szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Kiskunhír szerint egy húszas évei végén járó afgán férfi a szegedi Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal épületében maga ellen akarta fordítani azt a pisztolyt, amit az őt felügyelő rendőrtől vett el. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség megerősítette a történteket.

A Kiskunhír úgy értesült: a férfi nem tudta, hogyan kell használni a pisztolyt, így csőre sem töltötte azt. A helyszínen lévő rendőrök azonnal észlelték, leteperték a fiatalembert, és visszaszerezték a pisztolyt is. Az afgán férfit őrizetbe vették.

A férfi ellen a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség szombaton nyomozást rendelt el – közölte Kopasz Zsolt főügyész.

Elmondta azt is, hogy a férfit Kecskemétről szállította a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal pénteken délután Szegedre. A megbilincselt menekült egyre türelmetlenebb és agresszívebb lett, ezért az egyik rendőr megpróbálta lefogni. Ekkor sikerült kivennie a rendőr pisztolyát a tokjából, és a saját mellkasához szorította.

Ezt látva a három rendőr földre vitte a férfit, és kicsavarták a kezéből a fegyvert. Dulakodás közben az egyik rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, mert a gyanúsított megharapta.

Lőfegyverrel való visszaélés és hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást az ügyészség, gyanúsítottként hallgatták ki az afgán férfit, akinek indítványozzák az előzetes letartóztatását – derül ki a tájékoztatásból.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!