizsgálják ki, hogyan fordulhat elő, hogy a rendőrség ilyen "mondvacsinált" indokokkal elutasítja a nyomozást.

Az Együtt társelnöke szerint a márciusi lesz a legnagyobb korrupcióellenes tüntetés a magyar demokrácia történetében. Kérdésre válaszolva közölte, egyelőre még senkivel nem egyeztetett a demonstrációról.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!