Nem látszik, hogy megszületne az Orbán-kormány megoldása a népességcsökkenés ellen

„Zitának már csak egy dolgot kell megtanulnia, ez pedig az igazi rétestészta” – mondta kampányvideójában Lázár János, akitől azt kérdezte a felesége, mivel támogathatná őt az ádáz politikai küzdelemben. E készség hiányában a konyhába rendelt asszony fonott kalácsot készített, amúgy pompásat, miközben a férje esetlenül s idétlenül ölelgette őt. Majd köszönet gyanánt megjelölte, milyen egyéb teendője volna még Zitának a konyhában. Aki zavarában édesen válaszolt: „Találjál valakit, aki ebbe beavat.”

A Lázár család konyhájában készült pillanatfelvétel tökéletesen illik Orbán Viktor világképébe, amelyben nem való a nőknek a politika, mert nem bírják a vele járó stresszt. Így kész csoda, hogy a Fidesz képviselőjelölti listájának első száz helyén 12 nő is szerepel, hiszen a nullával nyilván nullára csökkenne a stresszterhek alatt állítólag összeomlásra hajlamos személyek száma. A Nemzetközi Valutaalap már három éve szóvá tette, hogy Európában a magyar parlamentben a legalacsonyabb a nők aránya, a magyar kormányban egyetlen nő sincs. (A legújabb Orbán-kormányban lesz egy, Bártfai-Mager Andrea tárca nélküli miniszter személyében.) Az üzleti élet csúcsain is markáns a férfitöbbség. Az IMF amúgy azért vizsgálta a magyar nők társadalmi szerepét, mert a női tudás kevésbé hatékony kihasználása, a nők alacsonyabb foglalkoztatása, munkájuk hátrányos megkülönböztetése fékezi a gazdasági növekedést. Tény, hogy Magyarországon a szülőképes korú nők aktivitási rátája európai mércével rendkívül alacsony, és a növekvő munkaerőhiány ellenére is nyílik az olló a férfiak és a nők foglalkoztatása között.

A hagyományos családmodell hirdetése mellett ahhoz is készült sorvezető, hogy mi lehet az alternatív megoldás. A kormányfő is gyakran hivatkozik rá: a Magyar Nemzeti Bank Versenyképesség és növekedés című vaskos kötete. Ennek egyik fejezete bő nyolcvan oldalon taglalja a demográfia és a képzettség hatásait a gazdasági növekedésre, és meglehetősen borús jövőképet vetít előre. A demográfiai folyamatok következtében 2060-ra Magyarország lélekszáma a KSH Népességtudományi Kutatóintézete szerint 7,9 millióra apad (a bevándorlással is kalkuláló Eurostat szerint csak 9,2 millióra). A termelésbe bevonható munkaerő 6 milliós állománya 4 milliósra csökken, és csaknem ennyi ember sorolódik a munkaképes kornál fiatalabbak és idősebbek táborába. Ez a gazdasági növekedés lassulását vetíti előre, mindamellett irtózatos terhet jelent a költségvetésre. A demográfiai hatásokat az Európában kirívóan rossz egészségügyi és oktatási mutatók súlyosbítják.

A Nők lázadása Facebook-csoport demonstrációja. Bábu vagy

Túry Gergely

A jegybanki kiadvány burkolt kritikája annak a gazdaságpolitikának, amelyet éppen az elnök, Matolcsy György alapozott meg – még gazdasági miniszterként –, és amely forintszázmilliárdokban mérhető forrást vont ki az oktatásból és az egészségügyből. Csúnyán megbukott az a kísérlet, amely az esélyegyenlőséget mindkét területen államosítással és központosítással akarta megteremteni: az oktatási eredmények tovább romlottak, az egészségügy – legalábbis a fővárosban – összeomlott, elégtelen finanszírozása következtében újratermeli fizikai és pénzügyi hiányait. A családtámogatási politika jóval bőkezűbb volt, szinte mindegyik évben jobbat és többet nyújt. Viszont diszkriminatív: az adózási és otthonteremtési előnyöket az állásban lévők közül is a magasabb keresetűek tudják igénybe venni, a szegényebb rétegek, különösen a romák, szinte semmit sem érzékelnek a rendszer viszonylagos bőkezűségéből. Ezzel együtt a legutóbbi kutatások szerint a 800 ezres lélekszámot bőven túllépő cigány népesség aránya az ország egyes körzeteiben jóval meghaladja a 25 százalékot. Szisztematikus felzárkóztatás helyett azonban csak nyegle lesajnálást kapnak a romák Orbán Viktortól. Miskolcon, a választási kampányban, a kormányfő azzal jellemezte a migránsveszélyt, hogy emlékeztette a város lakóit: ők már megtapasztalták, milyen az, ha a környékről tömegesen vándorolnak be a városba.

A konkrét jegybanki javaslatok közül a gyermekgondozási díj felső határának emelése megint csak az átlagosnál nagyobb keresetű családokban jelent segítséget. A gyed a béremeléseket részben követve, spontán módon most is nő, mivel összege a szülő korábbi keresetének 70 százaléka, de legfeljebb a minimálbér kétszeresének a 70 százaléka. 2018. január 1-je óta a minimálbér bruttó 138 000 forint, a garantált bérminimum pedig 180 500, és a gyed összegét a szülést megelőző két évben szerzett jövedelem alapján számítják, így annak maximuma 193 200 forint – szemben a 2015-ös 147 ezerrel. A jegybanki dokumentum a munkajövedelem magasabb hányadában állapítaná meg a gyedet, és a plafont is felemelné. Növelné a jegybank az anyasági támogatást is, ami 2008 óta változatlanul 64 125 forint.

A jegybanki javaslat másik csoportja az intézményrendszert érinti: bővíteni kell a bölcsődei és óvodai férőhelyeket, fejleszteni a napközbeni gyermekellátást, a munkaadókat pedig arra ösztönözni, hogy tegyék lehetővé a részmunkaidős foglalkoztatást, az otthoni munkavégzést, a távoktatást. Ami a továbblépést illeti, bármikor leporolható a népesedési kerekasztal korábbi javaslata: adókedvezményekkel lehetne arra ösztönözni a munkaadókat, hogy ők hozzanak létre óvodákat, bölcsődéket, családi napköziket. Szintén aktualizálható az a többször is elvetett elgondolás, hogy a nyugdíjjogosultságot össze kellene kapcsolni a gyermekneveléssel, vagy hogy a gyermektelen házaspárok fizessenek extra adót. Utóbbira már volt példa, a Ratkó Anna nevével jelzett korszakban a „gyermektelenek adóját” kellett fizetnie annak a személynek, aki betöltötte a 20. életévét, önálló keresete vagy jövedelme volt, viszont nem volt vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermeke. A korszakot az abortusz teljes tiltása jellemezte; manapság a KDNP áll elő időről időre szigorítási javaslatokkal.

Csakhogy önmagában ez nem garantál demográfiai áttörést. A fenntartható demográfiai helyzethez a sikeres családpolitika mellett szükség van olyan egészségügyi ellátórendszer kialakítására, amely hozzájárul a várható élettartam növeléséhez, valamint a kivándorlás visszaesésére és arra, hogy „mérsékelt számban fiatalos korstruktúrájú bevándorló népesség is folyamatosan érkezzen” – állapítja meg Spéder Zoltán és Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatója és igazgatóhelyettese a Hegymenet című tanulmánykötetben. A kivándorlást a kormány eddig bagatellizálta, a migrációt a drótkerítéssel blokkolta – leszámítva azok bejövetelét, akik letelepedési kötvényt vásároltak –, viszont a határon túl élőknek tett egy gesztust: a Köldökzsinór nevű program keretében az anyasági támogatást és a gyermekek születéséhez kapcsolt adományt, a babakötvényt ők is igénybe vehetik. Utóbbit a külhonban született gyermekek után a magyar állampolgárokon kívül azok is kiérdemlik, akik magyarigazolványt tudnak felmutatni. Feltehetőleg nem ez az egyetlen olyan program, amely a népességszámot a határon túl élő magyarok becsábításával igyekszik orvosolni.

Nagy a veszélye azonban annak, hogy felgyorsul a „lakosságcsere”: ha sikerül is a határon túl élő magyarokat nagyobb számban az anyaországhoz kötni vagy ide csábítani, könnyen lehet, hogy a kivándorlás is élénkül, és egyre többen csatlakoznak az emigránsok már most is félmilliósra becsült táborához – főleg a képzett, diplomás vagy éppen a felsőoktatási intézményekbe törekvő fiatalok közül. Ők pedig személyes tapasztalatok birtokában teszik vonzóvá a tudásszerzésnek vagy az elhelyezkedésnek ezt a módját. Általános tapasztalat, hogy a migráció önmagát erősítő folyamat, és a választások után tüntetések alapján legalábbis kijelenthető: a menni vagy maradni dilemmája a húszas éveiben járó korosztálynál alapkérdéssé vált.

A cikk a HVG 2018/16. számában jelent meg.