szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ahogy a nagyszülői gyed is. Novák Katalin hétfőn azt mondta, hogy július 1-jén indul a program, akkor 2020 januárjáról nem volt szó.

Hétpontos akciótervvel pörgetné a gyerekszámot Orbán, jelentette be vasárnap, hétfőn Novák Katalin államtitkár arról beszélt, 2019. július 1-je után él például a fiatal házasok gyerekvállalási támogatása (az a 40 év alatti nő, aki első házasságát köti, 10 milliós kedvezményes kölcsönt kap), de ugyanígy július 1-jei határidőt mondott Novák a bővített csokra és a jelzáloghitel csökkenésére is.

Most az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, a családvédelmi akcióterv gyakorlatba ültetéséhez új kormányrendeletek, törvények szükségesek. A tavaszi időszakban

igyekeznek a lehető legtöbb szükséges törvényt megszavazni, de így is várhatóan csak 2020 januárjáról lép életbe a legalább négygyerekes nők szja-mentessége és nagyszülői gyed.

Az M1-en pedig arról beszélt többek között, hogy az idei második félévben 75 milliárd, jövőre pedig 150 milliárd forintot szán a kormány az Orbán Viktor miniszterelnök által vasárnap bejelentett 7 pontos családvédelmi akcióterv végrehajtására. Már júliustól lehet igényelni az újfajta kedvezményes csok-hitelt, és ugyancsak júliustól kérhetik a gyereket vállaló nők a 10 millió forintos kamatmentes állami támogatást.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!