„Azzal az érzéssel tértem haza, hogy mindenre képes vagyok. Az utazás után megkérdőjeleztem még azt is, vannak-e egyáltalán korlátaim. Hiszen, ha fel tudtam adni az itthoni munkámat, el tudtam varrni a hazai szálakat egy időre azért, hogy felüljek egy gépre Auckland felé, ahol senki sem várt, akkor mi állíthat meg?” – foglalja össze a napi rutinból kiszálló ember ahaélményét Illyés Anikó.

Egy multinacionális céget és többéves karrierépítést hagyott maga mögött Anikó, hogy a szállásért és ellátásért napi néhány órát dolgozó önkéntesek egyre nagyobb számú közösségéhez csatlakozzon. „A korábbi munkáim során mindig azt kerestem, hol vagyok mindebben én. Fontos volt, hogy érezzem, hozzájárulok a közös sikerekhez. Végre ebben is nyugvópontra leltem: annyi életúttal és történettel gazdagodtam, hogy most már látom, a legegyszerűbb munka is jelenthet sikert. Megtanultam kérni is, hiszen sokszor csak egyetlen egyszerű kérdés választ el minket a nagyszerű együttműködéstől.”

hvg

Anikó - aki blogot is vezetett napjairól - hat hónaposra tervezett útjából végül csak négy hónap lett, mert baleset miatt idő előtt haza kellett jönnie, ennek ellenére élete egyik legpozitívabb élményeként írja le ezt a néhány hónapot, amikor a ház körül segített egy új-zélandi családnak, vagy épp hínárt szedett a tengerparton.

Máshol, másképp, másért

Nemtől, kortól, foglalkozástól függetlenül egyre többen kelnek útra, hogy néhány hétre, hónapra vagy évre, kosztért-kvártélyért cserébe a világ valamelyik másik pontján dolgozzanak – nem ritkán a megszokottól eltérő körülmények között. A cél: dolgozni (és pihenni), de egész máshol, egész másképp és egész másért, mint otthon.

Az indokok változatosak: a napi rutin miatti fásultság, tönkrement vállalkozás, haláleset, válás vagy egyszerűen csak a régóta növesztgetett kalandvágy visz rá sokakat arra, hogy mindennapjaikat hátrahagyva kicsit máshol legyenek – új arcok, tapasztalatok és élmények között.

A napi néhány óra munka, amivel megváltják a szállást és akár az étkezést is, nem csupán olcsóbbá teszi ezeket az utakat, hanem lehetőség arra is, hogy a helyiek szemén keresztül ismerjünk meg másik országot, más közösséget, és sokféle embert.

Tanulás és végtelen nyugalom

„Az ilyen utazás sokkal inkább szól önmagad és egy-egy kultúra megismeréséről, mint arról, hogy klasszikus nyaralóként kikapcsolódj” – ezt már a két éve így utazgató Lucia Cariaggi meséli. A húszas évei közepén járó olasz lányban ez idő alatt – valahol Malajzia és Új-Zéland között – tisztult le az is, mivel szeretne foglalkozni, milyen vállalkozást szeretne indítani a hazatérése után.

„Végtelen nyugalmat hoztam haza magammal. Megtanultam – bármilyen közhelyesen hangzik is –, hogy ne aggódjak a jövőért, azért, hogy mi lesz a munkával, a pénzzel, mert úgyis lesz valahogy, és leginkább jól” – ezt már Zsdrál Petra mondja, aki, miután egy szerdai napon kirúgták az állásából, szombaton már Las Palmasban önkénteskedett. „Nekem szerencsém volt: egyik barátom már kint volt akkor, így előkészített terepre mentem, de mindenkinek jó szívvel ajánlok hasonló utazást”. Petra – a többiekhez hasonlóan – elsősorban azt emeli ki, hogy sokkal nyitottabb és elfogadóbb lett, ráadásul a saját határai is kitolódtak. „Nem tudom, meddig tart majd ez az érzés, de elképzelhetetlenül feltöltött, hogy nem napi tíz órát ültem a számítógép előtt” – magyarázza.

hvg

Kalandvágy és szabadság

Valami egészen mást csinálni – ez motiválta Binges Vikit akkor, amikor hat évvel ezelőtt elment, és éppen emiatt jön haza is. „Amikor évekkel ezelőtt Londonba költöztem, és nem tudtam elhelyezkedni a szakmámban, egy youth hostelben néztem munka után. Mivel bentlakásos volt, könnyen szereztem új barátokat is.” A műfaj olyannyira bevált, hogy néhány évvel később már ő menedzselt egy dél-spanyolországi hostelt. Ott már hozzá érkeztek a kosztért-kvártélyért dolgozó, világra kíváncsi utazók.

Hogy mi a közös vonás a napi pár óra munkáért ágyra járókban? „Kétféle önkéntes volt nálunk: az egyik az egyetemista, aki a nyári szünetet tölti így, vagy szakmai gyakorlatra jön – ők főleg a buli miatt választják ezt. A másik típus már belekóstolt a munka világába, de szüksége van némi szünetre. Sokan úgy lettek önkéntesek, hogy vendégek voltak, nem volt tervük, és megtetszett nekik a hostel hangulata. Felvettem őket, aztán maradtak hetekig-hónapokig. Kicsit olyan itt, mint egy utópisztikus szigeten, ami megvéd a valóságtól, de tudod, hogy egyszer vissza kell térned” – foglalja össze tapasztalatait Viki.

Előfordul olyan is, hogy valakiből örökös utazó lesz. Viki például találkozott olyannal, aki 10-12 éve úton volt. Az utazás élménye könnyen beszippantja ugyanis az embert, akkor is, ha eredetileg csak néhány hétre-hónapra akart kiszakadni régi életéből. „Engem is elfogott a travel bug, ami nem valamilyen kártevő, hanem az a jelenség, amikor mehetnéked van. Így jutottam el Délkelet-Ázsiába, Kubába, majd lettem hostel manager. Mivel sok különböző emberrel laktam és dolgoztam együtt, sokkal elfogadóbb lettem, kevésbé kritikus és még inkább csapatjátékos. Mindenkitől lehet valami újat tanulni” – meséli.

Rugalmasnak és alkalmazkodónak lenni

„Nem vagyok biztos abban, hogy mindenkinek való ez a tapasztalat. Beleugrás előtt érdemes picit utánaolvasni, elbeszélgetni olyanokkal, akik már túl vannak rajta” – mondja Lucia, amikor arról kérdezzük, kiknek ajánlja ezt a fajta elvonulást. Neki is voltak olyan élményei, amelyekre nem szívesen emlékszik vissza, de számára ez sosem kérdőjelezte meg az ilyen lehetőségek nagyszerűségét.

„Sok olyan embert látok itthon, aki évekig dédelget egy álmot, de a megvalósítás kedvéért nem mond le semmiről. A dolgok folyamatosan változnak, és nem mindig a mi javunkra. Ha viszont picit módosítunk rajtuk, talán már nem is tűnik olyan eget rengetőnek egy-egy probléma, és megvalósíthatatlannak valamelyik álom” – szól Anikó tanácsa azoknak, akik bár játszadoznak ilyen utazás gondolatával, mégis mindig úgy folytatják a mondatukat, hogy de...

Tapasztalatok újratöltve

Nem ritka, hogy valaki az ilyen munka során szerzett tapasztalatok nyomán vág bele valami újba. Luciának például már komoly elképzelései vannak arról, hogyan fogja felépíteni a vállalkozását, ezért hazatért korábban félbehagyott képzésének befejezésére. Petra a kirúgása és elutazása közötti két napban már állásinterjún volt, így visszatérve Magyarországra már új állás várta.

hvg

Viki pedig az óceánpartot hagyta ott végleg, hogy itthon hozzon létre valamit. „Amikor olyan helyen élsz, ahol az emberek többsége jól érzi magát, mindenki kedves hozzád, és mindened megvan, könnyen belesüppedhetsz ebbe a puha ágyba. Nálam ez pont fordítva történt. Kint elvégeztem egy szociális munkásokat képző kurzust, aminek gyümölcse együttműködési program lett a Magyar Élelmiszerbankkal. Célunk, hogy közös erővel segítsünk a rászorulóknak. Az jutott ugyanis eszembe, hogy otthon miért ne lehetne jobb az élet? Hogyan tudnék én változni, hogy változtathassak? Hát úgy, hogy hazajövök” – indokolja döntését.

Anikóra a baleset miatt még gyógytorna vár, de nincsenek rossz érzései a történtek miatt. „Időt adtam magamnak, hogy kitaláljam, merre tovább” – meséli. A kérdésre, hogy miért bíztat másokat is hasonlóra, azt válaszolja: „Útjaim során nagyon sokféle emberrel találkoztam. Volt, aki évekig utazott, de évekig gyűjtött is rá. Volt, aki nászúton volt, és közben állást keresett otthon. Volt, aki befejezte a gimit, de még nem tudta hová menjen egyetemre. Volt, aki szimplán nem találta a helyét. Olyannal is találkoztam, aki elvesztette a férjét, és csak jó beszélgetésekre vágyott. És volt, aki sokat utazott, és házigazdaként vissza akarta adni azt a sok kedvességét, amit másoktól kapott. Egyfajta figura viszont sehol sem volt: az unalmas, szürke, hétköznapi.”