Szijjártó szakértői helyszíni szemlét kért az úzvölgyi katonatemetőben

A román külügyminiszterrel tárgyalt Szijjártó, sürgette, hogy még júliusban kerüljön sor a helyszíni szemlére.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Szijjártó szakértői helyszíni szemlét kért az úzvölgyi katonatemetőben

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden tárgyalásokat folytatott Teodor Melescanu román külügyminiszterrel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) informális külügyminiszteri találkozójának alkalmával a szlovákiai Csorba-tó mellett, a találkozón szóba került az úzvölgyi katonatemető témája is.

A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter megerősítette, hogy Magyarország továbbra is arra törekedne, hogy a két ország "kapcsolatrendszere visszatérjen a kölcsönös tisztelet és a pozitív dinamika talajára", mert ez lenne a jobb mind Magyarországnak, mind Romániának, de mindenekelőtt ez lenne a legjobb az erdélyi és a székelyföldi magyarságnak is.

A magyar külügyminiszter román kollégája segítségét kérte abban, hogy az úzvölgyi katonai temetőről szóló szakértői egyeztetések folytatódjanak, és

még júliusban kerüljön sor a két szakértői csapat helyszíni szemléjére a temetőben.

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Ezután több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén, a helyi magyarok pedig élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a román résztvevők erőszakkal benyomultak a sírkertbe. A román ünneplők ledöntötték a székely kaput, és a honvéd sírok fölé emelt fakereszteket téptek ki, a román csendőrség pedig a helyszínen mindezt tétlenül nézte. Magyarország akkor tiltakozó jegyzéket adott át és bekérették a külügyminisztériumba a román nagykövetet, aki viszont nem ment el, bár állítása szerint csak egy másik időpontot javasolt. Később a román rendőrség rongálás miatt indított eljárást.

Szijjártó beszélt a nemrégiben elfogadott új román közigazgatási törvényről is a román külügyminiszterrel, akit arra kért, hogy a törvénybe kerüljön vissza az erdélyi és székelyföldi magyaroknak az a korábbi szerzett joga, hogy ha 20 százalék alá csökken egy adott területen a kisebbségi arány, akkor is illessék meg az anyanyelvi használati jogok a kisebbséget.

Végezetül Szijjártó Péter arra kérte Teodor Melescanut: a romániai bíróságok fejezzék be azt a gyakorlatukat, hogy több millió forintos bírságokat szabnak ki magyar tisztségviselőkre anyanyelv- és szimbólumhasználat miatt.