„Ők játszanak, zabálnak szüntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztulnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített. ”

(Katona József Bánk Bán)

A magyar rendőrség hivatalos honlapja, a police.hu Lopás Diósjenőn címmel közölt cikket a címoldalán. Nem szoktam hosszasan idézni, de ezt most érdemes:

„Szabálysértési őrizetbe vettek egy 38 éves férfit a rétsági rendőrök. A Rétsági Rendőrkapitányság 2016. október 4-én tulajdon elleni szabálysértés miatt, gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából (kiemelés tőlem), állított elő és vett szabálysértési őrizetbe egy 38 éves diósjenői férfit. A jelenlegi adatok szerint K. Krisztián október 4-én a délelőtti órákban az egyik diósjenői erdőterületről – a tulajdonos engedélye nélkül – bükk tűzifát lopott el. A rendőrök az eltulajdonított tűzifát, továbbá a feldarabolásához és elszállításához használt eszközöket megtalálták és lefoglalták.”

A képen, mint látjuk, a lefoglalt bűnjelek: nagy kerekű, régi babakocsiból fatolvajlásra kialakított alkalmatosság, valami narancssárga benzinmotoros láncfűrész, egy gumipók, meg egy fehér nejlon, hogy ha nagyon esne, ne ázzon a fa. Az eltulajdonítás tárgyát képező objektum többnyire csakugyan bükk, szép, szürke, háncstalan, bár van közte egy szál görcsös akác is (a kályhában utóbbinak gyönyörű, üveges parazsa van, és hosszan melegít). Hozzátenném, hogy ún. ágfáról van szó, ami az itt-ott fellelhető pudvás korhadásnyomokból ítélve az avarban hevert már jó ideje. Összességében huszonöt-harminc kilónyi lehet, többet nem bír a babakocsi.

Az elkövető a jelek szerint családos, nem él kifejezett mélyszegénységben (a fűrész elég jó minőség, a babakocsi is az volt valaha); minden körülmény arra mutat, hogy nem professzionális bűnözővel, inkább egy megrendült egzisztenciájú, jobb napokat látott férfiúval van dolgunk, kedves Watson.

A nagy fogást büszkén meghirdető rendőrségnek ezúton gratulálok, igazán megnyugtató érzés, hogy idejében lecsap az effélékre, akik lopnak, mint olvashatjuk, „a tulajdonos engedélye nélkül”. Ha a tulajdonos engedélyével, de legalább hallgatólagos jóváhagyásával lopnának, mint Magyarország vezetői, az ugye hagyján volna, meg hát a közpénzmilliárdokat elibizázó, elhelikopterező, elkaszinózó, elkurvázó, elmedencéző és -fürdőszobázó és -luxusszállodázó és -stadionozó O. Viktorokra, L. Jánosokra, és R .Antalokra és H. Árpádokra – sorolhatnánk lap aljáig – nem lehet csak úgy lecsapni, mint K. Krisztián 38 esztendős diósjenői lakosra, aki babakocsival próbálta hazacígölni az avarból összehúzgált ágakat, mivel fázott otthon a család.

Meg kell vallanom most valami személyeset: K. Krisztán a bűntársam.

1998 őszén Biatorbágy külterületén, az Iharos nevű településrészen laktam, félig-meddig az erdőben. Volt ott egy kis házunk, körös-körül a vadregény, bent egy cserépkályha, meg egy kis család. A Pest Megyei Hírlapnál voltam riporter, de az a lap egyik pillanatról a másikra megszűnt, kész, lekapcsolták a villanyt, fizetés nincs, a tulajdonos beült a nagy, fekete autójába és elhúzott. (Ja, annyit még megüzent, hogy nyugodtan perelhetünk. Kösz.)

Ott álltam munka és pénz nélkül, a hidegre forduló időben.

Ez a babakocsi, most meg ne bántódj, kedves Krisztián, nem egy nagy ötlet. Én talicskával mentem az erdőre, és keresztbe pakoltam az ágfát, jó magasra, aztán gurtnival rögzítettem. Így egy fordulóval ötven-hatvan kilót is haza lehet zötyögtetni a kis turistaúton – persze parázgat közben az ember, hogy meg ne lássák. Ja igen, és a fűrész, kedves Krisztián! Nekem is volt láncfűrészem. Otthon. Az erdőben kézifűrésszel dolgozunk, hogy ne csapjunk zajt. Kisétálunk előbb, nyomunkban a Virga kutya, kiválogatjuk és összehúzkodjuk a fát, össze is vágjuk hűvös halomba, hogy aztán csak haza kelljen sunnyogni vele sötétedéskor, gyorsan és csöndben.

Tudtam, hogy ez törvénybe ütközik. Hogy volt-e bűntudatom? Szemernyi sem. Akkor lett volna bűntudatom, ha hagytam volna fázni a családomat. Sőt, amikor nagyokat pattogva fellobogott a kályhában a tűz, akkor én, B. György, hálát adtam a Jóistennek, hogy gondoskodik rólunk.

Ma már veszem a fát, hála Istennek, mert fussa rá. De ha úgy alakulna, hogy nincs más választásom, bizony inkább lopnék, mint hogy a családom fázzon vagy éhezzen. Nem szívesen tenném, és érezném, hogy valahol rohadt egy megalázó helyzet ez, hiszen nem vagyok én tolvaj, a fene egye meg, de élni kell.

És nem arról beszélek, félreértés ne essék, hogy aki teherautóval járja az erdőt, vágja a fát és más tulajdonával bizniszel, azt hagyja futni a rendőrség. Nem, én a babakocsis-gumipókos K. Krisztiánról beszélek, akire lecsapott a törvény, méghozzá gyorsított bírósági eljárásban. És ott vírít a police.hu-n, hogy mi lett a sorsa, elrettentésül. Egyértelmű az üzenet: ne próbálkozz ilyesmivel, mert pórul jársz. Fagyj meg inkább a családoddal együtt, a  lepotyogott ágak meg maradjanak csak az avarban, akkor is, ha ott fognak megrohadni.

Borzasztó szívesen olvasnék már a police.hu-n olyan hírt, miszerint az országunkat vezető cégéres tolvajokat vette őrizetbe a rendőrség.

Azokat, akik miatt K. Krisztián fát lopni kényszerül.