Felfoghatatlan összeget kér Kásler az egészségügyre

Közel egy évvel a kinevezése után Orbán Viktor elé tárja tíz elemből álló tervét Kásler Miklós, ez az egészségügyi programja, amire 1500 milliárd forintot kér.

  • hvg.hu hvg.hu
Felfoghatatlan összeget kér Kásler az egészségügyre

Azt írja a Népszava, hogy több frontot nyitó, tízelemes tervvel készül a lakosság egészségi állapotának javítására Kásler Miklós humán miniszter. Rég javításra szoruló pontokhoz nyúlna hozzá a tárcavezető, a lap szerint azonban a sikert illetően már most kétségeket ébreszt, hogy az intézkedéseket annak a kormánynak is jóvá kell hagynia, amelynek egyes szakértői nem feltétlenül értenek egyet a miniszter tevékenységével.

A teljes ellátórendszert megmozdító programjával, durva becslések szerint is 1000-1500 milliárdnyi közpénzt forgatna az egészségügybe. Ennyi pénzt költ egy év alatt összesen az egészségbiztosító a rendszer működtetésére, azaz gyógyszertámogatásra, valamint az alap-, szak- és kórházi ellátásra.

A népbetegségek kezelését is megcélozza Kásler, kiemelt feladat a daganatos, a keringési és a mozgásszervi betegségben szenvedő, a gyermekgyógyászati, továbbá a pszichiátriai páciensek gyógyításával foglalkozó országos intézetek fejlesztése.

Azt a Népszava által ismertetett dokumentum is megállapítja, becslések szerint 2017-ben „a legjobb időben történő beavatkozással” 24 ezer haláleset megelőzhető lett volna. Azonban a Kásler-csomag elemei legyenek bármennyire is vonzóak, ébresztenek bizonyos kétségeket a megalapozottságukat illetően.

Ráadásul úgy tudni, az önkormányzati választásokra készült egy, javarészt a Századvég elemzőinek közreműködésével összeállított, az egészségpolitikát is elemző munkaanyag. Aszerint a Fidesz-támogatóknak feltették a kérdést, hogy hányasra értékelik a kormány egészségpolitikáját egy ötfokozatú skálán. A megkérdezettek 30 százaléka közepesre, 50 százalékuk egyesre-kettesre, s mindössze 11 százalékuk osztályozta jóra vagy jelesre azt.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.