szerző:
hvg.hu

Döbbenetes gyorsasággal lehet vége a Népszabadságnak: szombaton a kiadó felfüggesztette a lap kiadását, az online verzió sem elérhető. A szerkesztőség nem adja fel. Bár a jelenlegi kiadóval intenzív tárgyalások folynak, új kiadót keresnek.

"Egy hírt ki tudtam még posztolni az online-ra, de többet már nem sikerült, mert folyamatosan leállt a rendszer" - mesélte a hvg.hu-nak a Népszabadság egyik munkatársa, Kovács Klára, a szombat reggeli ügyeletes. Azt hitte, a szerkesztőség költözése miatt akadozik a rendszer, ám pár perccel később azzal szembesült, a lap Facebook oldalához sem tud hozzáférni. Ekkor felhívta a felelős szerkesztőt, akinek akkor már a kezében volt a levél, amelyben tájékoztatták a munkatársakat, a lap kiadását felfüggesztik - a nol.hu sem elérhető -, őket pedig felmentik a munkavégzés alól.

Ezt a levelet szombat reggel egy motoros futár vitte el az újságíróknak, többen a hírekből értesültek arról, mi történik, Murányi András főszerkesztő konkrétan egy ismerősétől hallotta a hírt. Péntek este 11 után végeztek a szombati lappal, akkor még nem sejtettek semmit. A Mediaworks kiadott egy közleményt a Népszabadság kiadásának felfüggesztéséről, melyben azt magyarázza, ez az új koncepció kialakításáig illetve megvalósításáig szól. A nol.hu-n megjelent később egy hosszabb közlemény is, amelyben már a gazdasági indokok is megjelentek, miszerint a lap veszteséges volt. A nol.hu-n jelenleg kizárólag ez az egy szöveg olvasható.

A szerkesztőség munkatársai szerint puccs történt, az egész akciót a költözésre időzítette kiadójuk, a Mediaworks. Péntek este a Futó utcában végeztek, vasárnap viszont már a Bécsi úton kellett volna dolgozniuk. Ezt egyébként meg is próbálják: a szerkesztőség létrehozott egy Facebook oldalt, amin meghirdették, vasárnap felveszik a munkát. Miután szombaton alig néhány embert engedtek csak be az új székházba, erősen kérdéses, hogy mekkora sikerrel járnak. A szombati hírek alapján ők sem mehetnek be.

©

A Magyar Narancsnak azt mesélték, a kiadó bizonytalanságban tartja őket, nem tudják, meddig kapnak fizetést, attól tartanak, hogy csődbe viszik a lapot, hogy ne kapjanak végkielégítést.

Ki viszi az új irányt?

A főszerkesztő tárgyalt a kiadóval, de nem tudtak megegyezni. Murányi azt mondta, 2 nap alatt kellene letenniük az új üzleti tervet, ami lehetetlen és komolytalan is. Az intenzív egyeztetések vasárnap folytatódnak. Murányi azt mondta, a szerkesztőség együtt akar maradni és új kiadót keresnek. A szerkesztőség tagjai délután zárt körben tartottak megbeszélést, ahol az is elhangzott, hogy az újságírók papíron továbbra is a Mediaworks alkalmazottjai, ezért saját cikkeiket nem jelentethetik meg más lapokban. Az Átlátszó mindenesetre már publikálási felületet ajánlott, és adománygyűjtésbe kezd.

A Mediaworks kiadót (melyről itt írtunk részletesen) jelenleg Katona Viktor vezeti, miután az eddig vezérigazgató, Rónai Balázs saját kérésére távozott. Katonáról a cégnél úgy tartják, a tulajdonos, Heinrich Pecina embere. Nagy kérdés, meddig marad ebben a pozícióban. A szakmában ugyanis az terjed már napok óta, hogy a vezérigatgatói pozíciót a közeli jövőben Liszkay Gábor veheti át. Ő jelenleg a Magyar Idők Kft tulajdonosa, így a napilapon kívül övé a Karc Fm is. A piaci pletykák szerint Liszkay lehet az, akinek az irányítása alá a Mediaworks úgynevezett szeriőz termékei kerülnek.

"Orbán takarodj!"

Szombat délután 6-ra tüntetést szerveztek a Kossuth térre, amelyen több mint ezer, más lapok becslése szerint több ezer ember jelent meg. Hangosítás nem volt, így a megafonba beszélő szónokokat csak azok hallhatták, akik 10 méternél közelebb álltak a hozzájuk. Tamás Gáspár Miklós azt mondta, "abban a helyzetben vagyunk, hogy a magyar nép vezetői a magyar nép ellenségei. Abban a helyzetben vagyunk, hogy ezt még el sem lehet mondani az újságban, folyóiratokban, a színpadokon, a filmekben, rövidesen vége a magyar sajtószabadásgnak, szólásszabadásgnak, amennyiben hagyjuk. 28 éve járok tüntetni a térre. Nem mentünk olyan nagyon sokra. Itt az ideje annak, hogy a sajtó és szólásszabadságért, demokráciáért zajló évtizedes küzdelem eredményt hozzon. Az, ami ma történt, az disznóság."

©

A Népszabadság munkatársa, Hargitai Miklós arról beszélt, "mi is rosszul jártunk, 80 emberről és a hozzátartozóikról van szó, de igaziból ami a legijesztőbb, hogy nagyon pici területekre húzódik vissza a sajtószabadság. Amiket a Népszabadság kiásott, és végighullámzott a médián, ezeket a sztorikat lehet senki más nem fogja kiásni. Félek tőle, hogy így lesz."

A tömeg hol demokráciát követelt, hol sajtószabadságot, hol skandálta, hogy "Orbán takarodj". Egy idős úr rosszul lett, őt újra kellett éleszteni, a beavatkozás sikeres volt. A téren egy nagy halom Magyar Időket is elégettek.

©

Részletesebb tudósítást a tüntetésről itt talál.

"Az, ami ma történt, disznóság!" - videó a tüntetésről

A magyar nép vezetői a magyar nép ellenségei" - fogalmazott az egyik felszólaló, Tamás Gáspár Miklós, filozófus a Kossuth téri demonstráción, ahol több ezren tüntettek a Népszabadság megszüntetése miatt.

Rengeteg író tiltakozott a Népszabadság "aljas és gyáva megszüntetése ellen", Grecsó Krisztián külön is elmondta véleményét: "Magyarország egyik legjelentősebb archívumát állították le."

Hírünk a nagyvilágban

Az Európai Parlament elnöke, Martin Schulz a Twitteren angol mellett magyarul is üzent.

Több külföldi lap címoldalon foglalkozott a Népszabadsággal. Az Euronews szerint a történet hasonlít ahhoz, mikor Lázár János miniszter titkos útjainak feltárása után leváltották az akkori főszerkesztőt, Sáling Gergőt, majd később a lapot a Magyar Telekom egy olyan társaságnak adta el, amely Matolcsy György jegybankelnök köreihez köthető, és a portál az óta soha nem kritizálja a kormányt.

Németh Szilárd még örül is

Épp itt az ideje, hogy bezárjon a Népszabadság váratlanul- mondta a Fidesz alelnöke, Németh Szilárd egy más témában tartott sajtótájékoztatón. Utalt rá, hogy a lap elődje a Szabad Nép volt, így is viselkedik, ő pedig "nem fog krokodilkönnyeket hullatni" a lapért. Az ATV felvétele:

 

Az ellenzéki pártok tiltakoztak (az MSZP annyira, hogy lényegében párhuzamos tüntetést szervezett a Kossuth tértől 4 kilométerre), a Fidesz erre reagálva kiadott egy közleményt, amelyben azt írják, "a Népszabadság kiadásának felfüggesztését nem politikai, hanem ésszerű gazdasági döntésnek tekinti, hiszen a kiadó tájékoztatása szerint a lap 5 milliárd forintos veszteséget termelt. Az lenne a sajtószabadság megsértése, ha beleszólnánk egy médiatulajdonos döntéseibe."

 

Az utolsó Matolcsy-Vajda sztori ott?

A Népszabadság az utóbbi két hétben Matolcsy György szerelmi ügyét, válását, lakásbérletét boncolgatta erőteljesen. A lap derítette ki azt is, hogy a Rogán-család helikopterrel utazott Szabó Zsófi esküvőjére és vissza. A szombati sztorijuk pedig az, hogy Matolcsy György 2010-ben ott volt Vajda Zita diplomaosztóján.

Matolcsy már 6 éve közelről figyelte Vajda Zita karrierjét

Bár a jegybankelnök barátnője korábban úgy nyilatkozott, hogy ismerősénél hallott arról, hogy a nemzetgazdasági minisztérium titkárságánál felvétel van, egy nyilvános fotón az látható, hogy Matolcsy György is ott volt a szegedi diplomaosztóján.


Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Oroszország nyerheti a legtöbbet a szaúdi olajválságon

Oroszország nyerheti a legtöbbet a szaúdi olajválságon

Nagy a titkolózás, de ez a táblázat már a Huawei Mate 30 Pro erejét mutathatja

Nagy a titkolózás, de ez a táblázat már a Huawei Mate 30 Pro erejét mutathatja

Elhunytak aláírásai szerepelnek a Munkáspárt és a Mi Hazánk ajánlóívein

Elhunytak aláírásai szerepelnek a Munkáspárt és a Mi Hazánk ajánlóívein

Elgázolt egy embert a Ceglédre tartó személyvonat

Elgázolt egy embert a Ceglédre tartó személyvonat

Elutasította az NVB Puzsérék fellebbezését, Berki indulhat a választáson

Elutasította az NVB Puzsérék fellebbezését, Berki indulhat a választáson

Gyanútlanul böngészte a Google Térképet, egy 22 éves rejtélyt oldott meg

Gyanútlanul böngészte a Google Térképet, egy 22 éves rejtélyt oldott meg