szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Most érkezett

A Viking is megerősítette, hogy ők ütköztek

A Viking üzemeltetője közleményben erősítette meg, hogy a Sigyn nevű hajójuk érintett volt az ütközésben, de annak a hajónak a fedélzetén senki sem sérült meg. A cég szóvivője azt is elmondta, hogy együttműködnek a hatóságokkal.

  • Szerda este negyed tízkor összeütközött két hajó a Dunán a Parlament és a Margit híd között Budapesten.
  • A kisebb, Hableány nevű turistahajón, amely az ütközés következtében elsüllyedt, 35 ember tartózkodott. 33 dél-koreai állampolgár és a kétfős magyar személyzet. A balesetet 7 ember élte túl, 7 ember meghalt. 21 embert továbbra is keresnek.
  • A kishajóval egy óriás vállalkozás nagyobb kirándulóhajója, a két hónapja átadott Viking Sigyn ütközhetett, amelyet éjszaka megszálltak a rendőrök. A hajón sérülés nyomait fotózták.
  • A rendőrség közzétette az ütközésről készült térfigyelőkamera-videót.
  • A baleset közelében, a Margit híd lábánál a mélyben megtalálták az elsüllyedt hajó roncsait.
  • Most már a Duna Budapesttől délre eső szakaszán keresik az esetleges túlélőket, illetve a holttesteket.
  • A tragédia után Magyarországra érkezik a dél-koreai külügyminiszter.
  • Percről percre
    Sorrend megfordítása

    1 2 3 4 5

    Másfél éve történt már hasonló baleset

    A Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára szerint egyértelműen emberi hiba állhat a legkevesebb hét halálos áldozatot követelő tragédia hátterében.

    Kásler nyilatkozott a sérültekről

    Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtöki sajtótájékoztatóján az Uzsoki kórházban elmondta, hogy a balesetet követően a sérülteteket három fővárosi kórházba szállították, az Uzsokiba, a Honvédkórházba és a Szent Imre Kórházba, majd ő is elmondta, amit előtte már Gulyás miniszter elmondott, a kórházba szállított hét emberből négyet már kiengedtek.

    Hárman még kórházban vannak, de az ő állapotuk is kielégítő.

    A sajtótájékoztató nagyjából egy percig tartott, a Kásler mellett álló Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár nem szólalt meg.

    Kormányinfó: szigorú vizsgálat következik

    A kormányinfón is téma volt a szerda esti hajóbaleset, amelyben heten biztosan meghaltak. 21 embert továbbra is keresnek, a hét partra jutott sérült közül négyen azonban már elhagyhatták a kórházat.

    Az is elhangzott, hogy a kormány a hatóságoktól a legszigorúbb vizsgálatot kérte, minden részletre kiterjedően.

    Egymás után fejezik ki részvétüket a közjogi méltóságok

    A miniszterelnök, a köztársasági elnök és az Országgyűlés elnöke is részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

    Jutalomútra vitte szüleit a hajóbaleset áldozata

    A 38 éves nő meg akarta köszönni szüleinek, hogy sokat vigyáznak a lányára. Valószínűleg mind meghaltak.

    Nem megfelelő a szabályozás?

    A balesetet szenvedett hajó üzemeltetői szerint is érdemes volna átgondolni a folyami hajózás biztonsági előírásait.

    Korábban az Indexnek egy fedélzetmester ugyanerről beszélt.

    Büntetőeljárás indult a dunai tragédia miatt

    Sajtótájékoztatót tartott a rendőrség, ahol elhangzottak a legfrissebb információk a Hableány és a svájci hajós cég, a Viking egyik nagy hajójának ütközéséről.

    A hatóság képviselői bejelentették: büntetőeljárás indult ismeretlen tettes ellen tömegszerencsétlenséget okozó vízi tömegközlekedés veszélyeztetése címén.

    Az is kiderült, hogy tíz perc telt el a balesettől addig, amíg arról a rendőrség bejelentést kapott.

    Itt olvashatja a részleteket.

    70 éve gyártották a szerda este elsüllyedt Hableányt

    Összeszedtük, mit lehet tudni a szerda késő esti balesetben elsüllyedt turistahajóról.

    A hajóstársaság sem tud semmit a balesetet szenvedett Hableány legénységéről, de félő, hogy nincsenek életben

    Hajósesküjüknek megfelelően először az utasok életét kellett menteniük, csakhogy arra már feltehetően nem maradt idő. A rendőrség közlése szerint az ütközés után 10 másodperccel ugyanis el is süllyedt a Hableány.

    Részleteket itt talál.

    1 2 3 4 5
    HVG

    HVG-előfizetés digitálisan is!

    Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!