„A cékla a legnagyobb átverés”
Bölcsésznek tanult, divattervező lett, dolgozott stylistként és tanított hátrányos helyzetű fiatalokat Kambodzsában. A konyhája a műhelye, szerinte elég, ha internet és egy posta van a közelben. Hajgató Sárával, a Botanika márka megálmodójával beszélgettünk. Életbűvészek.
Az Astoriától nem messze, a forgalom zajától mindig hangos Kossuth Lajos utcáról nyílik az a belső udvaros, körfolyosós lakóház, amely csaknem egy éve fiatal designerek, divattervezők és kézművesek alkotó- és kiállítóterévé vált. Ebben az udvarban nyitotta meg tavaly októberben Hajgató Sára és barátnője kis bemutatótermét, amely a műhelyük is egyben.
„Ezelőtt szabadúszóként otthonról dolgoztam, úgyhogy nekem még mindig furcsa, hogy most napi szinten be kell járnom a városba. De igazából az egész munkám arról szól, hogy valahogy meg kell találni ebben a városi közegben is a természetességet és az emberközelibb léptéket.” Sára ugyanis ökotudatos, kézműves kiegészítőket és ruhákat készít, amelyeket csak természetes, növényekből kinyert festőanyagokkal színez.
Varróműhely a pajtában
Sára angol szakon tanult az ELTE-n, azonban úgy érezte, hogy egy szak nem köti le minden energiáját, ezért „felcsapta a Pesti Estet, hogy mit lehetne még tanulni”. A textilek világa és az öltözködés mindig is érdekelte, így jelentkezett egy kétéves divattervező képzésre.
Az iskola elvégzése után dolgozott divatszerkesztőként az akkor még létező Stílus magazinnál, közreműködött reklámfilmekben stylistként, majd az egyik barátnőjével létrehozták Budapest Fashion néven az első magyar divathonlapot. „Folyamatosan kaptuk a meghívókat a különböző divatbemutatókra, de elég hamar rájöttem, hogy ha valamit, akkor ezt nem akarom csinálni. Úgyhogy elmentem inkább Kambodzsába.”
Sára egy magyar alapítvány önkénteseként utazott az ázsiai országba, ahol végül nyolc hónapot töltött. „A helyi viszonyok között is halmozottan hátrányos helyzetűnek számító fiataloknak állítottunk össze szakképzési programot, hogy segítsük elhelyezkedési esélyüket.” Sára fiatal lányokat tanított szabni-varrni, amihez neki is meg kellett tanulnia pedállal hajtott varrógéppel dolgozni, a műhelyüket egy pajtában alakították ki. Később megismerkedett egy idős svájci úrral, akinek Angkortól nem messze volt egy butikhotelja. A férfi, miután hallott a tevékenységükről, felkérte őket, hogy a szállodájába készítsenek textil bútorkiegészítőket, díszeket. Sára később tervezett még egy selyemtáska-kollekciót, amelyet szintén a tanítványaival, illetve egy másik helyi nonprofit szervezettel együttműködve gyártott le.
„Életemnek az egyik legfantasztikusabb, legszabadabb nyolc hónapja volt ez. Aztán ebből az elképesztő szabadságból hazajöttem, és beültem egy PR ügynökségbe, ami viszont a legkorlátozóbb nyolc hónapja volt az életemnek.”
Mimózától a Botanikáig
Sára nem is maradt sokáig az ügynökségnél, néhány hónap elteltével saját ékszermárkát hozott létre Mimóza néven. Ezek még nagyon színes, bojtos- és textilékszerek voltak. Ekkor még olyan alapanyagokat használt, amikről nem tudta, pontosan honnan jönnek, és miként készülnek. Azzal már korábban is szembesült, hogy mennyire környezetterhelő a divatipar, ezért keresni kezdte a fenntarthatóbb megoldásokat, és hogy legalább részben maga állítsa elő az alapanyagokat.
„A véletlenek sorozatának köszönhetően” mutatkozott meg előtte a festőnövények világa. Sára összefutott egy régi osztálytársnőjével, aki a kertészeti egyetemre járt, és pont a festőnövényekből írta a szakdolgozatát, majd ennek az ismerősének köszönhetően talált rá „mesterére” is. „Ő egy informatikus, akinek a festőnövények tanulmányozása a szívügye, és tudását nagyon önzetlenül osztja meg másokkal. Nyílt napokat tart, növénygyűjtő sétákat szervez, a kertjében pedig van egy nyolcvanliteres üst, amiben festeni lehet.” Sára közben autodidakta módon is képezte magát, böngészte az internetet, könyvtárba járt, kísérletezett. „Ami növény az utamba kerül, kipróbálom, hogy van-e valamilyen kimagasló festőtulajdonsága. Egyébként minden növény fest, a kérdés az, hogy milyen mennyiségben kell alkalmazni, és hogy mennyire tartós színt eredményez.”
Sára eleinte nyakláncokat, karkötőket, sálakat, táskákat készített, és saját márkát alapított Botanika néven, ma pedig már készülnek a saját ruhakollekciójának első darabjai is. „Ez a műfaj egy egészen más tervezői gondolkodást igényel. Például figyelni kell, hogy a ruhának ne legyen túl magasan a karöltője, vagy ne legyen túl zárt a nyaka, hiszen a parfüm, a dezodor és az izzadtság kikezdheti a festéket.” De Sára szerint az sem túl nagy probléma, ha a ruhának egy idő után megváltozik a színe, hiszen „miért ne férne bele, hogy az ember időnként újrafesse a kedvenc ruháját, ha mondjuk megunta a színét?”
Színek a kukából
Sára a növények egy részét maga termeszti a szülei kertjében létrehozott festőnövény-parcellában. Itt terem például az indigó európai megfelelője, a kék színt adó csülleng, vagy a halvány rózsaszíntől akár piros színig is elvihető festőbuzér. „A festőbuzérnak legalább három évig nőnie kell, mire a gyökérzete olyan vastag lesz, hogy azzal lehet valamit kezdeni. Szóval ez slow design a javából.” Az alapanyagok másik részét, például az aranyvesszőt, a csalánt vagy a diólevelet a kirándulásai során gyűjti be. Ebben az esetben vannak íratlan szabályok is, például sosem szed le védett növényt, nem garázdálkodik természetvédelmi területen, és mindig fenntartható módon szüretel. „Ez egy elég szezonális műfaj. A természetet megerőszakolni nem lehet, ha a fejem tetejére állok sem fog április közepén nyílni az aranyvessző. Úgyhogy a begyűjtött növények egy részét eltárolom. A mélyfagyasztóm már növényekkel van tele.” Ha pedig egzotikus növényeket használ, például a dél-amerikai fa kérgéből kinyert kékberzsenyt, akkor is figyel arra, hogy fair trade termesztésből vásároljon.
Nála a háztartási hulladék sem vész kárba, a sárgarépa zöldjét, a lilakáposzta leveleit és a hagymahéjat is újrahasznosítja. A barátai a születésnapjára például olyan menüsort állítottak neki össze, amiről tudták, hogy a főzés után megmaradt hulladékot is tudja majd használni. „A cékla egyébként az egyik legnagyobb átverés ebből a szempontból. Gyönyörű, erőteljes színe van, viszont hő hatására szinte teljesen elillan”. Ezzel szemben az avokádómag nemcsak „gyönyörű homokszínt ad”, de tartós is. Éppen ezért kapott helyet az első kollekcióban az indigó mellett.
Az alapanyagok beszerzése után kezdődik a műhelymunka Sára konyhájában. „Maga a festés egy hosszadalmas, időigényes eljárás, és nem csak az számít, hogy milyen növényt használsz, hanem az is, hogy milyen természetes szálas anyagot – például selymet, pamutot vagy gyapjút – színezel meg vele, és hogy ezeket mennyi ideig áztatod ugyanabban a lében.”
A hazai föld és a giliszták
Sára a hét négy napján bemutatótermükben dolgozik, péntekenként pedig fordítói munkákat vállal. A maradék időben jöhet a ruhák megtervezése, a növények beszerzése, a „főzőcskézés” a konyhában, a marketing, a közösségi média, a dizájn és a csomagolás kitalálása. Egy varrónő és egy bőrdíszműves is besegít a gyártási folyamatba, de saját alkalmazottakat még nem engedhet meg magának. Mint mondja, nem is célja a tömeggyártás, néhány darabos szériákban gondolkodik, de egyedi, személyre szóló darabokat is szívesen tervezne. „Követem külföldi divattervezők munkásságát, és láttam olyat, aki csak havi néhány darabot gyárt le és ad el.”
Bécsben és Amerikában már van olyan bolt, amely árulja a termékeit, de volt már skandináv, thaiföldi, kirgiz vásárlója is. „Itthoni bázissal szeretnék külföldre dolgozni. Szeretem Magyarországot és az itteni természeti gazdagságot. Más az a szín, ami ebből a földből jön ki, és más az, ami 500 kilométerrel odébb. Ráadásul két egymást követő évben sem lesz ugyanolyan egy növény színe. Befolyásolja az eső, a napsütés, a föld összetétele, vagy éppen a giliszták mennyisége a földben.” Hosszú távú célja, hogy vidékre költözik, és saját kertjében termeli meg a szükséges alapanyagokat. Szerinte még az sem szükséges, hogy legyen egy boltja a belvárosban. „Elég, ha van internet és egy posta a közelben. Akkor már működhet a dolog.”
Addig is szeretné, ha a belvárosi bemutatótermük igazi műhelyként és egyfajta közösségi alkotó térként tudna funkcionálni. Miközben beszélgetünk, megérkezik Sára egyik ismerőse, és horgolni kezd.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
